Nem mindegy hogy használod az iPhone XS kijelzőjét

2022.07.12 0 hozzászólás 2360 olvasás
Nem mindegy hogy használod az iPhone XS kijelzőjét

Ki ne ismerné az éjszakába nyúló telefonnyomkodást? Ha csordult már ki a könnyed attól, hogy órákig meredtél a kijelzőre, akkor érdemes átolvasnod az alábbi tippeket. Egyszerre óvhatod szemed épségét és növelheted kijelződ élettartamát, ha körültekintően használod a beállításokat.

Persze ez így ebben a formában túlzásként hathat, de érdemes odafigyelni. Manapság szinte állandóan a televízió, a számítógép, vagy a telefonunk kijelzőjét bámuljuk. Ezek azok az eszközök amik nagy átlagban kékes, azaz hideg fehér fényt bocsájtanak ki magukból, ez pedig az emberi szemet bizony jobban fárasztja. Gondolj csak bele, hogy egy nap ébren töltött óráidból hányat teszi ki valamilyen kijelző nézése.

Már jó ideje a telefonok kapják a legnagyobb figyelmet, hiszen egész nap ezeket bámuljuk. Nem árt ha tudod, hogy az OLED technológiával készült iPhone XS kijelzők minőségi működésének időtartama akár megnövelhető, megfelelő színbeállítások használatával. Ezzel egy körben pedig megóvhatod szemedet is a túlzott fáradtságtól. Ehhez pedig nem is kell sok mindent tenned.

iphone-xs_kijelzo_szinhomerseklet_hatter

Első fontos dolog, hogy ne legyen egy kijelző fényereje erősebb a környezeti fényeknél. Például, ha sötétben telefonozol, nem elegendő ha csak 50%-ra csökkented a fényerőt. Igen, ha bekapcsolod az automatikus fényerő szabályozást, ezt a telefon elvégzi helyetted, azonban ettől függetlenül Te ezt még lejjebb, vagy feljebb is tudod állítani. Az OLED technológia hihetetlen nagy kontrasztarányt nyújt és az így elkészült kijelző vékonyabb. Ahogy az Apple oldalán is szerepel, a hosszú ideig tartó használat után az OLED-kijelzők kismértékű vizuális eltéréseket is felmutathatnak. Ez nem rendellenes jelenség, és „képmegtartásra”, más néven „beégésre” is sor kerülhet: egy másik kép feltűnését követően is halványan látható marad a korábbi kép a kijelzőn. Ez csak különleges helyzetekben fordulhat elő, például azután, hogy hosszú ideig nagy kontrasztú képet jelenített meg a kijelző. Az Apple úgy alkotta meg a Super Retina kijelzőt, hogy az iparágban a leghatékonyabb legyen az OLED-kijelzőkre jellemző „beégés” mérséklésében.

iphone-xs_kijelzo_szinhomerseklet

Pontosan ezt a hibát lehet elkerülni, vagy elodázni, ha megfelelő színhőmérséklet beállításokat alkalmazunk. Ha le szeretnénk egyszerűsíteni a dolgot, akkor azt mondom, hogy az OLED kijelző minél fényesebben üzemel és minél több fehéret jelenít meg, annál jobban elfárad - és természetesen többet is fogyaszt. Így lesz a kép tulajdonképpen szellemképes. És ez hosszú távon akár végleges is lehet, így például ritka esetekben be tud égni az óra nyoma, vagy az értesítési sáv ikonjai amik mindig egy helyben vannak.

iphone_xs_kijelzo_night_shift

Ha szeretnéd ezt elkerülni, nincs más dolgod, mint megnyitni a Beállítások > Kijelző és fényerő menüpontot majd itt aktiváljuk a "Night Shift" azaz éjszakai módot. Ez alapértelmezetten annyit tesz, hogy naplementekor az iPhone XS kijelzőjének fényerejét az átlagosnál picit alacsonyabbra veszi és a szín hőmérsékletét pedig melegebbre állítja. A tól-ig időintervallumot Te magad külön megadhatod, ha szeretnéd, és a képernyő színárnyalatát is beállíthatod. A melegebb színek kevésbé fárasztják az OLED kijelzőt, és a szemedet is.

 Sajnos ettől függetlenül előfordul, hogy mindig egy helyen lévő ikonok, vagy a soha nem változtatott háttér nyomot hagy a kijelzőn. Biztos lehetsz benne, hogy ha alkalmazod az éjszakai módot, és ha teheted nem használod maximális fényerővel, akkor még sokáig élvezheted az iPhone XS kijelző csodálatos színvilágát és minőségét.

Amennyiben ebből, vagy más okból kifolyólag problémád akad, hozd el hozzánk, mert mi, az általunk beszerelt iPhone XS kijelzőkre egyedülállóan a piacon élettartam garanciát vállalunk.

Ha találkoztál már ilyen helyzettel, netán képed is van róla, kíváncsian várjuk kommentben!