iOS 11 vs. Android O - Nagyhatalmak küzdelme

2022.06.30 0 hozzászólás 3315 olvasás
iOS 11 vs. Android O - Nagyhatalmak küzdelme

Alig néhány hónap különbséggel mutatta be a két gyártó az operációs rendszereinek legújabb, frissített verzióját. Eseménydús időszakon vagyunk túl, és felturbózott rendszerek állnak előttünk. De melyik hozott több újdonságot?

Jelenleg a két legnagyobbnak számító mobil operációs rendszer az Android és az iOS. A piaci részesedésük 97,5%, az összes többi a maradék pár százalékon osztozik. Az alább látható táblán láthatjuk, ahogy 2009 – 2015 között az iOS és Android jóformán kiszorította a mezőnyből az az egyéb platformokat, ahogy a Windowst is. Az Apple és a Google népszerűsége töretlen, jelenleg 2017-ben meg sem fordul a fejünkben, hogy más gyártó operációs rendszerét válasszuk. Megjegyezzük, okostelefonoknál és tableteknél esélyünk sincs rá.

image

Az elmúlt hetekben mindkét rendszert frissítették, immár iOS 11 és Android O néven futnak a legújabbak. Összevetve őket, lelkiismeret furdalás nélkül nem mondhatnánk azt, hogy a két platform hasonló lenne. Az elmúlt években közeledtek egymáshoz és több dolgot is átemeltek egymástól, azonban filozófiában, megjelenésben és felhasználói közelségben még mindig ellentettjei egymásnak.

Okostelefonok, amelyekre elérhetőek lesznek

Azt tanácsoljuk vizsgált át ismételten az előző képet. 2015-ben az okostelefonok 81,6%-án Android futott, iOS mindössze 15,9%-ra volt telepítve. Ha a száraz számokból indulnánk ki, egyértelműen következtethetnénk arra, hogy melyik a sikeresebb. Azonban a kép árnyaltabb, a legnagyobb gyártók mind-mind Androidot használnak (Samsung, Sony, LG, Huawei), iOS-t ellenben csak az Apple termékei (iPhone, iPad, iPod). További érdekességet rejt az a táblázat, amin az szerepel, hogy a legújabb Android O melyik készülékekre tölthető le.

Android-Version-support

A felsorolásból kimaradt a Samsung Galaxy S8 és S8 Plus, de ezek mellett jelenleg összesen 5 készülékre. Az Android egyik leghíresebb rossz tulajdonság az, hogy a rendszer frissítések csigalassúsággal érkeznek meg, ha egyáltalán megérkeznek, a régebbi készülékekre. És a régebbit most nem 5-6 éves készülékekre értjük, ahogy az iOS esetében, hanem 1-2 évesekre. A táblázatban szereplő készülékek birtokosai örülhetnek, nekik letölthetővé válik a rendszer, a többieknek azonban biztosan várniuk kell. Ezzel szemben az Apple előrébb jár.

ios-version-support

Jól látható a különbség. Habár az Android sokkal több okostelefonon fut, mégis az Apple több készülékre tudja megjelentetni az újabb rendszerét. Az iOS pozitívuma még, hogy mindegyikre egy időben (vélhetően szeptemberben, az új iPhone bemutatásának időpontjában) válik elérhetővé. Tehát, ameddig az Androidig súlyos hónapokat, addig az iOS-ig semmit sem kell várni.

A rendszer szépséghibája, hogy az iOS 11-től az Apple teljesen átáll a 64 bites rendszerre. iPhone 5C-re már sajnos nem lehet letölteni, értelemszerűen az 5C előtti készülékekre sem. Az új iOS megjelenésével számba kell venni azt is, hogy a régóta, több éve nem frissített 32 bites programok már nem fognak elindulni rajta. Habár a leggyakrabban használtakat frissítik, előfordulhat olyan extrém eset, hogy egy régóta használt alkalmazásod elérhetetlenné válik.

Üzemidő, gyorsaság

Az Android Nougat-tal bezáróan az Android szabályozni fogja a háttérben futó alkalmazások számát. Eddig bármennyit meg lehetett nyitni, ami miatt súlyos kritikák érték a gyártót. Egyrészt a rengeteg program lefoglalta a telefon memóriáját, így könnyedén belassult, töredezetté vált, másrészt az akkumulátor időt is érezhetően csökkentette. Android O-t használva már korlátozott lesz a nyitott alkalmazások száma, ebből adódóan a telefonok gördülékenyebben fognak futni, és az akkumulátor üzemidő is növekszik.

Az Apple mindig is konzervatívan kezelte ezt a témát, és erőteljes korlátozásokkal élt a felhasználók felé. Ennek előnye a hosszú évek alatt sem tapasztalható lassulás, illetve viszonylag jó üzemidő.

Megjelenés, egyéni ikonok

A képernyőzár feloldása előtt a két rendszer között alig láthatunk különbséget. A gyorsindító ikonok között is találunk egyezéseket, mint például a kamera program előhívása. A fent található menüsáv az iOS 11-ben némileg változott az iOS 10-hez képest, de ez leginkább csak a megjelenésben játszik szerepet. Leginkább letisztultnak mondhatnánk mind a két rendszert.

ios-11-vs-android-o-02

A felhúzódó Control Panel azonban merőben más lett az iOS 11-ben. A legnagyobb újítások között tartották számon. Érdekessége, hogy most már a felhasználó dönti el, melyik gombot szeretné látni és melyiket nem. Megjegyezendő, habár az Android O-ban nincs sok újítás, a szabadon választható ikonok már eddig is elérhetőek voltak ezek a platformon. Az iOS 11 változtatása után kissé rossz szájízzel mosolygunk, a design-on még gondolkodhattak volna. Jobban tetszik nekünk az Android letisztul képernyője.

ios-11-vs-android-o-03

További érdekesség az Android O alatt te magad dönthetsz majd a használt alkalmazásaid ikonjairól. Pontosabban több lehetőséged lesz kiválasztani a számodra leginkább tetszőt.

custom-icon

Kép a képben funkció

Fogadni mernénk, hogy ezzel a lehetőséggel már te magad is találkoztál a telefonodon. Ha a Youtube alkalmazásban elindítasz egy videót és közben az alkalmazáson belül szeretnél böngészni, elég, ha lehúzod a videót a képernyő jobb alsó sarkába, és az kisebb ablakban, de ugyanúgy fog futni.

Picture-in-Picture

Ezt a lehetőséget átülteti a Google az Android rendszerébe is, így a kacsolódó tartalom továbbra is látható lesz számodra, miközben böngészel a telefonodon. Az iOS 9-től az iPad-eken elérhetővé vált a kettéosztott képnézet, de iPhone-on nem.

Digitális asszisztensek, kiterjesztett valóság

Mind a két gyártónál fellelhető a digitális asszisztens, habár az iOS esetében már jóval előbb létezett, ahhoz képest alig változott. A Google Asszisztense folyamatos fejlődésen esett át addig, ameddig okosabbá vált az ellenfelénél. A WWDC-n az Apple hangsúlyozottan említette a Siri fejlődését, immár sokkal kevésbé robotikus hangon szólal meg, és összeköttetésben áll az összes Apple eszközünkön.

Siri

Azonban ez az újítás nem elég, a Google kiterjesztett valósága képes felismerni a különböző tárgyakat és információt gyűjteni róluk. Emellett az asszisztense még mindig jóval kiterjedtebb és okosabb, mint a Siri.

Összegzés

 2017-re az okostelefon használók többségének volt elég ideje, hogy megismerje a két rendszer sajátosságait. Ha máshol nem, az interneten láthatott róla képeket, videókat, vagy fórumon olvashatta a két ellenséges tábor vívódását egymással. Ekképpen már eldönthette mindenki, hogy melyik rendszer áll közelebb a szívéhez, és, ha pénztárcája nem szól bele, már ki tudta választani a számára kedvelt platformmal rendelkező telefont.

Ezért úgy érezzük, a két frissítés nem hozott eget rengető újdonságot, sokkal inkább akarta a felhasználók komfortzónáját bővíteni, és kitömni a hiányos részeket. Ez pedig mind a két rendszer esetében sikerült. Ha eddig is szeretted az Android által nyújtott felhasználói szabadságot, vagy épp az Apple által szolgáltatott kényelmi funkciókat, akkor ez továbbra is így marad, sőt felerősödik. Megszerethető rendszereket kaptunk, sok vérfrissítéssel, de váltani ezek miatt a felhasználók nem fognak.

Ha tetszett a cikkünk és úgy véled, hasznos információkat találtál benne, ne felejtsd el megosztani másokkal is.

Süti beállítások

A hatékony navigáció és bizonyos funkciók működésének érdekében sütiket használunk.
A "Szükséges" kategóriába sorolt sütiket a böngésző tárolja, mivel ezek elengedhetetlenül szükségesek a webhely alapvető funkcióihoz.
A harmadik féltől származó sütik segítenek a weboldal használatának elemzésében, tárolják a preferenciáidat és releváns tartalmakat és hirdetéseket biztosítanak.
Ezeket a sütiket csak az előzetes beleegyezéseddel tároljuk a böngésződben. Eldöntheted, hogy engedélyezed vagy letiltod ezeket a sütiket, de bizonyos sütik letiltása befolyásolhatja a böngészési élményt.