5 dolog, amit nagyon várunk a Galaxy S11-ben

5 dolog, amit nagyon várunk a Galaxy S11-ben

Az sejthető, hogy a Samsung valami nagyot tervez a Galaxy S11 szériával, főleg azért, mert elmúlt néhány évben hasonló dizájnt és alkatrészeket használt a modelljein. Ráadásul versenyeznie kell az iPhone 11 Pro és más konkurensek készülékeivel is. Ha a dél-koreai gyártó ringben akar maradni, akkor merészen kell hozzányúlnia a következő frissítéshez.

1. Új dizájn

A Samsung összes készüléke hasonló, természetesen a márka stílusát tükrözi, ami rendben is van, azonban az elmúlt három évben semmi sem változott a dizájnt nézve. A Galaxy S8, S9 és még az S10 is mind elölről, mind hátulról szinte ugyanúgy néz ki. Eltekintve attól, hogy több kamera van a képernyőn, nehéz őket megkülönböztetni egymástól.  

De hallottunk már olyan hírekről, amik szerint a Samsung néhány igazán új technológiával és kreatív ötlettel fog előrukkolni 2020 elején. Ha azt gondoltad, hogy az S10, a Note 10 vagy akár a összehajtható Galaxy Fold különleges, akkor érdemes lehet megvárnod az új modell érkezését is.

Bármi is lesz a vége, mindenképp izgalmas lesz megnézni, milyen ötlettel áll elő a Samsung. 

2. Kijelzőbe épített előlapi kamera és érzékelők (Nincs notch) 

A Samsungnak (több-kevesebb sikerrel) már sikerült az ujjlenyomat olvasót a kijelző alá építeni, de szuper lenne, ha ezt az előlapi kamrával és az érzékelőkkel is meg tudná tenni. Mert bár a gyártó kihagyta a notch korszakot és a Galaxy S10 sorozat már csak egy apró kamera lyukat mutat a kijelzőn, azért az is csak vonzza a szemet, ha egy folt van a képernyő sarkában.  

Úgy tűnik azonban, hogy erre a Samsung is hajlandóságot mutat és már dolgozik a megoldáson. Talán már 2020-ban láthatjuk is az eredményeket, bár ez inkább a Note szériánál lehet esélyes az év második felében. 

galaxy_s11_koncepcio

3. Még jobb kamerák és több zoom

A Samsung gyártja a piac egyik legjobb okostelefon kameráit, ám az utóbbi időben egyre inkább veszít ebből a státuszából a Google Pixel sorozat kedvelt modelljei, vagy akár a Huawei telefonok periszkópos kamerái miatt, nem beszélve az iPhone 11 Pro elképesztő megoldásairól. Szeretnénk látni ezt a változást 2020-ban a Galaxy S11 készüléknél is. 

És ez meg is történhet, mert a hírek szerint a Samsung egy teljesen új kameraérzékelőt és technológiát fog használni a Galaxy S11-ben, és reméljük, hogy ez 5x-ös vagy akár 10x-es optikai zoomot is jelent majd.  

4. Jack csatlakozó és fizikai gombok

Az utóbbi időben két dolog kezd eltűnni az okostelefonokról, ami sokak nem tetszését váltja ki. A Samsung a kevés fennmaradó gyártók egyike, amik továbbra is jack csatlakozóval dobják piacra a telefonjaikat (persze itt is van már sajnos kivétel), de komoly esély van rá, hogy a Galaxy S11-nél már nem élvezhetjük ezt az előnyt. 

És bár a Bluetooth fülhallgatók könnyen elérhetőek, és nincs szükség velük jack csatlakozóra, valamiért kezd kialakulni egy olyan tendencia, miszerint a telefonkészítők próbálnak megszabadulni az összes porttól és gombtól. 

Alapvetően azt akarjuk, hogy a Samsung egy kicsit hosszabb ideig ragaszkodjon a fülhallgató-csatlakozóhoz, a microSD-nyíláshoz és a fizikai gombokhoz. Ne távolítsa el ez utóbbiakat addig, amíg az Android szoftvere nem elég jó ahhoz, hogy ne lenne rájuk szükség. Jó lenne emiatt az is, ha nem hagyná el a töltő portot sem a lassabb vezeték nélküli töltési technológia mellett.

galaxy_s11_koncepcio2

5. Jobb teljesítmény, nagyobb akkumulátor és megfizethető 5G

Végül, de nem utolsósorban, néhány kisebb dolgot emelnénk ki, amik együttesen nagyszerű, mindenre kiterjedő élményt nyújthatnak, ha benne lesznek a jövő évi Galaxy S11-ben. 

Az Android 9 Pie oprendszernek és a hatalmas 4150 mAh-os akkumulátornak köszönhetően a Samsung Galaxy S10+ akku élettartama szinte a legjobb az eddig kiadott okostelefonok között. A dolgok azonban mindig lehetnek jobbak, így még nagyobb akkumulátor-kapacitásra számítunk a Galaxy S11 családban. (A pletykák szerint az S11 vékonyabb lesz, mint az S10, mi viszont nem bánnánk, ha az akkumulátor-élettartam növelése érdekében inkább egy kicsit vastagabb lenne a telefon.)

És végül reméljük, hogy a Samsung a jövő évben valóban megfizethető 5G élményt nyújt majd a Galaxy S11 készülékkel. Azt hallottuk, hogy a Galaxy S11 és az S11+ is 5G-s lesz minden verzióban, ez alól csak a megfizethető S11e modell lesz kivétel. 

 

(forrás: gottabemobile.com)

Galaxy S11
Megosztás:

Címkék