„iPhone 11” – Minden, amit az Apple 2019-es frissítéséről tudunk

„iPhone 11” – Minden, amit az Apple 2019-es frissítéséről tudunk

Kevesebb, mint 6 hónap van hátra az újabb iPhone frissítésig és természetesen ez a pletykák számának sokszorozásán is meglátszik. Bár egyesek bánatára, mások örömére a valóság nem mindig igazolja ezeket a híreket, azért néhány infó nagyon is be szokott találni az elemzők és a notórius szivárogtatók részéről. Nézzük, mit tudunk eddig…

Amit a tavalyi iPhone bemutató után biztosan állíthatunk, hogy szinte csak az utolsó pillanatban derült ki, pontosan milyen néven érkezik meg a frissítés (és biztos vagyok benne, hogy az iPhone XR-re minimális szavazat érkezett volna, ha tippre kerül a sor). Ebben tehát még nem érdemes állást foglalni, mindenesetre az egyszerűség kedvéért maradjunk az „iPhone 11” művésznévnél, amit már 2018-ban is sokan vártak volna.

iPhone 11 - Külső megjelenés, dizájn

Az iPhone X egykor igazi úttörőnek számított a maga szinte teljes képernyős OLED kijelzőjével, ma viszont a rengeteg hasonló formatervet kapott telefon miatt szinte megbújik a tömegben. Az Apple-nek egyértelműen jót tenne, ha ismét húzna egy váratlant és a Samsung idei frissítéséhez hasonlóan egy olyan dizájnt adna az iPhone-oknak, amit eddig sehol nem láthattunk.

Mondani persze könnyű, megvalósítani viszont annál nagyobb kihívást jelenthet ez a fejlesztőknek és nagyon úgy tűnik, hogy az „iPhone 11” széria nem fogja megdobogtatni a szívünket a meghökkentő külsejével. Akár az is előfordulhat, hogy az iPhone XS trió után újra ugyanazokat a kijelző méreteket kapjuk és továbbra is csak minimális hardveres változást kap az aktuális frissítés.

2020-ra viszont változhat a helyzet, mivel a pletykák szerint addigra mindhárom iPhone modell OLED kijelzőt fog kapni, illetve ezek mérete is változni fog 5,42-6,67 hüvelyk nagyságig.

Az iPhone XR utódja - nevezze az Apple bármilyen néven is, mert még az iPhone XT lehetőség is felröppent - annyiban mutathatja meg izgalmas oldalát, hogy a pletykák szerint levendula és zöld színben is elérhető lesz. Ez viszont elméletben azt is jelentené, hogy a korall és a kék típustól könnyes búcsút kellene vennünk.

iphone_11_dizajn

iPhone 11 – Akkumulátor, töltés

Ha valamiben eddig nem sikerült nagyot ugrania az Apple-nek, az az iPhone akkumulátorok üzemideje (valljuk be, nem borzongunk meg attól, ha az iPhone XS fél órával tovább bírja, mint az iPhone X). Idén viszont megcsillant a remény, köszönhetően a nem kevés valóság tartalmú híreiről ismert elemzőnek, Ming-Chi Kuo-nak. Az analitikus szerint az iPhone 11-es széria már rendelkezni fog a töltés megosztás lehetőségével (ami már például a Galaxy S10 esetén is megvalósult).

Ahhoz viszont, hogy ez a funkció gördülékenyen működjön és olyan szintű minőséget hozzon, amivel az Apple is elégedett, szükséges nagyobb méretű akkumulátorokat gyártani az iPhone-okba. Így pedig értelemszerűen ezeknek a telefonoknak az üzemideje is megugrik a korábbi modellekhez képest.

Korábban már arról is keringtek pletykák, hogy a 2019-es frissítés az iPad Pro-hoz hasonlóan eldobja a Lightning portot és USB-C csatlakozóra vált. Hogy ennek örülünk-e vagy sem, azt mindenki magában döntheti el.

iPhone 11 – Kamera

Mivel már szinte minden csúcskategóriás telefon tripla hátlapi kamerával tündököl, így nem véletlen, hogy az Apple frissítésével kapcsolatban is felröppent ez a hír (immár nem az első évben). A különbség viszont, hogy idén a pletyka mellé többféle koncepció kép is napvilágot látott, hogyan nézhet ki a valóságban az iPhone 11 kamerája

Az igazság egyre inkább úgy tűnik, hogy valahol a négyzetes kialakításnál van elásva, hiszen az utóbbi hónapokban rendre kerültek napvilágra olyan iPhone tokok, amik ezt a stílust tükrözik. És bár ez sem jelent kőbe vésett igazságot, az iPhone X és a következő szériák esetében is elég jól tippeltek a gyártók. 

 

iphone_11_kamera

iPhone 11 - Az első "dummy" modellek

Ahogy az várható is volt, szeptember felé közeledve sorra érkeznek a koncepció képek és már az első prototípusokat is megcsodálhatjuk a Macrumors jóvoltából, méghozzá egy hosszabb videó keretében. 

Ami egyértelműen látszik, hogy a tok gyártók és a koncepció képeket, illetve elemzéseket nyilvánosságra hozók eléggé egy véleményen vannak az iPhone-ok külsejét tekintve. A dizájn ez alapján szinte semmit nem változik és csak a kamera kap látványos fejlesztést - ahogy ezt már korábban is sejtettük.

Újdonság viszont, hogy sokan már temetik a 3D Touch-ot és az iOS 13 béta verzióiban is vannak erre utaló jelek és bár a dummy modelleken ez nem látszik, de néhányan a zafírkristály-üveg kijelzőket is pedzegetik (amit például az iPhone 5s home gombján már alkalmazott az Apple).

Amit vártunk, de nagy eséllyel elmarad, az a hátlapi kamerák 3D érzékelése, ami a TrueDepth szenzorhoz hasonló funkciókat látna el, illetve a kiterjesztett valóság felé tenné meg az első lépéseket. 

iPhone 11 – Megjelenés

Pontos dátumot egyelőre nem tűzött ki az Apple a 2019-es palettájának bemutatójával kapcsolatban, de az új iPhone-ok nagy valószínűséggel szeptember első felében fognak megérkezni, ahogy tették azt eddig is. De hogy pontosan mikor, azt a szokásos izgalmakat felkorbácsoló homály fedi.

Frissítés: Az elemzők az első pletykák óta sem tétlenkedtek, így sejthető, hogy idén mindhárom (várható) modell egyszerre, mégpedig szeptemberben fog megjelenni. Mégpedig korábban, mint azt az előző években megszokhattuk, a Softbank elnöke, Ken Miyauchi pedig pontos dátum nélkül sem hagyott minket; ha feltételezése nem csal, akkor a frissítés szeptember 20-tól lesz elérhető a nagyközönség számára.

iPhone 11 - Árak

Az új iPhone-ok ára valószínűleg a tavalyi modellekhez hasonlóan alakulhat, már amennyiben valóban kevés hardveres változás lesz az idei széria esetén is. És bár az Apple gyengélkedő eladásait látva érdemes lenne fontolóra vennie a gyártónak, hogy valóban ennyire drágán kell-e piacra dobnia a készülékeit, egyelőre nem nagyon remélhetünk változást. Esetleg akkor, ha valóban egy beépített ujjlenyomat olvasós iPhone fejlesztésében gondolkodik, ahogy arról már több híroldalon is olvashattunk.

Te milyennek képzeled el a 2019-es iPhone triót? Írd meg nekünk kommentben!

iPhone 11
Megosztás: