Ezeket a funkciókat várjuk 2019-ben az okostelefonoktól

Ezeket a funkciókat várjuk 2019-ben az okostelefonoktól

Bár még bőven benne vagyunk az évben, az idei zászlóshajókról már annyi információt kaptunk, hogy nem tartogathatnak nekünk túl sok meglepetést. Sokkal izgalmasabb ezért egy picit belesni a jövőbe és találgatni, vajon milyen funkciókkal bővülhetnek az okostelefonok – pontosabban mi felhasználók mit szeretnénk látni.

5G kapcsolat

Igaz, hogy az időkeret finoman szólva is szűkös az 5G képes okostelefonok gyártásához, de már az is kellemes meglepetés lenne, ha a 2019-es zászlóshajók legalább az 5G előzetes támogatását megkapnák a frissítések között. A szupergyors 5G-nek pedig adnánk még egy-két évet, hogy tökéletesre fejlesztve élvezhessük az előnyeit.

Persze ehhez nem ártana, ha az internet szolgáltatók is alacsonyabb árért tudnák kínálni a gyorsabb adatforgalmat. Az 5G csökkentené a hálózati torlódást is, így a tömeges rendezvények és sportesemények is elérhetőbbé válhatnának.

Vezeték nélküli töltés

A vezeték nélküli töltés akkor lett igazán nagy dolog, amikor az Apple bemutatta az iPhone X modellt Qi funkcióval. Azóta egyre több és több Androidos készüléket gyártó márka cseréli le a régi tech megoldást az újfajta töltésre. Bár nem az almások találták ki a vezeték nélküli technológiát, mégis nagymértékben hozzájárultak az elterjedéséhez – a Samsung mellett, természetesen.

vezetek_nelkuli_toltes

A vezeték nélküli töltés fejlődése egyre magasabbra emelkedik és a népszerűsége is folyamatosan kúszik felfelé, ahogy egyre több felhasználóhoz jut el. Más országokban például megszaporodtak az olcsó töltőállomások és olyan vendéglátó egységek, ahol lehetőség van vezeték nélküli töltésre. Így 2019 jó év lehet arra, hogy tökéletesítsék ezt a funkciót a szakemberek.

Tartósabb felépítésű telefonok

Az üveg dizájn lehetővé teszi a vezeték nélküli töltést, de cserébe (enyhén kifejezve) egy kevésbé tartós telefont kínálnak. Elég egy leejtés, és már látszódnak a pókháló mintás repedések. Persze ez egy ütésálló tokkal megelőzhető baj, de nem mindenki vágyik arra, hogy elfedje bármivel is a készülékét.

A 2019-re ezért abban reménykedünk, hogy a gyártók ellenállóbb készülékekkel állnak elő - akár új technológiák beépítésével, akár kombinálva ezt a tesztelési folyamatok alatt szerzett ismeretekkel.

torott_hatlap

A Samsung például kifejlesztett – elmondása szerint – egy törhetetlen OLED kijelzőt, ami a tesztek alapján még a kalapács ütéseinek is ellenáll. Ezen a vonalon elindulva szuper lenne, ha a telefonok többi eleme is hasonlóan szívósra sikerülne a jövőben.

Időtálló akkumulátor

Mindannyian szeretnénk egy masszív akkuval ellátott okostelefont, amit nem kell többször cserélni, miközben a készülék többi része egyébként jól bírja a gyűrődést. Az egyik megoldás erre az lehet, hogy a következő generációs okostelefonok mérete nagyobb lesz - a méretesebb aksinak helyet biztosítva – de valószínűleg sokan nem bánnák ezt a változást.

Egyelőre viszont egy tipikus okostelefon korlátozott belső térrel rendelkezik, ezért annak is örülnénk, ha az aksikból tudnának valahogy többet kihozni a gyártók, ha a méret növelése nem opció.

tartos_akku

A Samsung egyike azoknak, akik nagyszerű munkát végeztek az akkumulátor élettartam növelésében - a Galaxy S6 sötét napjai óta. Ez azt jelenti, hogy egy-két évig biztosan nem fogsz hirtelen lemerülést tapasztalni ezeken a készülékeken az akku miatt.

Bármelyik fejlesztés is teljesül be, elégedettek lehetünk, de persze a legtutibb az lenne, ha mindet viszontláthatnánk a 2019-es modelleken – legyen az iOS vagy Andorid rendszerrel futó készülék.

Te milyen funkciókat vársz el a jövőbeli készülékektől? Írd meg bátran a véleményed kommentben!

 

(forrás: androidauthority.com)

iPhone hírek Android hírek Érdekességek
Megosztás: