Vízálló csúcskészülék! Az elsők között volt és még ma is megy!

2022.06.28 0 hozzászólás 1070 olvasás
Vízálló csúcskészülék! Az elsők között volt és még ma is megy!

Emlékeim szerint nem is kavart akkora port a Samsung első vízálló csúcstelefonja, mint amekkorát érdemelt volna. Az egyik első vízálló telefon volt, amiből semmilyen hardvert nem spóroltak ki és egyenesen az élmezőnybe, a Samsung Galaxy S sorozatba küldték, méghozzá az 5-ös sorszámmal.

Mikor még megjelent, egy ideig én magam is Samsung Galaxy S5 tulajdonos voltam és emlékszem hogy habár kezdetben azért vigyáztam rá, néhány hét elteltével már bátran merültem vele vízbe és tettem ki a viharban a tópartra, állvánnyal timelapset készíteni. Az egyébként meglepően könnyű telefon egyetlen egyszer sem ázott vagy párásodott be. Amire még emlékszem, hogy rettentően gyorsan működött és az akkumulátora is meglepően sokáig bírta, pedig a maga korában minden hardverből a legerősebbet kapta.

Azonban a 2014 februárjában bejelentett, majd árilisában forgalomba helyezett készülék ma már koránt sem mondható csúcskészüléknek. A Qualcomm Snapdragon 801-es processzora ami 28 nm-es technológiával lett legyártava szuperül vett minden feladatot, a mellé társított 2GB memóriával. Persze ezeket az adatokat ma már sokan kiröhögik, hiszen az alsókategóriás telefonok kapnak 2GB ramot és ennél akár erősebb processzort. Ettől függetlenül ez a készülék még - ugyan kompromisszumokkal, de - ma is kényelmesen kiszolgálja tulajdonosát.

Csak egy kis érdekesség

A Qualcomm mai legerősebb processzora a Snapdragon 855, ami már 7nm-es technológiával készül.

A mostani androidos csúcskészülékekbe pedig 8-12GB memória kerül.

Ugyan az okostelefonok processzorát vagy memóriáját cserélni, bővíteni nem lehet, van azért amit érdemes megfontolni. Ha nem szeretnénk a közeljövőben leváltani a Galaxy S5-öt, akkor szükséges lehet egy két alkatrész cseréje, felfrissítése.

Akkumulátor hogy bírja?

Ma már szinte nem is lehet kapni a készüléket, így ha ilyennel rendelkezel minden bizonnyal a te darabod is már megvan pár éves. Nekem érezhetően 1 év után kezdett el csökkenni az egy töltéssel elérhető használati idő. Ennyi idő alatt eljutottam oda, hogy bár sokat használtam, már délután közepe fele vissza kellett fognom magam, különben még mielőtt hazaindultam volna, lemerül.

samsung_galaxy_s5_akkumulator_csere

Mire eljutottam arra a szintre, hogy gyakran percek alatt a semmitől 20%-ot ugrott le a töltöttségi szint, és volt hogy 20%-körül ki is kapcsolt, eltelt másfél év. Ekkor már esedékes volt új készüléket vennem, így amint ez megtörtént, cseréltem benne akkumulátort és eladtam. Akár el szeretnéd adni, akár csak szeretnéd tovább használni, javaslom, hogy egy akkumulátor cserébe mindenkép ruházz be. Tekintve, hogy ez a készülék még nem ragasztott hátlappal lett legyártva, egy új akkumulátor ára szinte apró pénz! Arról nem is beszélve, hogy 1 perc kicserélni.

Samsung Galaxy S5 akkumulátor - garanciával

 

Kamera? Gyors, mint új korában?

Ugyan a Samsung Galaxy S5 kamerájával nekem egy percig sem volt problémám, találkoztam már olyan 3 éves példánnyal amin a fókusz akár 3-5 másodpercig is méregette a tájat, de volt hogy így sem állt be a jó fókusztávolságra. Ez előfordul hogy szoftveres eredetű, ilyenkor egy gyári állapotra történő visszaállítás tud segíteni - de előtte ne felejtsünk el mindent lementeni ami számunkra fontos. Ha ez nem oldja meg a problémát, akkor marad a kamera elöregedése. Ha az elkészült képek foltosak, vagy gyakran homályosak először ellenőrizzük, hogy nem-e zsíros, vagy koszos a kamera lencse. Sokszor első ránézésre nem vehető észre, így tisztítsuk meg alaposabban egy tiszta kendővel, mert lehet hogy csak ez a probléma. Ha így sem javul a helyzet, akkor jöhet a kamera csere.

Samsung Galaxy S5 kamera csere - élettartam garanciával

samsung_galaxy_s5_szerviz_kamera_csere

Kijelző beégés?

Habár a szóban forgó telefonba a Samsung a saját gyártású, jó minőségű SAMOLED kijelzőjét szerelte be, ennek is vannak hátrányai - mint minden OLED alapú kijelzőnek. Ez nem más mint a beégés.

Az OLED technológia hihetetlen nagy kontrasztarányt nyújt és az így elkészült kijelző vékonyabb. Hosszú ideig tartó használat után az OLED-kijelzők kismértékű vizuális eltéréseket is felmutathatnak. Ez nem rendellenes jelenség és „képmegtartásra”, más néven „beégésre” is sor kerülhet: egy másik kép feltűnését követően is halványan látható marad a korábbi kép a kijelzőn. Például, ha hosszú ideig nagy kontrasztú képet jelenített meg a kijelző. Az idő múlásával képstabilitás illetve maradandó beégés is megjelenhet a kijelzőn. Például, az értesítésis sáv ikonjai, vagy az időt jelző widget "nyomot" hagy maga után és akkor is látszik halványan, amikor nem kéne ott lennie. Mintha szellemképes lenne.

Ha ilyen helyzettel állsz szemben - szó szerint - és úgy érzed, hogy már túlzottan is zavaró, akkor tudod mi a teendőd.

Samsung Galaxy S5 kijelző csere - élettartam garanciával

Ha kérdésed van, nyugodtan lépj velünk kapcsolatba, vagy keresd fel bármelyik szervizpontunkat. Ha túl messze élsz tűlünk, az se okozzon problémát, ebben az esetben kérd szerviz futárunkat!

A Samsung Galaxy S5 nem a te kedvenced? Neked mi a jól bevált régebbi típusod?