A 7 leggyakoribb Huawei P9 meghibásodás

2022.06.30 0 hozzászólás 30228 olvasás
A 7 leggyakoribb Huawei P9 meghibásodás

A 2016 közepe tájékán megjelentetett P9 szinte azonnal elnyerte a vásárlók tetszését. Kritikusok listáin az első helyek valamelyikét foglalta el, az általános visszhang is roppant pozitív vele kapcsolatban. A P8 érkezésével elhagyta a Huawei a telefonok neve elől az Ascend jelzőt, a P9 segítségével pedig elnyerte a prémium kategóriát. Mindezek ellenére komoly problémákkal küzd. Lássuk, van-e rájuk megoldás.

Minek köszönhető a piacon való jó szereplése? Dióhéjban, sikerült egy olyan telefont alkotnia a Huawei-nek, aminek használata közben relatíve kevés kompromisszumot kell kötnöd a saját igényeid és a pénztárcád tartalmával. Külsejéből adódóan a fém váz prémium kategóriát kölcsönöz, hátulsó két kamerája is eggyel több, mint a mai legtöbb készüléknek, ráadásul nem csak látványra van befolyásoló szerepe. A készülék hardverezése pedig szintén több, mint elegendő, ami ráadásul egy vékony házban is elfér. Ennek köszönhetően jelenleg a Huawei P9 az egyik legvékonyabb mobiltelefon.

A gyártó egyértelműen elindult az Apple irányába, a következő időszakban pedig sokan fogják úgy gondolni, már csak a pénztárcabarát árazása miatt is, hogy Apple helyett érdemes lesz Huawei telefonokat venni. Erre pedig a szervizünkben is felkészültünk.

AndroidPIT-huawei-p9-1410-w782

Minden szépsége ellenére, a P9 kívülről Apple, de belülről Android, így sajnos előfordul pár elkerülhetetlen meghibásodás, amit a felhasználók döntő többsége nem tud leküzdeni. Összeválogattuk és egy csokorba szedtük a leggyakrabban előforduló Huawei P9 meghibásodásokat, reméljük, hogy a segítségedre válik az összeállításunk.

Érintőképernyő érzéketlensége

Több felhasználó jelezte, hogy az érintőképernyő gyakorta teljes mértékben érzéketlenné válik. Ha a meghibásodást nem előzte meg nagyobb esés, ne aggódj, a probléma megoldása nem jelent majd anyagi kiadást.

Huawei-P9

  • Nyomd a bekapcsoló gombot legalább 13 másodpercen keresztül, majd várj, amíg a készüléked újraindul. Ezzel egyébként úgynevezett Hard Reset-et hajtasz végre, ami nem szerencsés, de jobb esetben újra működik majd a kijelződ.
  • Ha ezután sem érzékel, mindenképpen ajánlott szervizünkbe elhoznod a készüléked egy alaposabb kivizsgálásra és, ha szükséges egy kijelző cserére.

Google fiók hozzáadása

Többen jelezték, hogy nehezen tudnak a friss telefonhoz Google fiókot hozzáadni. Ez szerencsétlen eset, hiszen nehezen tudod letölteni a legfontosabb és legalapvetőbb programokat, mint a Youtube, a Google Chrome, vagy épp a Facebook.

  • El sem hinnéd, hogy hányszor vezet megoldásra, így újfent a legalapvetőbb hibajavítási módszert ajánljuk, legelőször indítsd újra a készüléked!
  • Győződj meg róla, hogy a megadott jelszavad helyes, nem változtattad-e meg az elmúlt időszakban.
  • Távolítsd el és add hozzá újra a fiókodat. Ehhez menj a Beállításokra, kattints a Fiókokra, majd ott töröld az előzőleg beállítottat, és hozz létre újat.
  • Ha ez sem működik, akkor érdemes visszaállítanod a gyári beállításokat. Amit a beállítások, biztonsági mentés, és gyári beállítások menüpontban találsz.

Akkumulátorral és töltéssel kapcsolatos problémák

huawe-p9-plug-640x400

A P9-et 10 perc töltéssel, akár 5 órányi telefonálásra bírhatod. Ezt hívjuk gyorstöltési funkciónak, ami szintén nagy előny a legtöbb okostelefonnal szemben. Például épp ezt hiányoljuk az iPhone 7-ből is. A készülékkel gyakran előfordul, hogy gyorsabban merül a kelleténél, és alig bírja pár óránál tovább. Ebben az esetben próbáld a következőket:

  • Gyors merülés esetén húzd le az értesítési sávot, és vizsgáld meg, mennyi hálózati kapcsolatod aktív. A lehető legtöbbet kapcsold ki.
  • Legnagyobb részben a telefon fényerejének csökkentésével tudod az Huawei P9 akkumulátor idejét növelni, így azt javasoljuk, hogy amennyire tudod, állítsd a minimumra.
  • Kapcsold ki az aktívan működő alkalmazásokat is. Ezek nagyban merítik az akkumulátorodat, így jobb minél több apptól megszabadulnod.
  • Egy idő után elhasználódik és elfárad az akksi. Ezeknek az élettartamát jóval rövidebb időre tervezték, mint magukat a készülékeket, így használattól függően, de 1-2 éven belül mindenképpen ajánlott a cseréjük.

NFC kártya nem megfelelő működése

Több esetben jelezték a tengerentúli vásárlók, hogy nem sikerült fizetniük az Google Pay segítségével. Sajnos, vagy nem sajnos, ez a funkció nálunk még jelenleg nem él, így ezt mi nem tapasztaljuk. Azonban a vásárlás az NFC kártyán keresztül történik, aminek mi is hasznát vesszük. Ezzel kapcsolódik gyorsabban a Wi-Fi-re a készülék, de ennek a kártyának a segítségével tudsz gyorsan kapcsolatot létrehozni két NFC kártyával rendelkező eszköz között. Ha ehhez kapcsolódó problémát észlelsz, akkor érdemes minél előbb elhoznod a készüléked a szervizünkbe.

Töltőkábelre csatlakoztatva sem tölt

Számos oka lehet annak, ha nem tölt a telefonod. Egyrészt előfordulhat, hogy a készüléked valamelyik alkatrészével van probléma, például a dock csatlakozóval, esetleg magával az akkumulátorral. Azonban előfordulhat, hogy épp a töltőkábel helytelenkedik, amit szintén érdemes letesztelned.

huawei-p9-review-usb-type-c-1

  • Elsőre is, próbáld ki egy másik USB-C töltővel! Ha azzal tölti nincs probléma, csak azt kell lecserélned!
  • Világíts bele az USB-C nyílásba, és győződj meg róla, hogy nem lett-e belülről koszos, amely zavarná a telefon és a kábel érintkezését. Ha szeretnéd profikra bízni a tisztítást, szervizünkben szívesen segítünk neked.
  • Ha nincs változás, indítsd újra a telefonod. Nyomd egyszerre a hangerő fel- és lekapcsoló gombját is, válaszd ki a gyári állapotot, majd töröld az összes felhasználói adatot. Ezzel letörölsz majd mindent, így csak a legvégső esetben ajánljuk a használatát.

Bluetooth-szal kapcsolatos problémák

Ha a készüléked nem képes az adatátvitelre, egy másik Bluetooth kapcsolat létrehozására alkalmas eszközzel, esetleg fel sem ismeri azt, akkor a Bluetooth beállításait kell megvizsgálnod.

  • Győződj meg arról, hogy a telefonodon naprakész és friss szoftver fut.
  • Buta dolognak hangzik, de bizonyosodj meg arról, hogy valóban engedélyezett-e a Bluetooth kapcsolat a telefonodon. – Ezt az értesítősávban gyorsan le tudod ellenőrizni.
  • Ha nem működik a fájlátvitel, győződj meg arról, hogy a másik készülékeden be van-e kapcsolva a Bluetooth, illetve tudja-e kezelni a rendszer az adott fájlt, amit küldeni próbálsz.
  • Ha más eszközhöz csatlakoztatod a készüléked /például a Baseus autós töltőhöz/, bizonyosodj meg róla, hogy az akkumulátora fel van-e töltve, bekapcsol-e az eszköz.
  • Ha ezeket ellenőrizted és a probléma továbbra is fennáll, indítsd újra a készüléked.

Alkalmazás értesítések

A rendszer hibájából fakadóan előfordulhat, hogy néhány alkalmazás értesítése egyszerűen nem jelenik meg a kijelzőn. Ilyen alkalmazások lehetnek a WhatsApp, Twitter, Facebook. A hiba esetén ezen alkalmazások értesítései csak akkor működnek, ha maga az applikáció nyitva van. Ez azért is bosszantó, mert így jóval gyorsabban merítik a készüléked akkumulátorát.

ggg

  • Előfordulhat, hogy előzőleg véletlenül letiltottad az értesítések engedélyezését a rendszeren belül. A feloldásához nyisd meg a Beállításokat, válaszd az Alkalmazásokat, és engedélyezd, hogy az alkalmazás értesítéseket tudjon számodra küldeni.

Meg kell jegyeznünk, hogy magának a Huawei-nek nagyon előnyös garancia programja van a P9 telefonokra. Alapjaiban 2 év gyári garanciát vállal a gyártó, amit meghosszabbíthatsz még egy évvel. Emellett az első három hónapban kijelző garanciát is igénybe vehetsz, ami azt jelenti, ha összetöröd a kijelződet, kicseréltetheted egy újra, illetve bármilyen probléma esetén, egy teljesen új telefont kapsz, nem kell kivárnod a hosszú szervizelési időket.

Természetesen, ha 3 hónap után ejted le véletlenül a készüléked, ami valljuk be, nem lehetetlen, akkor már nem jár a garancia. Beázás esetén szintén nem, így ezekben az esetekben fordulj szervizünkhöz bizalommal

 

/Forrás: digitaltrends.com/

Süti beállítások

A hatékony navigáció és bizonyos funkciók működésének érdekében sütiket használunk.
A "Szükséges" kategóriába sorolt sütiket a böngésző tárolja, mivel ezek elengedhetetlenül szükségesek a webhely alapvető funkcióihoz.
A harmadik féltől származó sütik segítenek a weboldal használatának elemzésében, tárolják a preferenciáidat és releváns tartalmakat és hirdetéseket biztosítanak.
Ezeket a sütiket csak az előzetes beleegyezéseddel tároljuk a böngésződben. Eldöntheted, hogy engedélyezed vagy letiltod ezeket a sütiket, de bizonyos sütik letiltása befolyásolhatja a böngészési élményt.