Hol vagy AirPower?

2022.06.29 0 hozzászólás 868 olvasás
Hol vagy AirPower?

A naptár újabb évre váltott, ami hivatalosan is azt jelenti, hogy az Apple nem tudta teljesíteni az ígéretét, miszerint 2018-ban kiadja a már oly régóta várt AirPower-t. Arról, hogy mikor lesz a valós megjelenés, semmit nem lehet tudni – de lassan már az is csoda számba fog menni, ha egyáltalán még kézbe vehetjük az Apple immár hírhedt töltőpadját.

Az Apple először 2017 szeptemberében, röviddel az iPhone X bevezetése után, a Steve Jobs Színházban mutatta be a többfunkciós vezeték nélküli töltőt, valamint egy sajtóközleményben jelezte, hogy ez valamikor 2017-ben fog megjelenni.

Az AirPower segítségével a felhasználók egy olyan aktív töltési felületet kapnának, amellyel egyidejűleg akár három eszközt is képesek lennének tölteni. A Qi funkcióval rendelkező iPhone-ok mellett így Apple Watch modellek, valamint AirPods eszközök (ezekhez tartozó töltőegységgel) töltése is elérhető lenne egyetlen kiegészítővel.

airpower_bemutato

2018 jött és el is múlt, viszont az Apple több hónapig nem tett említést az AirPower-ről. Olyannyira nem, hogy a szeptemberi rendezvény után a cég a webhelyéről is eltávolította a tartozékkal kapcsolatos említések nagy részét.

Az AirPower-ről még mindig vannak hivatkozások az iPhone XS, az iPhone XS Max és az iPhone XR felhasználói útmutatókban, az Apple Watch Series 3 tech specifikációs oldalán, és néhány friss Apple állásajánlatban.

Az Apple nemrég néhány AirPower-hez kapcsolódó szabadalmat is igényelt, így annak ellenére, hogy lemaradt az eredeti határidőről, azért van még remény arra, hogy kiadja a jövőben az új kütyüt.

Az AirPower-rel kapcsolatban az eddigi pletykák alapján olyan technikai kihívásokkal kell az Apple fejlesztőinek szembenéznie, mint a túlmelegedés. Remélhetőleg ezt hamarosan sikerül megoldani.

minibatt_powerair

Nincs időd kivárni az AirPower megjelenését? A MiniBatt PowerAIR-rel két készülékedet is töltheted egy időben. Kattints és nézd meg a saját szemeddel!

A késleltetett vagy törölt megjelenés az oka valószínűleg annak is, hogy az Apple még nem bocsátotta ki az AirPods vezeték nélküli töltőtokját, amely a cég oldalán még "jelenleg nem elérhető" státusz alatt van.

Rengeteg találgatás van szól arról, mikor lesz a nagy nap, amikor végre teljes valójában is megismerhetjük az AirPower-t. A konkrét dátumig azonban türelemjáték résztvevői vagyunk, és csak várjuk mi történik…  

 

(forrás: macrumors.com)