A törött kijelző már a múlté? – megérkezett a Gorilla Glass 6

2022.06.29 0 hozzászólás 3201 olvasás
A törött kijelző már a múlté? – megérkezett a Gorilla Glass 6

A Corning egy hete mutatta be a következő generációs Gorilla Glass-t, melyet kifejezetten azért fejlesztett ki, hogy ellenálljon a vízcseppeknek és a karcolásoknak. A gyártó szerint az új üveg kétszer jobban bírja az 1 méter magasból történő eséseket is, mint elődjei. Sőt, az ennél magasabb távolságokból való leejtést is hatékonyabban „éli túl”, mint a Gorilla Glass 5.

A vállalat sajtótájékoztatón jelentette be a fejlesztést és részletesen el is magyarázta a tesztelési és teljesítményi folyamatokat. Az üveget a Corning elmondása szerint specifikusan úgy fejlesztették ki, hogy ne csak a vízcseppeknek, de a durva felületek okozta karcolásoknak és horzsolásoknak is eredményesebben tudjon ellenállni.

A Gorilla Glass 6-ot elődjeinél tömörebbre készítették, ami ellenáll a repedéseknek, ha az 1 méter magasból a feszültségpontokra esik. És így persze a karcolások ellen is jobban fel tudja venni a harcot.

"A Gorilla Glass 6 egy teljesen új üvegkompozíció, amelyet kémiailag lehet megerõsíteni, így a Gorilla Glass 5-nél sokkal nagyobb tömörítõképességet biztosít. Ezzel a Gorilla Glass 6 jobban ellenáll a külső károsodásnak" - nyilatkozta Dr. Jaymin Amin, a Corning Gorilla Glass és a Corning Specialty Materials technológiai és termékfejlesztési alelnöke.

gorilla_glass_6

A gyártó figyelembe vette a mindennapi használat során történő „baleseteket”, így történt, hogy a magasabbról történő esések helyett inkább az 1 méterről történő leejtésekre koncentráltak. Ezáltal a Gorilla Glass 6 kétszer olyan keményen áll ellen az ilyen eséseknek, mint az előző verzió. Ezzel együtt azonban az üveg továbbra is képes megküzdeni a 16 méterről való leejtéssel is.

Mit jelent ez a következő generációs iPhone modellek esetében?

Az Apple már több éve használ Gorilla Glass-t a készülékein. Az iPhone legfrissebb modelljeibe - mint az iPhone 8, az iPhone 8 Plus és az iPhone X - az Apple által, illetve a Corning vállalattal közösen kifejlesztett egyedi üvegek lettek beépítve.

„Az iPhone 8-ban lévő új üveg az Apple és a Corning közti szoros partneri viszony és együttműködés eredménye, mely megüti a mérnöki szintet. Ez lehetővé tette mindkét vállalat számára, hogy olyan ioncserélési eljáráson dolgozzanak együtt, amely 50% -kal mélyebbre megy a korábbiaknál, illetve egy belső, lézerforrasztású acél- és réz alátámasztással tudják kiegészíteni azt.

 Az Apple és a Corning partneri együttműködésének köszönhetően az iPhone 8-nak (és az iPhone X-nek) kizárólagos hozzáférése van ehhez az ultratartós üveghez.”

iphone_modellek_2017_1

A Gorilla Glass 6 valószínűleg nagyon hasonlít majd ahhoz, amit a jelenlegi iPhone készülékeken is láthatunk. Azt, hogy az Apple a Gorilla Glass 6-ot fogja majd használni a következő generációs iPhone készülékekben vagy az egyedi együttműködést folytatja tovább, még nem lehet tudni.

Szeptemberre viszont már biztosan kiderül, ahogy az is, pontosan milyen telefonokkal lep meg minket idén az Apple. Addig is kövesd a legfrissebb infókért blogunkat, ahol naprakész híreket gyűjtünk össze a témában:

 

(forrás:imore.com)

Süti beállítások

A hatékony navigáció és bizonyos funkciók működésének érdekében sütiket használunk.
A "Szükséges" kategóriába sorolt sütiket a böngésző tárolja, mivel ezek elengedhetetlenül szükségesek a webhely alapvető funkcióihoz.
A harmadik féltől származó sütik segítenek a weboldal használatának elemzésében, tárolják a preferenciáidat és releváns tartalmakat és hirdetéseket biztosítanak.
Ezeket a sütiket csak az előzetes beleegyezéseddel tároljuk a böngésződben. Eldöntheted, hogy engedélyezed vagy letiltod ezeket a sütiket, de bizonyos sütik letiltása befolyásolhatja a böngészési élményt.