3 dolog, amit már most tudnod kell az Android P frissítésről

2022.06.29 0 hozzászólás 1440 olvasás
3 dolog, amit már most tudnod kell az Android P frissítésről

Tavaly jelent meg az Android Oreo és elképesztő mennyiségű újítást hozott magával, amit azóta is imádnak a felhasználók. Más kérdés, hogy a készülékek alig pár százaléka frissült azóta Oreo-ra. Sebaj, összegyűjtöttünk pár infót, a vélhetően 2018-as Android rendszerről!

Android (2018) elnevezése

Minden évben nagy vita folyik az interneten arról, hogy milyen nevet ad majd a Google a következő Android verziójának. Az Android 8.0 megjelenése előtt sem lehetett biztosat tudni, többen úgy gondolták, hogy az "Oatmeal Cookie" /Zabkása Süti/, vagy akár az Octopus /Polip/ neveket fogja viselni, de az Oreo-t kapta végül.

A Google elnevezési rendszerére mindig valamilyen ízletes desszert/csokoládé volt eddig jellemző. A kérdés tehát adott, vajon mi lesz az Android következő verziójának a neve?

A Google desszert témájú ábécé sorrendje szerint a következő betű a P lesz. Jelenleg a legnagyobb esélye az Android 9.0 Pistachio-nak van /Android Pisztácia/, ezen belül is az Android 9.0 Pistachio Ice Cream-et /Pisztácia Fagylalt/ gyanítják.

 pistachio-ice-cream

Nem szabad elfelejteni, hogy ez valószínűleg csak egyfajta kódnévnek felel meg, és persze ez sem biztos, hogy helyes. Volt olyan év, amikor az Android 4.4 a Key Lime Pie /Lime Pite/ nevet viselte elvileg, mely amikor megjelent, mégis az Android 4.4 KitKat nevet kapta meg.

Egyéb lehetséges nevek például még:

  • Pound Cake, Popsicle /Pálcikás Jégkrém/
  • Pancake /Palacsinta/
  • Pecan vagy Pumpkin Pie /Pekándiós vagy Sütőtökös Lepény/
  • Peanut Brittle /Mogyoró Grillázs/
  • Peanut Butter Cookie /Mogyoróvajas Süti/

Szerinted hogy fogja elnevezni a Google az Android 9.0 P-t? Mondd el nekünk az ötleteidet lent, a hozzászólásokban!

Android (2018) várható funkciói, megjelenése

A Bloomberg nemrég megosztott néhány gondolatot az Android P-vel kapcsolatban, de csak 2-3 változást említett. Mivel az Android 8.0 Oreo több száz változást tartalmazott, így szintén nagy fejlesztéseket várunk az Android P esetében is.

A Google "a szoftver megjelenésének javításával" szeretné azokat az embereket így bevonzani, akik iPhone-t választanak Android készülék helyett. A Bloomberg azt is megemlítette, hogy jelentős vizuális fejlesztéseket várhatunk. Ha ez igaz, izgatottan várjuk, hogy milyen módon fogja a Google még modernebbé és simábbá varázsolni az Androidot.

Notch barát Android?

A Google azt tervezi, hogy az Android támogatni fogja a “notch”-ot, amit eddig például az iPhone X-en vagy az Essential Phone-on láthattunk, így számos közelgő Android készüléken is találkozni fogunk vele.

Mivel várhatóan sok Android gyártó fogja majd lemásolni ezt a bevágást (notch), emiatt a Google biztosan meg akar majd győződni arról, hogy az egész operációs rendszer kezelni tudja majd ezt a fejlesztést.

 essential_phone_top_angle_20180213_125304_original_760x425_cover

Nem is beszélve arról, hogy minden új telefon bevágásai csökkennek, mint például a Galaxy S9 készüléké is (a megjelenéséről egy előző posztunkban már írtunk), így az Androidnak készen kell állnia arra, hogy kezelni tudjon majd minden típusú formájú és méretű képernyőt.

Beköszönt a Google Asszisztens

S mivel természetesen mindenhol a Google Asszisztens a téma, a korai jelentések azt mondják, hogy a Google hozzáadhatja majd az Asszisztenst egy keresősáv formájában a kezdőképernyőhöz, vagy pedig a szoftverben fogja különböző helyeken elhelyezni egy gyorsabb, intelligensebb, jobb Android és Google Asszisztens élmény érdekében.

Android (2018) kilátások, jövő

Túlságosan korai spekulálni, hogy pontosan mi lesz az Android 9.0-s verziójában. Amit azonban tudunk, az az, hogy a Google az Android 8.0 Oreo-t új fejlesztésekkel, intelligensebb funkciókkal, jobb biztonsági megoldásokkal és némi élettartammal kapcsolatos újításokkal szerelte fel. Ezek általánosságban olyan változások vagy apró beállítások, amelyek drámaian javították a felhasználói élményt.

Tehát, mit is várhatsz az Android P-től 2018-ban? Nos, többet. Nem vagyunk biztosak abban, hogy a Google teljes mértékben átalakítja-e majd a felhasználói felületet, ahogy azt korai pletykák mondják, de persze nem ellenkezünk az ötlettel.

Android-Lollipop

Amit szinte garantálni tudunk az az, hogy ez lesz a Google legjobb mobil operációs rendszere. Az Android, mely intelligensebb, gyorsabb, biztonságosabb, hasznosabb és funkciókban gazdag lesz, illetve nagyszerűen működik majd világszerte több millió eszközön. Persze, ha most kijavítaná a Google a lassú frissítési problémát, akkor mindenki már rég boldog lenne.

Akárhogy is, az Android P valószínűleg nem sokára megjelenik, ezért figyelj folyamatosan minket, hiszen amint tudunk valami újat, egyből frissíteni fogjuk ezt a cikket.

(Forrás: gottabemobile.com)

Süti beállítások

A hatékony navigáció és bizonyos funkciók működésének érdekében sütiket használunk.
A "Szükséges" kategóriába sorolt sütiket a böngésző tárolja, mivel ezek elengedhetetlenül szükségesek a webhely alapvető funkcióihoz.
A harmadik féltől származó sütik segítenek a weboldal használatának elemzésében, tárolják a preferenciáidat és releváns tartalmakat és hirdetéseket biztosítanak.
Ezeket a sütiket csak az előzetes beleegyezéseddel tároljuk a böngésződben. Eldöntheted, hogy engedélyezed vagy letiltod ezeket a sütiket, de bizonyos sütik letiltása befolyásolhatja a böngészési élményt.