A digitális oktatás nehézségei és megoldásai a koronavírus idején

2022.06.15 0 hozzászólás 2714 olvasás
A digitális oktatás nehézségei és megoldásai a koronavírus idején

A koronavírus miatt kialakult helyzethez valamennyi iparágnak, szakterületnek alkalmazkodnia kellett, szinte egyik napról a másikra. Éppen ezért szeretnénk elindítani egy cikksorozatot, amelyben bemutatjuk, hogy egyes szakterületeknek, hogyan sikerült integrálódniuk a rendkívüli állapothoz. A digitalizálódás miatti problémákra, elakadásokra pedig szeretnénk megoldási alternatívákat is mutatni.

Az első részben a digitális oktatás kihívásairól és az esetleges megoldásokról írunk, mert az oktatókat és a diákokat (sőt, azok szüleit is) nagyon sok új kihívás elé állítja. Megfelelő családi és otthoni hátteret kell kidolgozni úgy, hogy ne menjen a tanítás/tanulás rovására. Új digitális kihívásokkal kell szembenéznünk és a megszokottat is valami teljesen más váltotta fel. A cél azonban ugyanaz: minél gyorsabban és minél hatékonyabban alkalmazkodni.

digitalizációs tanulás

Hogy tanulnak otthon olvasni az alsósok?

Nehéz helyzetben vannak azok a lurkók, akik nemrég ballagtak az óvodákból, hiszen őket dupla hatásként érik a jelenlegi körülmények. Frissen kerültek be egy új közegbe, teljesen más napirendhez és szabályokhoz kell alkalmazkodniuk, mint korábban. 

A legnehezebb helyzetben talán az általános iskola elsősei vannak, hiszen ők most tanulnak írni-olvasni. Ez egy olyan folyamat, ami állandó kontrollt és visszajelzést igényel. A tanítóknak gyakoroltatniuk kell a hangosolvasást, a közös összeolvasást úgy, hogy közben javítaniuk kell a rosszul írt vagy ejtett betűket, ugyanakkor a pozitív visszacsatolás is nagyon fontos a gyermek számára. Mindennek a kivitelezése számtalan aggályt vet fel. 

Amikor körüljártuk ezt a témát, azt tapasztaltuk, hogy egyelőre tanára válogatja erre a felmerülő problémára a megoldást.

Van olyan intézmény, amely külön platformot hozott létre a tanítóknak, ahova ők is és a gyerekek is feltölhetik az anyagaikat. Ez a módszer valamelyeset segít a fent említett visszacsatolásban. A gyerekek felveszik hangrögzítőre, ahogyan olvasnak, és lefotózzák azt, amit írtak. Ehhez biztosan elengedhetetlen a szülők segítsége, egyrészt a betűk gyakorlása végett, másfelől a módszer kivitelezéséhez használt digitális eszközkezelésében.

Vannak olyan tanítók, akik a YouTube-ot hívták segítségül. Itt vizuálisan és hanggal magyarázzák az olvasás rejtelmeit. Többnyire privát videókról beszélünk, de vannak korábban feltöltött és elérhető, hasznos tartalmak is. A gyakorolni vágyóknak pedig találtunk egy oldalt, ahol számtalan feladat közül válogathatnak. 

Létezik azonban egy olyan kommunikációs felület is, a Discord szerver, ami meglehetősen sokat tud könnyíteni az osztályok kommunikációján. Ez egy olyan megoldás lehet, amelyet bárki használhat, ugyanakkor kellően szeparáltan tud kommunikálni rajta szülő, tanár és gyerek. Elérhető laptopon, mobilon, tableten. A gyerekek el tudják érni rajta a tanárt és az osztálytársaikat is mind írásban, mind pedig szóban. 

otthoni tanulás

Mi lesz az érettségivel a koronavírus alatt? 

Az egyik legnagyobb fejtörést most az érettségire való felkészülés, illetve maga az érettségiztetés módja jelenti. A vizsgák előtt egy hónappal sem született még döntés, hogy megtartják a kitűzött dátumon, vagy halasztják az idei érettségi vizsgákat, amelyek legalább 70 ezer magyar diákot érintenek. 

Az országos veszélyhelyzetben az érettségi korrekt, minden szempontot figyelembe vevő megszervezése az egyik legnagyobb kihívás, amelyen az oktatási akciócsoport dolgozik — mondta Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár az MTI-nek.

Az érettségi jelenlegi álláspontjáról bővebben itt tájékozódhatsz.

Az eduline.hu április első hetében végzett felmérést, a következő kérdéssel: Mi legyen a 2020-as érettségivel?

A kérdésükre több, mint 100 000 válasz érkezett, az eredmény pedig megdöbbentő.

A válaszadók 70,7 százaléka szerint a legjobb megoldás az lenne, ha elmaradnának a vizsgák, és mindenki az évvégi jegyét kapná meg érettségi jegyként is. Összesen 70 694-en gondolták így.

A maradék öt válaszlehetőségre összesen kicsivel több, mint 29 ezren voksoltak. Olyan további választási alternatívákról beszélünk, mint:

  • a vizsgák elhalasztása egy olyan időpontra, amikor már nyugodt körülmények között megtarthatóak lesznek;
  • csak az írásbeliket tartsák meg hagyományosan, a szóbelik maradjanak el idén, így mindenki az írásbeli alapján kapná meg a végleges jegyét;
  • tartsák meg a vizsgákat;
  • érettségiztessenek online.

A felmérés eredményeiről bővebben itt olvashatsz.

Az oktatási akciócsoport azt szorgalmazza, hogy mindenki folytassa az érettségire való felkészülést. Ezekre szeretnénk pár alternatív segítséget nyújtani, például itt egy videó: 10 Hasznos tanulási tipp, hogy sikeresen leérettségizz, emellett több YouTube-csatorna is dolgozott fel tantárgyanként tételeket, amelyeket érdemes többször meghallgatni. Ez a kicsit lustább diákoknak jelenthet megoldást, de természetesen emellett ott vannak a hagyományos módszerek, mint a rövidített olvasmányok, tankönyvek és egyéb online letölthető gyakorló feladatlapok, vagy esetleg jó lehetőség a korábbi évek érettségi tesztjeinek kitöltése is.

rettségi

Milyen akadályokat gördít a koronavírus az egyetemek elé?

Bizonyos szempontból az egyetemisták vannak most a legkedvezőbb helyzetben, hiszen számukra már abszolút nem ismeretlen az online világ és a digitális eszközök használata. A legtöbb felsőoktatási intézmény már alapból rendelkezett saját oldallal, ahova a hallgatók beadhatták feladataikat (pl. CooSpace), vagy ahonnan tájékozódhattak (pl. Neptun).

Továbbá ők azok, akik már a legkevésbé szorulnak szülői támogatásra a tanulás során. Az alsósokkal ellentétben nem kell folyamatos visszacsatolására várniuk. 

Az egyetemi oktatónak már lehet, hogy valamivel nehezebb a dolguk, hiszen sokan élnek kisgyerekes családban. Ilyenkor nekik fokozottan kell ügyelniük arra, hogy le tudják foglalni saját gyermeküket, amíg a diákoknak készítenek anyagokat, ha nem szeretnének úgy járni, mint Robert Kelly, aki miközben a dolgozószobájából BBC-nek adott interjút, a gyermekei a háttérben széttrollkodták a felvételt. A felsőoktatási óraadóknak is hiányzik az emberek közelsége, a diákokkal való interakció, hiszen az egyetemen nemcsak előadások, de gyakorlati kurzusok is vannak. 

egyetemi távoktatás

Az általunk megkérdezett egyetemi tanárok több módszert is alkalmaznak:

  • PPT formátumban készítenek prezentációt, amihez hangalámondás is párosul (pl. Zoom segítségével), ez leginkább a gyakorlati órákat helyettesíti, amikor kis létszámú a csoport, így mindenki fel tud csatlakozni, és egy időben beszélnek.
  • A digitális távoktatás akkor jó, amikor közös feladatokat kell elkészíteniük.
  • A legtöbb tanár rendelkezésre áll e-mailben és telefonon is a hallgatók számára, ahol tudnak kérdezni.
  • Az egyetemek oktatásra létrehozott felületeire feltöltik az aktuális anyagot a hozzá tartozó feladatokkal és egyéb oktatási segédletekkel.
  • A számonkérés online történik, szigorú határidőre.
  • Számtalan Facebookon létrehozott tanulócsoport segíti a diákokat.

Hogyan hat a koronavírus a hátrányos helyzetű diákokra?

Sajnos nem mindenki engedheti meg magának a digitális váltást. Vannak települések, ahol se számítógép, se internet nincs.

A KSH adatai szerint például a magyar háztartások csaknem 14 százalékában nincs semmilyen internetkapcsolat.

Ezeken a helyeken a papíralapú módszer jelenti a megoldást.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke, Szűcs Tamás arról számolt be az eduline.hu-nak: tudomása szerint azokban az esetekben, amikor egy családnak semmilyen digitális eszköze, internetkapcsolata nincs, a tanárok kinyomtatva juttatják el számukra a feladatlapokat.

A legtöbb esetben kicsi településekről beszélünk, így a feladatlapok eljuttatása nem jelent nagy gondot. Mivel az étkeztetés továbbra is működik, többen akkor adják oda a szülőknek a feladatlapokat, amikor az ételért mennek. A távoktatás szempontjából a valódi problémák szerintem ezután kezdődhetnek — fogalmazott Szűcs Tamás.

A tavaszi szünet alatt, ami április 9-től 14-ig tart igen sok minden változhat. Lehet, hogy újabb fejlemények derülnek ki például az érettségiztetésről. Sajnos nem tudni meddig fog elhúzódni a koronavírus miatt kialakult állapot, mert könnyen meglehet, hogy ebben a tanévben már csak az online tér marad mind a tanároknak, mind pedig a diákoknak. Ez tőlük és a családjuktól is nagyfokú türelmet és segítőkészséget igényel. 

De természetesen ebben a helyzetben nagyon fontos, hogy mindenki maradjon otthon és hogy segítsük egymást. A következő valós becsengetésig pedig marad az iskolák ablakára ragasztott „hiányoztok” üzenet

Akár tanár vagy, akár diák, ha nehézséged adódott az általad használt készülékeddel, nézz szét a cikkeink között, hiszen az évek alatt számtalan felmerülő Apple és Android problémákról és azok megoldásairól cikkeztünk. Ha pedig nem találod a megoldást, írj nekünk bátran Facebookon vagy keress minket az oldalunkon található elérhetőségek egyikén.

Szervizeink a továbbiakban is nyitva tartanak. Akár úgy is meg tudjuk javítani a készüléked, hogy neked el sem kell hagynod a lakást. Használd az ingyenes szervizfutár-szolgáltatásunkat, hogy mihamarabb újra gördülékenyen használhasd az eszközt.

Ha tetszett a cikk, oszd meg és kövess minket Facebookon és Instagramon, mert sok hasznos infót osztunk meg!

(forrás: eduline.hu)

 

Süti beállítások

A hatékony navigáció és bizonyos funkciók működésének érdekében sütiket használunk.
A "Szükséges" kategóriába sorolt sütiket a böngésző tárolja, mivel ezek elengedhetetlenül szükségesek a webhely alapvető funkcióihoz.
A harmadik féltől származó sütik segítenek a weboldal használatának elemzésében, tárolják a preferenciáidat és releváns tartalmakat és hirdetéseket biztosítanak.
Ezeket a sütiket csak az előzetes beleegyezéseddel tároljuk a böngésződben. Eldöntheted, hogy engedélyezed vagy letiltod ezeket a sütiket, de bizonyos sütik letiltása befolyásolhatja a böngészési élményt.