Napi érdekesség: Mesterséges Intelligencia - mire számíthatunk 2018-ban?

2018. február 8. -
Komoly előrelépésekre számíthatunk 2018-ban a mesterséges intelligencia terén. Siri valóban sokkal okosabb lesz? Összegyűjtöttünk pár érdekességet, amiről mindenképp tudnod kell!
Napi érdekesség: Mesterséges Intelligencia - mire számíthatunk 2018-ban?

A 2018-as CES (Consumer Electronics Show - Fogyasztói Elektronikai Show) AI-vel( ArtificialI Intelligence - Mesterséges Intelligencia) való felemelkedésével úgy tűnik, hogy 2018-ban jelentős javulást fogunk tapasztalni az AI-ben.

A Samsung bejelentette saját intelligens hűtőszekrényét, amelyet szintén, a Samsung által kifejlesztett Bixby irányítja, illetve a Google is közzétette, hogy idén is dolgoznak tovább a Google Asszisztensen, amely jelenleg több mint 400 millió eszközön áll már rendelkezésre..

Mainstream lesz az AI

Azok a szoftvereket gyártó cégek, melyek még nem használnak valamilyen fajta mesterséges intelligenciát bizony elmaradottnak minősülnek már. Az AI termékek értékesítése csak növekedni fog, mely hatására az otthoni digitális asszisztens használata lassan természetes és elfogadott lesz.

A digitális asszisztensek fokozatosan meg fogják tanulni a napi rutinjainkat, hogy miket szeretünk és miket nem, míg egy nap már arra is képesek lesznek, hogy azt az ételt rendeljék nekünk, amire épp szükségünk van. Az is lehetséges, hogy ezek az asszisztensek empatikusak lesznek, ha folyamatos kapcsolatot építünk ki velük.

Az AI életet is menthet

Az önjáró autók már a horizonton vannak, melyre jó példa az, hogy az Intel bemutatta az első önjáró autóját a 2018-as CES-en. Az Nvidia és az Uber bejelentette, hogy egy egész önhajtású Uber taxi flotta az Nvidia chipjeit fogja használni a mesterséges intelligencia informatikai rendszerében.

Esély van arra is, hogy olyan technológiát fejlesszenek ki, amely lehetővé teszi az autó számára, hogy átvegye az irányítást a vezetőtől, amikor a sofőr a fáradtság jeleit mutatja. Az AI továbbá segíthet még a vezető reakcióidőjének csökkentésében és végső soron az út biztonságának javításában is.

20140914_iOS9-illos_0056-780x520

Zökkenőmentes kommunikáció

Mivel egyre körülményesebb szöveget diktálni Sirinek, ami persze majdnem minden szót félrehall, ezért minden digitális asszisztens programozója keményen dolgozik azon, hogy a lehető legegyszerűbben tudjunk kommunikálni a mesterséges intelligenciával rendelkező asszisztens alkalmazásokkal.

Ez nagy jelentőséggel bírna nemcsak a személyes felhasználók, de a vállalkozások számára is. Az Amazon már keményen dolgozik azon, hogy úgy programozza be Alexát, hogy fel tudja ismerni az öngyilkossági gondolatokat jelző beszédmintákat. Az ilyen fejlesztések nemcsak a digitális asszisztensekkel való kapcsolatainkat tudnák javítani, hanem életet is menthetnek majd

Az arcfelismerés fel fogja váltani a hitelkártyát

Az AI-nak köszönhetően lehetőség van arra, hogy az arcfelismerés helyettesítse a hitelkártyát és a vezetői engedélyeket. Ez előreláthatólag nem mostanában fog megtörténni, így elég valószínűtlen, hogy 2018-ban ez megtörténjen. Viszont Svédország már készen áll a készpénz használat nélküli társadalom kialakítására, vajon ki lesz a következő?

(Forrás: applemagazine.com)

„Meglepetés” iPhone is érkezhet ősszel „Meglepetés” iPhone is érkezhet ősszel
2018. augusztus 27.
Szeptemberben az eddigi hírek alapján 3 új iPhone modellt várhattunk, két OLED verzió mellett egy LCD kijelzős készülék formájában – leginkább az iPhone X vonal folytatásaként. Úgy tűnik azonban, hogy az Apple más meglepetést is tartogat a tarsolyában, ami ezúttal még egy iPhone frissítés formájában érkezhet.
2020-ig biztosan maradnak az LCD kijelzős iPhone modellek 2020-ig biztosan maradnak az LCD kijelzős iPhone modellek
2018. augusztus 7.
A 2019-ben megjelenő iPhone készülékekhez a jelentések szerint az LG fog LCD kijelzőket gyártani. Ez azt jelenti, hogy legalább egy modell fog megjelenni ilyen típusú alkatrésszel az OLED verzió(k) mellett - vagyis az Apple még legalább egy évig megtartja a „költséghatékony” telefonokat is a kínálatában a csúcskategóriás készülékeket kiegészítve.
Az Apple 3D nyomtató tervezésbe fogott Az Apple 3D nyomtató tervezésbe fogott
2015. december 3.
Az Apple csütörtöki szabadalmi bejelentése egy olyan jól működő és költséghatékony színes 3D nyomtatóval kapcsolatos kutatásokról számol be, mely a cég forgalmazásában kerülhet piacra az elkövetkezendő években. Könnyen lehet, hogy történelmi pillanatnak leszünk szemtanúi, többen ugyanis már a 3D nyomtatott iPhone-ok eljövetelét jósolják.