Felkészültél? Erre az iPhone 6/6s hibára számíthatsz heteken belül

2018. október 18. -
Nem csodálkoznék, ha a készüléked már átesett volna az eltéveszthetetlen tüneteken – nem bírja melletted energiával, a semmiből leáll vagy újraindul. Bizony, ezeken a fázisokon minden iPhone 6 átesik ebben az időszakban, pont úgy, mint ahogy a kisgyerekek a bárányhimlőn. Az akár végzetesnek is mondható „betegséget” pedig nem más okozza, mint az elhasználódott akkumulátor.
Felkészültél? Erre az iPhone 6/6s hibára számíthatsz heteken belül

Az iPhone-ok akkumulátora az Apple ígérete szerint 500 töltési ciklust bír ki teljesítményromlás nélkül. Vagyis ennyiszer tudod lemeríteni és feltölteni a telefonodat anélkül, hogy bármiféle furcsaságot érzékelnél rajta. Ez időben nagyjából 1,5-2 évet jelent, ami persze függ attól is, hogyan és hányszor töltöd eközben.

Ezután viszont a készülék elindul a lejtőn és egyre durvább hibákat tud neked produkálni, amit semmiképp nem szabad félvállról venned. Először csak azt veszed észre, hogy sokkal sűrűbben kell a töltő után nyúlnod, mint ahogy szeretnéd. Ezután a telefonod meglepetésszerűen kikapcsol, pedig semmi oka nem lenne rá vagy esetleg magától újraindul a semmiből.

Tudtad, hogy van olyan töltési módszer, amivel akár megduplázhatod az iPhone 6/6s akkumulátor élettartamát? Tényleg nem? Akkor gyorsan olvasd el erről szóló cikkünket!

Azt gondolod, ezzel még együtt tudnál élni és nem fogsz vele foglalkozni? Pedig nagyon is kéne. Az iPhone 6 akkumulátora az elhasználódás miatt púposodhat is, ami nem csak a hátlapot nyomhatja ki a helyéből, de a belső alkatrészekben is könnyedén kárt tehet, nem kevés anyagi vonzattal.

iphone_pupos_akkumulator_2

Tökéletesen megértem, hogy ennek ellenére sem szeretnél több százezret áldozni egy új készülék vásárlására, de erre nincs is feltétlenül szükség. Pláne, ha egyébként nem szívesen váltanád le az iPhone-od, mert a lomha aksin kívül az égvilágon semmi baj nincs vele. De akkor mit tegyél?

Eljött az iPhone 6 akkumulátor csere ideje!

Annyira pofonegyszerű a megoldás, hogy talán elsőre nem is gondolnál rá. Esetleg félsz, vajon tényleg javul-e a telefonod teljesítménye vagy csak ablakon kidobott pénz az egész. Megnyugtatlak, egy cseppet sem az és ezt garantálni is tudom neked. A szervizeinkbe behozott, már csak cammogó készülékek gyakorlatilag újjászületnek a kezeink között.

Az iPhone 6 akkumulátor csere során egy zéró ciklussal rendelkező alkatrészt építünk be a megfáradt helyére és természetesen ugyanígy járunk el iPhone 6s készülékek esetén is. Vagyis előtted ismét 500 új töltési kör lesz anélkül, hogy bármelyik fentebb sorolt bakival találkoznál. Arról nem is beszélve, hogy egy teljesen felfrissült telefont kapsz a kezedbe egy új készülék árának töredékéért.

Miért várnál hát? Élénkítsd fel a telefonod egy vadonatúj aksival!

A legbosszantóbb iPhone bluetooth hiba megoldásai A legbosszantóbb iPhone bluetooth hiba megoldásai
2016. június 8.
Számos széles körben elterjedt iPhone kiegészítő Bluetooth alapokon működik. Ennek nagyon sok előnye van, ugyanakkor igen bosszantó lehet, ha az iPhone bluetooth hibája miatt nem működik megfelelően az eszköz.
Így szerezd vissza az elvesztett adataid! Így szerezd vissza az elvesztett adataid!
2017. március 29.
Sajnos bárkivel előfordulhat, hogy üzemzavar vagy, - az esetek többségében inkább felhasználói figyelmetlenség - okán elveszít számára fontos képeket, videókat, telefonszámokat, beállításokat, esetleg a különböző alkalmazások tematikus elrendezését. Erre jobb előre felkészülni.
Ok nélkül leáll az iPhone-od? Így tudod megjavítani! Ok nélkül leáll az iPhone-od? Így tudod megjavítani!
2018. november 13.
Az akkumulátorok nem tartanak örökké, viszont gyakran előfordul, hogy a probléma nem olyan komoly, mint hinnéd és néhány egyszerű trükk segítségével akár vissza is tudod állítani a normális működést. Így ha az iPhone-od mindenféle ok nélkül kikapcsol úgy, hogy az akkumulátor 20, 30, vagy akár 50%-ot is mutat, akkor feltétlenül próbáld ki ezeket a tippeket, mielőtt szervizhez rohannál.