A Samsung törhetetlen kijelzője még a kalapácsnak is ellenáll [Videó]

2022.06.29 0 hozzászólás 2139 olvasás
A Samsung törhetetlen kijelzője még a kalapácsnak is ellenáll [Videó]

Múlt héten a Gorilla Glass 6 bejelentése után a Samsung is előállt a legújabb, saját fejlesztésű OLED kijelzőjével, amit a „törhetetlen” jelzővel kiegészülve ismerhettünk meg. Ezt a gyártó olyannyira komolyan gondolja, hogy egy videóban mutatta meg, a kijelző még a kalapács ütéseit is képes kibírni egyetlen karcolás nélkül.

A Samsung meghatározó szereplője az OLED kijelző gyártásnak - többek között az iPhone X készülékekbe is ilyen panel épült – így tehát érthető módon most minden szem a gyártóra szegeződik, hogy vajon valóban olyan szuper fejlesztést sikerült-e összehozniuk, mint azt mondják.

Persze a „mondják” nem fedi pontosan a valóságot, hiszen katonai törésteszteken is jól teljesített az új kijelző. A tesztelési folyamatban 26 alkalommal ejtették le 1,2 méter magasságból sérülés nélkül és ugyanez volt a helyzet 1,8 méterről való esés után is.

Az alkatrész a dokumentumok alapján az extrém hőmérséklet-ingadozást is hősiesen viseli (-32 és 71 fok közt vizsgálva) és megtartja a normális működését ilyen időjárási körülmények közt is. Bár nagy valószínűséggel kevesen vagyunk, akik ilyen próba elé állítanák a telefonjukat, megnyugtató a tudat, hogy ez sem lenne probléma – legalábbis a tesztek szerint.

samsung_oled_kijelzo

De mi a különleges az új OLED kijelzőben?

Ennyi pozitív információ után jogosan gondolod, hogy kell legyen valami csavarnak az új fejlesztésű kijelzőben, amitől ennyivel jobban teljesít az elődjeinél. A titok pedig a kijelző anyaghasználatában rejlik, ugyanis egy igazán rugalmas, de a célnak megfelelő keménységű műanyag található benne – ami az üveghez igencsak hasonlóan látja el a funkcióit.

A fejlesztés pedig úgy tűnik, olyan fullosra sikerült, hogy akár még kalapáccsal is nekieshetsz az OLED kijelzőnek, még így sem fog sérülni vagy meghibásodni (mondjuk ekkora ütések mellett más alkatrészek tuti felmondják a szolgálatot, de ez is olyan tipikus „otthon ne próbáld ki” eset). Kérdés persze, hogy éles bevetésen hogy fog teljesíteni a kijelző, a Samsung videóját nézve mindenesetre kellemes meglepetést éreztem.

Mivel a Samsung hamarosan piacra dobja a Galaxy Note 9-et, így ezzel egyidőben az OLED kijelző is debütálhat. És mivel a Samsung az iPhone X-hez is gyártott már OLED paneleket, akár a jövő generációs készülékek is felvértezhetik magukat a „mágikus” alkatrésszel.

Gyanús egyébként, hogy az elkövetkező időszakban megszaporodnak az egyre jobb, törésálló kijelzők, hiszen képminőségben már kevesebb fejlődési lehetőség áll a gyártók előtt – így „marad” a fizikai teljesítmény javítása. Például a Corning által fejlesztett, szintén az elmúlt hetekben bemutatott Gorilla Glass 6 is sokkal komolyabb törés ellenállást ígér a felhasználóknak a karcmentes képernyőn kívül.

Bár azt még nem tudhatjuk, hogy mennyire fognak bizonyítani ezek az alkatrészek, ha a kezeink közé kerülnek, azt leszögezhetjük, hogy mi, egyszerű felhasználók rendkívül örülnénk a valóban törhetetlen kijelzőknek. A legtutibb egyébként az lenne, ha törhetetlen telefonokkal szaladgálhatnánk – de hát nem lehet minden tökéletesen idilli. :)

Süti beállítások

A hatékony navigáció és bizonyos funkciók működésének érdekében sütiket használunk.
A "Szükséges" kategóriába sorolt sütiket a böngésző tárolja, mivel ezek elengedhetetlenül szükségesek a webhely alapvető funkcióihoz.
A harmadik féltől származó sütik segítenek a weboldal használatának elemzésében, tárolják a preferenciáidat és releváns tartalmakat és hirdetéseket biztosítanak.
Ezeket a sütiket csak az előzetes beleegyezéseddel tároljuk a böngésződben. Eldöntheted, hogy engedélyezed vagy letiltod ezeket a sütiket, de bizonyos sütik letiltása befolyásolhatja a böngészési élményt.