Kedves Ügyfeleink! Szervizünk 2024.12.20. és 2025.01.02. között zárva tart! Nyitás: 2025.01.03-án. (X)

x

Ilyen a 2021-es MacBook Pro

2022.06.10 0 hozzászólás 397 olvasás
Ilyen a 2021-es MacBook Pro

Hosszú várakozás után az Apple végre bemutatta a MacBook Pro 2021-es modelljeit, melyek két különböző méretben és különböző erősségű – de mindkét esetben kiemelkedő – processzorral kerülnek a boltok polcaira.

Az alábbiakban részletesen meg fogjuk vizsgálni, milyen újításokat eszközölt az Apple az új MacBookok esetében, mennyibe kerülnek az új gépek és arról is szó lesz, hogy mikortól lesznek elérhetőek.

Az új MacBook Pro mérete és kinézete

A 2021-es MacBook Pro modellek 14 illetve 16 hüvelykes kijelzővel lesznek elérhetőek.

A új modellek kinézetében jelentős változások figyelhetőek meg. A MacBook Pro az alján található négy talp, illetve a sarkok ívesebbek lettek a korábbiakhoz képest.

Az egyik legszembetűnőbb változás a képernyőn található bevágás, amely a 1080p-s kamerát foglalja magába. Ez ugyan egyesek számára zavaró lehet, de előnye is van a megoldásnak.

A képernyő kerete ugyanis sokkal keskenyebb lett, mindössze 3,5 mm széles, így tulajdonképpen a 16 hüvelykes képernyő valójában 16,2 hüvelyk átmérőjű lett.

A billentyűzet teljesen újra lett tervezve, a Trackpad továbbra is hatalmas méretű. A gép mindkét oldalán különböző portok találhatóak, de erről majd kicsit később.

Milyen lett az új MacBook Pro kijelzője?

Mindkettő MacBook Pro modell Liquid Retina XDR kijelzővel van felszerelve, amely ugyanazt a mini-LED technológiát alkalmazza, amit a 12,9 hüvelykes iPad Pro.

miniLED kijelzőt kapott az új MacBook Pro

(kép forrása: macrumors.com)

Mint mondtam, a 16 hüvelykes MacBook Pro 16,2 hüvelykes képernyővel rendelkezik, 3456 x 2234 natív felbontással. Ez 254 pixelt jelent egy hüvelyknyi területen.

A 14 hüvelykes modellnek pedig 14,2 hüvelykes a képernyője, és 3024 x 1964 a felbontása. A két modell kijelzője lényegében teljesen ugyanolyan, eltekintve persze a méretbeli különbségtől.

Mindkét modell kijelzője 1000 nites folyamatos és 1600 nites maximum fényerőt tud biztosítani. Természetesen a 2021-es MacBook Pro modellek kijelzője is megkapta a ma már szinte alaptartozéknak tekinthető True Tone funkciót, amellyel mindig a környezeti fényviszonyokhoz igazítja a képernyő fényeit.

A ProMotion technológiának köszönhetően a képernyő automatikusan állítja a frissítési gyakoriságot az éppen megjelenített kép igényei szerint. Lényegében ha csak böngészel, akkor alacsonyabb lesz ez az érték, de játék vagy filmezés közben sokkal magasabb.

Ez ráadásul jótékony hatást gyakorol az akkumulátor élettartamára is.

MacBook Pro újra Touch Bar nélkül

A MacBook Pro billentyűzete is teljes ráncfelvarráson esett át. Korábban írtunk cikket az előző MacBook Pro billentyűzetéről, amivel rengeteg problémája akadt a felhasználóknak.

A fekete billentyűk között már nem szürke, hanem fekete keret van, így letisztultabb és elegánsabb is lett a kinézete.

És hogy mi lett a funkciógombok helyén lévő Touch Barral?

Touch Pad egy 2019-es MacBook Pro-n

(kép forrása: intego.com)

Az Apple – a legtöbb felhasználó nagy örömére – nem folytatta azt az utat, amit a 2019-es MacBook Pro esetében elkezdett. Visszatért a hagyományos funkció gombokhoz, melyből a 2021-es MacBook Pro esetében 12 darabot találunk, egy kifejezetten nagy Escape gombbal. A jobb oldalon pedig található egy Touch ID érzékelésére fenntartott gomb.

Az összes gomb rendelkezik háttérvilágítással, és a környezeti fényérzékelőnek köszönhetően a szoba megvilágításához lehet igazítani a gombok háttérvilágítását.

A billentyűzet alatt a Force Touch érintőpad változatlan maradt, melyeken továbbra sincsenek gombok, hanem a mágnesekkel működtetett Taptic Engine hajtja végre a ,,kattintásokat”. A könnyed megnyomás egy normális kattintásnak számít, míg az erősebb érintéssel lehet egyéb műveleteket elvégezni, mint például egy szövegrész kiemelése.

A MacBook Pro csatlakozói

A 2016-is MacBook Pro megjelenésekor számos csatlakozót megszüntetett az Apple, amelyek közül néhány most újra megjelent a 2021-es MacBook Pro-n.

Az új MacBook Pro modellek SDXC kártyanyílással és HDMI 2.0 porttal is rendelkezik, melyre akár egy 60Hz-es 4K felbontású kijelző is csatlakoztatható.

Akik szeretnek fülhallgatót csatlakoztatni a laptopra, ők is örülhetnek, hiszen 3,5-ös jack csatlakozót is beépítettek.

Emellett az Apple visszahozta a MagSafe portot is, így újra lehet ilyen módon is tölteni a MacBook Pro-t.

MacBook Pro csatlakozói

(kép forrása: wccftech.com)

Apple M1 Pro és Apple M1 Max chipek

Az Apple két egyedi chipet tervezett a 2021-es MacBook Pro modellekhez. Az M1 Pro és az M1 Max is a tavaly megjelent M1 lapka erősebb változatai.

Mindkét chip 5 nm-es technológiával készült. Az M1 Pro esetében a tranzisztorok száma – ami alapjában meghatározza a processzorok erősségét és gyorsaságát – 33,7 milliárd, míg az M1 Max-on 57 milliárd tranzisztor található.

Mindkettő chip 10 magos processzorral rendelkezik, mely 8 nagy teljesítményű és 2 nagy hatékonyságú magot tartalmaz. Ez a processzor 70 %-kal gyorsabb a 2020-ban megjelent Apple M1 processzornál, ami roppant nagy teljesítménynövekedést jelent.

A tranzisztorok száma mellett további fontos különbség figyelhető meg az M1 Pro és M1 Max grafikus teljesítményében.

Az M1 Pro esetében a GPU – a megjelenítésért felelős grafikus vezérlő, más néven a videókártya – 16 maggal rendelkezik, míg az M1 Max GPU-ja 32 magos. Összehasonlítva ezt a sima M1-es chippel: az M1 Pro 2x, az M1 Max pedig 4x olyan erős mint az M1 GPU-ja.

Érdemes megemlíteni továbbá, hogy az Apple két új lapkakészlete meglehetősen alacsony energiaszükséglettel rendelkezik, így jótékony hatást gyakorol a MacBook Pro akkumulátorára. Ráadásul az Apple szerint mind az M1 Pro mind pedig az M1 Max ugyanazt a teljesítményt nyújtja akkuról és hálózatról működtetve.

Tárhely és memória az új MacBook Pro modelleknél

A új MacBook Pro belső memóriája 16 GB, de ez bővíthető 32 vagy az M1 Pro-val felszerelt modellek esetén 64 GB-ig is.

A belső tárhelyeket tekitnve minimum felszereltség az 512 GB-os SSD, melyet egészen 8 TB-ig lehet bővíteni SSD cserével.

A MacBook Pro akkumulátora

Mindkét új modell rendkívül hosszú üzemidőt ígér a korábbi, Intel processzorokkal felszerelt modellekhez képest.

A 14 hüvelykes MacBook Pro 17 órányi filmlejátszást tesz lehetővé, illetve ha Wi-Fi hálózatra csatlakozva böngészel, akkor 11 órát bír ki az akkumulátor. A korábbi, Intel-es MacBook Pro modelleknél 10 óra filmezés és szintén 10 órányi Wi-Fi-s böngészés volt lehetséges.

A 16 hüvelykes modellnél ezek a számok még jobban megváltoztak. A 2021-es 16 hüvelykes MacBook Pro 21 óra filmlejátszást kínál míg a régebbi Intel modell csak 11 órányit. Böngészés tekintetében 14 órát bír az új MacBook Pro, míg a korábbi Intel modell csak 11-et.

A 16 hüvelykes MacBook Pro 140W-os hálózati adapter használt, míg a 14 hüvelykes modell 8 magos verziója 67 W-os, míg a 10 magos verzió pedig 96 W-os adaptert.

21 órát bír az új Macbook Pro akkuja

(kép forrása: theverge.com)

Mennyibe kerül a 2021-es MacBook Pro?

Az új MacBook Pro modellek értelemszerűen nem tartoznak az olcsó számítógépek közé, de soha nem is volt az olcsóság ezeknél a számítógépeknél a tervezők legfőbb szempontja.

A 14 hüvelykes MacBook Pro 8 magos M1 Pro chippel 879 990 Ft-ba kerül, míg egy 10 magos procival már 1 079 990 Ft.

A 16 hüvelykes változat a legalapvetőbb paraméterekkel 1 079 990 Ft-ba kerül, de ha például 8TB-os SSD-vel és 64 GB memóriával rendeled meg akkor már 2,5 millió forintot kell kifizetni érte. Ez már egy jó állapotban lévő használt japán autó ára, szóval nyilvánvalóan nem a magyar átlagbérekhez van igazítva ezeknek a modelleknek az ára.

Az új MacBook Pro egyébként már előrendelhető és október 26-án kezdik meg a rendelések teljesítését.

Kinek éri meg az új MacBook Pro?

Erre a legegyszerűbb válaszom az, hogy annak, akinek van rá félretett egymillió forintja.

Az új M1 Pro és M1 Max chipek azonban valóban annyira kiemelkedő teljesítményt nyújthatnak, hogy aki hajlandó ennyi pénzért számítógépet vásárolni, annak hosszútávú befektetésként – mivel az Apple termékek értékállóbbak más gyártók termékeinél – jó döntés lehet ezeket az új modelleket választani.

Kifejezetten alkalmas lehet videózással illetve grafikával foglalkozó emberek számára, hiszen ezek a gépek minden grafikai műveletre képesek.

Ha bármilyen problémád akad a MacBook-oddal vagy egyéb Apple gépeddel, bátran foglalj hozzánk időpontot, hiszen a Smart Clinic-nél okostelefonok mellett Apple gépek szervizelésével is foglalkozunk.

Te költenél ennyi pénzt egy MacBook Pro-ra? Melyik modellt választanád a kisebbet vagy a nagyobbat? Válaszodat írd meg kommentben és ne felejtsd el megosztani a cikket!

Süti beállítások

A hatékony navigáció és bizonyos funkciók működésének érdekében sütiket használunk.
A "Szükséges" kategóriába sorolt sütiket a böngésző tárolja, mivel ezek elengedhetetlenül szükségesek a webhely alapvető funkcióihoz.
A harmadik féltől származó sütik segítenek a weboldal használatának elemzésében, tárolják a preferenciáidat és releváns tartalmakat és hirdetéseket biztosítanak.
Ezeket a sütiket csak az előzetes beleegyezéseddel tároljuk a böngésződben. Eldöntheted, hogy engedélyezed vagy letiltod ezeket a sütiket, de bizonyos sütik letiltása befolyásolhatja a böngészési élményt.