Érik a botrány az iPhone 11 kijelzője körül – Újabb „gate” az Apple palettáján?

2022.06.21 0 hozzászólás 5133 olvasás
Érik a botrány az iPhone 11 kijelzője körül – Újabb „gate” az Apple palettáján?

Az iPhone 11 minden eddiginél ellenállóbb üvegborítást kapott volna? Ehhez képest sorra gyűlnek a panaszok amiatt, mert a kijelzőn szinte a semmitől, már egy hét alatt karcolások jelennek meg. Nagyon reméljük, hogy kezdeti ijedtségről van szó és nem egy „scratchgate” botrány van kialakulóban.

Gyűlnek a panaszok az iPhone 11 kijelzője körül, a probléma pedig nagyon is említésre méltónak tűnik. A beszámolók alapján a képernyő túl könnyen, komolyabb kiváltó ok nélköl karcosodik, hiába állítja az Apple, hogy az egyik legmasszívabb üveg került a készülékekbe. Ha a hibát észlelő felhasználók száma tovább nő, akkor egyértelműen a gyártás során került porszem a gépezetbe.

Egyeseknél az iPhone kijelzőjén anélkül jelent meg egy érezhető repedés, hogy az leesett volna. A sérülés nem is karcolásnak, mint inkább egy apró hiányzó résznek tűnik, ami a gyártás alatt keletkezett. Mások azt írják, hogy a készülék zsebben tartva karcolódott, vagy már most több hajszálrepedés van rajta, mint az évek óta használt iPhone 7 képernyőjén. De van, aki szerint a szőnyegre ejtett iPhone 11 sem úszta meg karc nélkül.

iphone11_kijelzo_serules

A jelenség egyébként azért is furcsa, mert a Corning által készített üveg folyamatos ejtés teszteken esik át, mielőtt piacra kerülhetne. Ráadásul a Jerry Rig Everything nevű, már jól ismert Youtube csatornán egészen jól is teljesített azon a teszten, ahol különböző módszerekkel karistolták látványosra a modellt. Bár ez esetben nem feltétlenül egy szélsőséges szituációban alakult ki a probléma, hanem sokkal inkább átlagos használat mellett.

Bizonyos helyzetekben tehát lehet, hogy valóban erős az iPhone 11, de ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne mégis gyártási hiba a háttérben. Kijelző problémákkal például az Apple Watch Series 2 és Series 3 tulajdonosok és iPhone X felhasználók is találkozhatnak (ez esetben viszont érintés gondokkal küzdenek egyes modellek).

Ahogy ezek esetében, úgy nagy valószínűséggel ezúttal is garanciális cserére lesznek jogosultak a „scratchgate” áldozatok – már amennyiben ez tényeg bebizonyosodik. Addig is a legtöbb, amit tehetsz, hogy biztosítást kötsz a készülékre vagy a sérüléseket elkerülendő, ütésálló iPhone 11 üvegfóliával óvod meg a képernyőt egy masszív tok társaságában.

 

(forrás: gottabemobile.com)