Samsung Galaxy S9 – Megjelenési dátum, pletykák és hírek a Samsung 2018-as csúcsmobiljáról!

2022.06.29 0 hozzászólás 7561 olvasás
Samsung Galaxy S9 – Megjelenési dátum, pletykák és hírek a Samsung 2018-as csúcsmobiljáról!

El sem hinné az ember, de a Samsung Galaxy S9 megjelenésétől már csak pár hónapra állunk. Android fronton egyértelműen az egyik legerősebb résztvevőről beszélünk, ezért érdemes már most összegyűjteni a vele kapcsolatos információkat, híreket és pletykákat.

A Samsung Galaxy S8 indította el az okostelefonok megújulásának időszakát, amelyre a lassacskán megjelenő iPhone X teszi fel a koronát. Már nem várható olyan okostelefon, amely kijelzője ne takarná az előlap nagy részét, ne lapulna mögötte OLED technológia, vagy épp vezeték nélküli töltési lehetőség. Megérkeztek azok a funkciók, amelyekre 1-2 éve vártunk, a megjelenő telefonokban pedig formálódni és kiteljesedni fognak.

A Samsung Galaxy S9-től is ezt várjuk. Ezért talán nem lövünk le semmilyen poént azzal, ha már a cikk első bekezdéseiben leírjuk, a Galaxy S9-től nem várunk csodát. Azt várjuk, hogy a Galaxy S8 hibáit kiküszöbölje, sokkal inkább felhasználóbaráttá váljon és a már meglévő funkciók tökéletesedjenek benne. Ez persze nem jelenti azt, hogy újdonságként nem örülnék egy olyan duplakamerás rendszernek, amilyennel a Galaxy Note 8-ban találkozhattunk, vagy épp egy kijelző alatti ujjlenyomat-olvasónak, de ne szaladjunk ennyire előre.

15

Samsung Galaxy S9 - megjelenési dátuma, és várható ára

Hivatalos információkat egyelőre nem közölt a Samsung, de a Galaxy S8 megjelenéséhez viszonyítva a várható időpont 2018 első féléve, pontosabban a következő év februárja-márciusa lesz. Ha a Samsung jól halad a fejlesztésekkel, akár januárban kaphatunk pontos információkat a megjelenéssel kapcsolatban.

Habár eddig sem kellett félteni a gyártót, biztosak vagyunk benne, hogy a Galaxy S9 drága készülék lesz. A Galaxy S8 jelen pillanatban a gyártó honlapjáról 274 990 forintért vásárolható meg, nem tartjuk kizártnak, hogy az új készülék ára 300 000 forint köré emelkedik.

Samsung Galaxy S9 - külső megjelenés, design

A Galaxy S8 megszerethető, mégis komoly külsővel érkezett, az igazság az, hogy aki már fogta a kezében a készüléket, az nem tud rosszat mondani a külsejéről. (Kivéve, hogy könnyen csúszik, és még könnyebben törik az üveg hátlapja, de ezt egy ütésálló Galaxy S8 tokkal többnyire kivédheted.) Ezzel azt akarjuk éreztetni, hogy a Samsungnak jelenleg nincs szüksége egy nagyobb designváltáshoz, ezért nem is várunk számottevő újítást. Amiről eddig szólnak a pletykák:

13

Ívelt oldalak

Több megbízható forrás is megerősítette, hogy a Samsung egy olyan technológián dolgozik, ami lehetővé teszi, hogy a készülékének mind a négy oldala hajlított legyen. A Samsung Galaxy S8-nak csak két oldala hajlított. Nem megerősített, ugyanakkor hangoztatott vélemény, hogy a Samsung 2017 végéig megvalósítja az elképzelést, így reális elvárás, hogy a Galaxy S9 lesz az első, minden oldalról hajlított készülék.

Pontos méretek

Előreláthatólag a Samsung kibékült a Galaxy S8 és Galaxy S8+ méreteivel, egyszóval nem lesz érdemi változás a két generáció között. Elméletileg a gyártó már beadta a megrendelését az 5,8 hüvelykes és 6,2” hüvelykes kijelzővel rendelkező házakra.

iPhone X másolás?

Találgatások folynak arról, hogy a különböző alkatrészek a készülék melyik részére kerülhetnek. Előfordulhat egy úgynevezett iPhone X koncepció, azaz a Samsung minden alkatrészt (előlapi kamerát, szenzorokat, stb.) egy kisebb részen fog összezsúfolni, ezzel lehetővé téve, hogy a kijelző minél nagyobb területet foglaljon el.

Samsung Galaxy S9 – elképesztő tudású hátlapi kamera

A dél-korai ETNews arra utalt, hogy a gyártó egy olyan kamerát tervez, amely képes lesz a másodpercenkénti 1000 képkockás sebességre, annak érdekében, hogy a készülék versenyezni tudjon a Sony Xperia XZ1 és XZ1 Prémium készülékek meghökkentő lassított felvételre képes kameráival. A technológiához szükséges érzékelő előreláthatólag novemberben érkezik tömegtermelésre, azaz szintén van reális esély arra, hogy bekerül az új készülékbe. Érdekesség, de egyelőre nem érkezett hír arról, hogy a Samsung beleépítené a Galaxy Note 8 duplakamerás rendszerét a Galaxy S9-be, úgy tűnik, ezen a fronton nem látnak olyan sok lehetőséget.

16

Samsung Galaxy S9 – Android Oreo operációs rendszer

A gyártó egyelőre nem frissítette a telefonjait Oreo rendszerre. A Galaxy S9 megjelenése indokolná, hogy az aktuális csúcsmobil a legjobb és legújabb Android rendszert futtassa. Azért is elvárható a frissítés, mert a múltban mindig az S szériás telefonokra érkeztek elsőként az újabb rendszerek.

FRISSÍTÉS

Lehet, hogy a Galaxy S9 és S9+ már a legújabb Android (2018) P operációs rendszerrel érkezik? Ebben a cikkünkben írtunk a várható megérkezéséről és tulajdonságairól.

Samsung Galaxy S9 – Teljesítmény, processzor, memória

2017 áprilisában az Aju Business Daily beszámolt arról, hogy a Samsung és a Qualcomm már fejleszti a következő generációs, Snapdragon 845 processzort, ez várhatóan a Galaxy S9-ben elstartol majd. Elméletileg, az új processzor kisebb helyen elfér majd, ráadásul kevesebb energiát fogyaszt, ami a készülék üzemidejére pozitív hatással lesz. Egyébként érdemes megjegyezni, habár a Samsung rendkívül erős hardvereket épít az aktuális csúcsmobilokba, a legfőbb vetélytársat, a kortárs iPhone-t nem tudja megverni. Ezt továbbra is az iOS tökéletes optimalizáltságnak és az Android visszáságának köszönhető leginkább. A két rendszert egy régebbi posztunkban összehasonlítottuk, ide kattintva tudod elérni.

12

Memória szempontjából nem tervez előrelépést a Samsung, azaz a szigorú számok szerint nem. Hallani pletykákat arról, hogy az ázsiai gyártókhoz hasonlóan 6 GB memóriával érkeznek majd az új készülékek, ugyanakkor ezt nem tartjuk valószínűnek. Érdekesség, hogy új LTE modemmel érkezhet a Galaxy S9, ami lehetővé teszi az 1,9 Gbps sebességű letöltést, ez 20% gyorsulást jelent az elődmodellhez képest. Nagyjából egy HD filmet 10 másodperc alatt tud majd letölteni a telefon.

Samsung Galaxy S9 – ujjlenyomat-olvasó vs. Face ID?

A Galaxy S8 egyik legnagyobb kritikája kétség kívül az ujjlenyomat-olvasó hátlapi elhelyezése volt. Mi is tapasztaltuk, mennyire kényelmetlen és célszerűtlen a használata. A Qualcomm dolgozik olyan ujjlenyomat-olvasón, amely akár egy képernyő alatt is működhet, ráadásul a Samsung fejlett OLED kijelzője alkalmas is lenne a beépítésre. Ugyanakkor ez nem bizonyított.

Elérhető lehetőségnek tűnik, hogy az alkatrész egyszerűen visszakerül az előlapra, egy kis szigetet képezve a kijelző alsó részében. Igaz, nem túl esztétikus, ugyanakkor sokkal hasznosabb, mint a jelenlegi megoldás.

17

Jogos lehet a kérdés, hogy a Samsung próbálkozik-e az iPhone X-hez hasonló 3D arcfelismerő szenzorok építésével, de erről sem tudunk biztos információkat. Az Apple szerint a többi gyártó legalább 2-3 évvel lemaradt ebben a technológiában, ezt igazolja az alábbi linken elérhető videó is, amikor a Samsung arcelismerő rendszerét egy egyszerű trükkel feltörik.

Összegzés

Ahogy láthatod, van lehetőség az új Galaxy S9-ben és még közel sem tartunk ahhoz az ponthoz, amikor azt mondjuk, igen ebben a készülékben minden benne van, amit szeretnénk. Habár sok információt tudunk, számos alkatrészről még szinte semmit, ilyen például az akkumulátora, előlapi kamerája, tárhelye. Amint újabb hírek érkeznek, mi azonnal frissítjük a cikkünket, érdemes tehát a későbbiekben visszalátogatnod honlapunkra.

Újdonság - Ajánlott cikkek

 

Ha tetszett a cikk, nyomj egy lájkot! Ha ismerőseid is érdeklődnek a legújabb Samsung csúcsmodell után, juttasd el hozzájuk az infót, nyomj a megosztás gombra!