Döbbenetesen jó az iPhone 11 Pro (Max) kijelzője

2022.06.21 0 hozzászólás 1448 olvasás
Döbbenetesen jó az iPhone 11 Pro (Max) kijelzője

Az iPhone 11 Pro kijelzője annyira elképesztő, hogy egy új nevet is megérdemelt, egész pontosan a Super Retina XDR-t – legalábbis az Apple így mutatta be szeptember elején. Most viszont nagyon úgy tűnik, hogy a gyártó kicsit sem volt túlzó ezzel az állításával. Mit várhatunk tehát a 2019-es modellektől ezen a téren?

Miért ragaszkodunk ennyire az OLED kijelzőhöz?

Az olyan kisméretű eszközök esetén, mint az okostelefonok, az OLED LCD-vel szembeni előnyei vitathatatlanok. Ezek a panelek többek közt vékonyabbak, rugalmasabbak, jobb belátási szögekkel rendelkeznek és alapvetően szebb képet adnak vissza (bár ez utóbbi leginkább akkor szembetűnő, amikor a két különböző típust egymás mellett vizsgáljuk meg alaposabban).

Minden érv abból az alapvető tényből következik, hogy az OLED kijelzőnek nincs szüksége külön háttérvilágításra, helyette minden egyes képpont egymástól függetlenül és közvetlenül bocsát ki villamos energiát. Ebből következik az is, hogy ezek az alkatrészek energiahatékonyabbak is más technológiákkal szemben.

Tény viszont, hogy ezek a kijelzők még jóval drágábbak az LCD-s verziókhoz képest, például az előállítás összetettsége miatt, így annak, aki az új modellek mellett dönt, számolnia kell az iPhone 11 Pro kijelző csere árakkal is (persze csak, ha valóban szükség lenne rá).

iPhone 11 Pro készülékek

Elképesztő eredmények az iPhone 11 Pro (Max) kijelző teszten

Azt már tudjuk, hogy az OLED kiváló, de mi a helyzet a Super Retina XDR kijelzővel? Röviden; lenyűgözően jó! A DisplayMate elvégezte szokásos tesztjét az Apple aktuális csúcsmodelljein, ahol elsöprő sikert aratott az új panel. Színpontosságban gyakorlatilag tökéletesre ítélték a készüléket, de ezen felül is jó néhány díjat zsebelhetett be magának az iPhone 11 Pro (Max):

  • Legmagasabb teljes képernyő fényerő OLED panelek esetén
  • Legmagasabb teljes képernyős kontrasztérték környezeti fényben
  • Legmagasabb kontrasztarány
  • Legalacsonyabb képernyő visszatükröződés
  • Legmagasabb HDR csúcsfényesség

iPhone 11 Pro kijelző

És a lista még tovább is folytatódik. Ezek után nem csoda, hogy az Apple ismét győztesként került ki a tesztből és ahogy tavaly az iPhone XS, úgy idén az iPhone 11 Pro kijelzője nyerte el a legmagasabb pontszámot és lett a világ legjobbja ebben a kategóriában.

Milyen lesz az iPhone 11 Pro (Max) kijelző javítása?

Teljesítményben tehát finoman szólva is erősek az új modellek, de nem árt hardveres oldalról is megvizsgálni ezeket, csak hogy teljes képet kapjunk.

A kijelzők idén vékonyabbak lettek, amit az az egyértelmű tény indokol, hogy az iPhone 11 Pro (Max)-ból kimaradt a 3D Touch technológia és így értelemszerűen az ehhez szükséges elemek is. Érdekesség viszont, hogy maga a készülék valamivel vastagabb elődjénél, de ezt is az Apple javára írhatjuk, mivel a méretesebb akkumulátorok töltik ki ezt a plusz helyet.

iPhone 11 Pro kijelző teardown

A 3D Touch hiányát első gondolatra nem feltétlenül gondoltuk fájdalmasnak, ugyanakkor az ezt helyettesítő haptikus érintés kissé lassabb kijelző reakció érzését kelti, mivel alapvetően hosszú és nem erősebb nyomásra reagál a rendszer. De ennyi hátránnyal még valószínűleg minden felhasználó együtt tud majd élni.

De mi a helyzet akkor, ha kijelző cserére kerül a sor? Nos, az iPhone XS-hez képest könnyítés, hogy idén a szalagkábelek egy oldalra kerültek, így kisebb kihívást jelent a felnyitott készülékben "matatni". Ezt leszámítva nagyjából ugyanaz a mozdulatsor szükséges. Ugyanakkor ez alapján az is egyértelmű, hogy az iPhone 11 Pro nem kompatibilis az iPhone XS kijelzőjével, vagyis nem helyettesíthető egyik a másikkal (ezen a szokásán valószínűleg nem is fog változtatni az Apple). 

Süti beállítások

A hatékony navigáció és bizonyos funkciók működésének érdekében sütiket használunk.
A "Szükséges" kategóriába sorolt sütiket a böngésző tárolja, mivel ezek elengedhetetlenül szükségesek a webhely alapvető funkcióihoz.
A harmadik féltől származó sütik segítenek a weboldal használatának elemzésében, tárolják a preferenciáidat és releváns tartalmakat és hirdetéseket biztosítanak.
Ezeket a sütiket csak az előzetes beleegyezéseddel tároljuk a böngésződben. Eldöntheted, hogy engedélyezed vagy letiltod ezeket a sütiket, de bizonyos sütik letiltása befolyásolhatja a böngészési élményt.