A legabszurdabb sztorik az okostelefonok utolsó pillanatairól

2022.06.30 0 hozzászólás 1842 olvasás
A legabszurdabb sztorik az okostelefonok utolsó pillanatairól

Miután a Gazelle kíváncsian utánakérdezett a legextrémebb, telefonokkal történt baleseteknek, a sztorik elkezdtek záporozni. A sérülések toplistáját az elejtés vezeti 30%-kal, azonban a klasszikus eláztatás is erős a mezőnyben 13%-os rátával, de az egyéb kategória aránya eléri a 20%-ot. Ugyan mi kerülhet ide?

Ne feledd, csak azért mert eltörted készüléked, még nincs minden veszve. Ha biztosításod nincs is, egy jó sztori maradhat utána. Itt van néhány kedvenc a beérkezett sztorik közül. A természet csapásain át, egészen kedvenc ételeinkig, melyek tönkretették azokat a bizonyos telefonokat. Ezek a történetek biztosan be fogják aranyozni a napod.

Víznyelő

Első történetünk hőse Zsolti.

„Egy kertipartin voltam, ahol a telefonom rátettem egy székre és elmentem egy italért. Sikolyokra és kiabálásra értem vissza. Egy hatalmas víznyelő nyílt meg, mely elnyelte a kerti székeket – velük együtt a telefonom is.”

Alvajáró

Viki viszont saját cselekedete áldozatává vált, hiszen egy alvajáróval kötötte össze életét.

„Egyszer éjjel a konyhából zajt hallottam, a férjem pedig nem találtam magam mellett. Gondoltam kisétálok és megnézem, mi a frászt csinál ilyen későn. Először nem hittem a szememnek… Állt a csapnál és habos mosogatószivaccsal mosta tisztára a telefonom! Alvajárt és azt hitte, hogy edényeket mosogat.”

Kés

A telefonok könnyen izgatottá tehetnek bennünket, különösen akkor, ha épp újat szereztünk be. De erről Tamás tudna bővebben mesélni.

„Egy vadonatúj iPhone-t és egy 20,5 centiméteres séfkést vettem azon a délutánon. Miután aktiváltam a telefont, elővettem a kést, kicsomagoltam, elmostam, majd elkezdtem zöldségeket vágni vele vacsorához. Azonban rövid idő elteltével a telefonom megcsörrent, akkor először, és olyan izgatottá váltam, hogy elengedtem a kést, amely nyílegyenesen a lábfejembe állt, a padlóhoz szögezve azt. A kezdeti sokk után a telefonomért nyúltam, hogy segítséget hívjak, azonban sikerült belelöknöm a mosogatóba, mely színültig volt vízzel. Azonnal kiszedtem és még egy hívás erejéig kitartott mellettem, mielőtt végleg kilehelte a lelkét. Az a nap 12 öltésbe és egy vadonatúj telefonba került nekem.”

Hullámvasút

Dávid azt magyarázta el üzenetében, hogyan lehet hullámvasutat okostelefonnal hatástalanítani. SPOILER veszély: nem applikációról van szó.

„Beleejtettem a telefonom egy működő hullámvasút belső szerkezetébe, ezzel egy meglehetősen kellemetlen, hullámvasút tetején, a tűző nap alatt töltött délutánt szerezve nem csak magamnak, de minden - éppen rosszkor – izgalomra vágyó látogatónak. Egyúttal hónapokra üzemképtelenné téve a hullámvasutat.”

Medve

Gergő pedig arra figyelmeztetett bennünket, hogy a természet túlságosan erőteljes jelenség ahhoz, hogy iPhone-nal hadakozzunk ellene.

„Mint civil szerelő használtam iPhone 4S készülékem, hogy képeket készítsek egy területről. Túlságosan belemerültem a munkámba, csak akkor zökkentem ki, amikor egy ág reccsenését hallottam magam mögött, majd megfordulva egy hatalmas fekete medvét láttam magamtól mindössze hat méterre. Elsikítottam magam valami ősi hangon és hozzávágtam a telefonom a mamamaci orrához. Majd életemért futva rohantam vissza a kocsihoz. Amikor visszanéztem csak azt láttam, hogy a medve cammog vissza az erdőbe, bocsaival oldalán. Észrevettem valami villanást a szájában, ekkor jöttem rá, hogy nem más van ott, mint a telefonom, melyet most szépen magával fog vinni.”

Szelfi

És végül, de nem utolsó sorban Fülöp hozta tudomásunkra, hogy szelfizni milyen veszélyes is lehet… a telefonunk számára!

„A Gourmet fesztiválon ki akartam próbálni, milyen is az az ízletes töltött kürtőskalács, amiről mindenki beszél. Már el is helyezkedtem, hogy lőjek egy szelfit a telefonommal, majd beleharaptam a kalácsba, melynek a másik végén kirobbant a töltelék, egyenesen a telefonomra – természetesen. Minden apró résbe jutott a krémből. A telefon működött még nagyjából egy hétig, habár minden alkalommal, amikor megnyomtam egy gombot, krém préselődött ki a billentyűk közül. Végül a krém győzött.”

 

Süti beállítások

A hatékony navigáció és bizonyos funkciók működésének érdekében sütiket használunk.
A "Szükséges" kategóriába sorolt sütiket a böngésző tárolja, mivel ezek elengedhetetlenül szükségesek a webhely alapvető funkcióihoz.
A harmadik féltől származó sütik segítenek a weboldal használatának elemzésében, tárolják a preferenciáidat és releváns tartalmakat és hirdetéseket biztosítanak.
Ezeket a sütiket csak az előzetes beleegyezéseddel tároljuk a böngésződben. Eldöntheted, hogy engedélyezed vagy letiltod ezeket a sütiket, de bizonyos sütik letiltása befolyásolhatja a böngészési élményt.