Kedves Ügyfeleink! Szervizünk 2024.12.20. és 2025.01.02. között zárva tart! Nyitás: 2025.01.03-án. (X)
Az Apple Watch új modelljeinek megjelenése az utóbbi években mindig az őszi hónapokra esett. 2020-ban szeptemberben került bemutatásra a Series 6, tavaly pedig októberben rántották le a leplet a Series 7-ről. Idén sem lesz hát semmi meglepetés. Vagy mégis?
Az új modell bemutatásának pontos dátuma sajnos még nem ismert, az viszont borítékolható, hogy idén is szeptember-október környékén mutatja be az Apple az Apple Watch 8-at.
Ez azonban nem az egyetlen új okosóra lesz idén az Apple-től, ha lehet hinni a szakértők előrejelzéseinek.
De milyenek lesznek az új Apple Watch modellek?
Az Apple Watch Series 8
Apple Watch Series 8 megjelenés
Tavaly óriási várakozás övezte a Series 7-et, hiszen mindenki arra számított, hogy egy teljesen új dizájnt fog kapni az óra. Azt vártuk, hogy egy laposabb, szögletesebb formavilág fog megjelenni az Apple Watch esetében is, ahogyan az megtörtént az iPhone 12-es széria esetén.
A várt újítás azonban nem jött el, bár az tény, hogy a kijelző mérete megnőtt – pontosabban a keret lett keskenyebb –, így nem mondhatjuk, hogy semmilyen változás nem volt észlelhető a Series 8 megjelenésében.
(kép forrása: macwords.com)
És idén megjön az új külső?
2021-ben arra hivatkozott az Apple, hogy túl nagy átalakításokra lett volna szükség ehhez a formaváltáshoz. Idén azonban bizakodhatunk abban, hogy eszközölik a korábban várt átalakításokat, hiszen volt rá plusz egy évük.
A Series 8 kijelzője
Az Apple Watch 7 esetében a felhasználók 2 új méretben kapták meg az okosórákat, ekkor jelent meg ugyanis a 41 és a 45 milliméteres modell. Korábban az Apple Watch Series 6 még 40 és 44 milliméteres méretben volt elérhető.
Hoz valami újat a Series 8 ezen a téren?
Még 2021 októberében Ross Young egy érdekes dologról tweetelt. Az elemző bejegyzése szerint nem lenne meglepő, ha az idén megjelenő Apple Watch Series 8 már nem csak 2, hanem 3 különböző méretben jelenne meg.
Ha vetünk egy pillantást arra, mekkora a különbség a 44 és a 45 mm-es Watch között, akkor egy 48 mm-es óra rendkívül nagy újítás lenne, nem is beszélve egy 50 mm-esről.
A Series 8 új funkciói
Amikor a Series 7 megjelent, akkor a felhasználók nagyobb része csalódott volt, hiszen közel sem hozott annyi új funkciót, mint amire a legtöbben vártak. Mi sem voltunk annyira elkápráztatva, ahogy az Apple Watch Series 7 elemzésünkben is olvasható.
Akkor azonban azt lehetett hinni, hogy amit nem hozott el a Series 7, azt majd mind megkapjuk a Series 8-tól. Ez azonban sajnos nem ilyen egyszerű.
(kép forrása: unsplash.com)
Bár olyan szenzorokról is megindult a spekuláció, mint a vérnyomásmérő, a vércukorszint vagy éppen a véralkoholszint mérésére alkalmas érzékelő, ezek a Bloomberg szerint leghamarabb 2024-ben érkezhetnek.
De akkor milyen újdonságokat kapunk a Series 8 esetében?
Már a Series 7 esetében is szóba került egy hőmérséklet-érzékelő, ami azonban nem került be a tavalyi modellbe, így most újra elképzelhető, hogy a Series 8 esetében megkapjuk ezt a funkciót.
Ez a szenzor elsősorban a nők számára lesz kifejezetten hasznos, hiszen a termékenység kiszámításában nyújthat majd segítséget. Ugyanakkor a folyamatos testhőmérésére ez a szenzor az Apple szerint még nem lesz alkalmas, így a tényleges hőmérsékletmérésre lehet, hogy még tovább kell várni.
Az újítás lényege, hogy az óra figyeli, hogy a viselőnek egy adott időn belül milyen gyakran tapasztal pitvarfibrillációt, azaz zavart a szívritmusban.
Nagyobb akku a Series 8-ban?
Az okosórákkal kapcsolatban az egyik legfontosabb kérdés mindig az, hogy mekkora üzemidővel rendelkeznek, és hogy ez mire elég az adott óra esetében.
A Series 7 megjelenése előtt hallani lehetett olyan pletykákról, hogy egy teljesen új technológiával fog elkészülni az S7 processzor, aminek köszönhetően jelentős mennyiségű hely fog felszabadulni, amit egy nagyobb akkumulátor beépítésére használt volna az Apple.
Ez nem történt meg, és így ezt az újítást is meg kell említeni az idén érkező Series 8 esetében. Az említett technológia ráadásul nem csak nagyobb akkumulátort, hanem egyéb chipek bekerülését is lehetővé tenné, vagy akár vékonyabb órát is eredményezhet. Véleményem szerint azonban mégis a nagyobb akkumulátor beépítése lenne a legelőnyösebb.
Lesz egy új strapabíró Apple Watch is?
Ugyancsak a bloomberges Mark Gurman jelentette még tavaly decemberben, hogy az Apple 2022-ben egy exkluzív ajánlattal is készül az Apple Watch felhasználók számára.
Az említett strapabíró modell állítólag az Apple Watch Explorer névre fog hallgatni, és ellenállóbb lesz mint a korábbi modellek, ráadásul a megjelenése is robosztusabb lesz. Nagyjából úgy fog kinézni, mintha egy ütésálló tokba raknánk az órát.
(kép forrása: macwords.com)
És mi a helyzet az új Apple Watch SE-vel?
Milyen lesz az Apple Watch SE 2?
Ahogy az iPhone SE esetén igen hamar jött a frissítés, úgy az Apple Watch SE is 2020-as megjelenése után idén már kaphat egy újabb verziót. Erről is olyan megbízható forrásoktól érkezik az információ, mint a már említett Mark Gurman vagy Ming-Chi Kuo.
Nézzük, pontosan milyen újítások és frissítések várhatóak az Apple Watch SE 2 kapcsán. Ezeknek a megvalósulása természetesen nem borítékolható, de szerintünk ezeket érdemes lenne beépíteni az új SE-be.
1. Always-on-display funkció
Bár ez a funkció a magasabb árkategóriájú Apple órák sajátja, érdemes lenne ezt a rendkívül hasznos tulajdonságot az egész termékpalettára kiterjeszteni.
2. Erősebb akkumulátor
Az Apple Watch SE a többi órához képest kifejezetten jó akkumulátorral rendelkezik, hiszen 2020-as megjelenésekor már egyértelműen jobb akkuk kerültek az Apple órákba, mint például a Series 3 esetében.
Akkumulátorból azonban soha nem lehet elég jót tenni egy okoseszközbe, így ezen a területen is fejlődhet még az Apple Watch SE is.
3. Alacsonyabb ár
Ez már lehet kicsit túlzás, de logikus lenne a legolcsóbb eszközzé tenni az Apple Watch SE-t.
Hogy miért?
Az iPhone-ok esetében egyértelműen az SE a legolcsóbb modell, így célszerű lenne az órák esetében a legolcsóbban hozzáférhetővé tenni ezt a modellt, ha már az SE jelzővel ruházta fel az Apple. Tudom, az SE nem azt jelenti, hogy ,,olcsó Apple termék”, de a félreértések és az értetlenkedések elkerülése érdekében ésszerű lenne azonos kategóriába sorolni az azonos névvel ellátott termékeket.
4. Szélesebb választék a színekben
Bár ez számomra a legkevésbé sem releváns, sokak szeretik, ha több színből is választhatnak egy készülék esetében. Az első Apple Watch SE 3 színben volt elérhető (Silver, Gold és Space Grey), néhány új színnel szélesíthetné az Apple a kínálatot.
5. Véroxigénszint-mérés
A legfontosabbat hagytam utoljára. Az SE egyik legnagyobb hiányossága az, hogy nincs benne véroxigénszint-mérő, csak pulzusszámláló. Vannak akik úgy gondolják, hogy ez megmaradhat a magasabb árfekvésű modellek sajátjának, véleményem szerint nem kellene megfosztani ettől az új SE felhasználókat sem. Bár jó eséllyel eme vágyam kielégítetlen marad.
Te melyik új Apple Watch modell iránt érdeklődsz? Jelenleg milyen okosórát használsz? Válaszodat nyugodtan írd meg kommentben, ha pedig problémád akad iPhone-oddal, Apple számítógépeddel vagy iPadeddel, nyugodtan keress fel minket, kollégáink mindenben a segítségedre lesznek.
Tervezd meg az idődet, ne állj sorba!
VIP szolgáltatás. VIP ügyfeleknek.
Válassz egy szabad időpontot, és soron kívül intézzük a hibás készüléked javítását
Válaszd a kényelmet, intézd a szervizt otthonról!
Ki sem kell mozdulnod otthonról ahhoz, hogy hibás készüléked megjavítsuk. Jelezd felénk igényed, és hozzuk-visszük megjavítva.
Többet a szervizfutárról »