Hogyan válasszak tokot a vadonatúj iPhone SE készülékemre?

2016. május 19. -
Az iPhone SE-ről biztosan mondhatjuk, hogy megéri az árát, addig legalábbis,amíg teljes pompájában tündökölhet. Ehhez viszont nem elég a telefont birtokolni, hiszen gondoskodnunk kell a készülékek megfelelő védelméről is. Az iPhone modellek egytől-egyig hűségesen szolgálnak minket, egészen addig, amíg a vécébe nem ejtjük őket, esetleg nincsenek kitéve kíváncsi babák szeszélyeinek, vagy nem gurulnak le a lépcsőn.
Hogyan válasszak tokot a vadonatúj iPhone SE készülékemre?

Bár az okostelefonok egyre keményebbek lesznek, sőt, megjelent néhány vízálló modell is mostanság, azért a nagytöbbség még mindig nem élne túl egy-egy keményebb balesetet sérülés nélkül. Ha kíváncsi vagy rá, hogy mi történhet az iPhone-oddal egy-egy katasztrófa során, rengeteg esős-sérülős tesztvideó áll rendelkezésedre a neten.

Ha neked is meggyőződésed, hogy szükség van egy iPhone SE tokra vagy egyéb védőfelszerelésre a vadonatúj telefonodhoz, de nem tudod, melyik lenne a legmegfelelőbb, itt egy kis segítség.

Az iPhone SE tokok áráról

Sajnos kicsi az esély arra, hogy a legköltséghatékonyabb megoldást egy tokgyártó cég vagy az Apple weboldalán találd meg. Az ajánlott fogyasztói árak pedig általában valamilyen mértékben változóak.  Emiatt, ha megtaláltad az ideális tokot, érdemes körülnézni különféle oldalakon a vásárlás előtt.  

A legalacsonyabb árakat kétség kívül általában az Amazonon és az eBayen találhatod meg, ezeken az oldalakon azonban a lehetőségek tára is sokkal bővebb, tehát elveszni is könnyebb köztük. Továbbá ha ilyen forrásból vásárolnál, különösen oda kell figyelni arra, hogy nehogy egy olcsó másolatot válassz ki – ez különösen az eBay-en lehet fontos tényező.

Arról már nem is beszélve, hogy egy eBay-en vagy Amazonon megrendelt iPhone tok kiszállítási ideje heteket, de akár hónapokat is igénybe vehet. A készülék védelme azonban nem tűr halasztást - gondolj bele, mi minden történhet a telefonoddal egy hónap leforgása alatt.

Mindezek mellett meg kell említeni azt is, hogy az eredeti, gyári tokok mellé a gyártó élethosszig tartó garanciát vállal, de csak abban az esetben, ha a gyártótól vásároltad meg a terméket. Ez alapján nem rossz üzlet a teljes árat fizetni egy masszív (és garanciás) iPhone SE tokért cserébe.

Ismerd meg, mielőtt megvennéd!

Olvass utána a lehetőségeidnek, keress kritikákat és beszámolókat azokról a termékekről, amik érdekelnek téged! Még ha arról a tokról, amit kiválasztottál, nem is találsz konkrét ismertetőt, érdemes elolvasni az adott gyártó/forgalmazó különféle termékeiről szóló beszámolókat, így könnyebben tudsz általános képet kialakítani a termék szolgáltatójáról. A fórumok is segítségedre lehetnek, hiszen ott a felhasználók rengeteg problémát és észrevételt vitatnak meg mindenféle gyártmánnyal kapcsolatban, és pluszban még képeket is töltenek fel azokról.

Különösen fontos megbizonyosodni arról, hogy a tok szabása elég precíz-e. Előfordulhat, hogy egy tokot úgy dobtak piacra, hogy annak hiányzik egy nyílása, túl merevek a gombok fedői vagy a vakuzásban akadályozzák a telefonod. Hogyha fontos neked, hogy megfelelően működjön például a vezeték nélküli töltés, vagy azt akarod, hogy a telefonodat a tokkal együtt is csatlakoztatni tudd különféle eszközökhöz, mindenképp érdeklődj a gyártónál vagy a forgalmazónál a vásárlást megelőzően.

Gondolkozz a sajátosságokon!

Gondolkozz olyan tulajdonságokon, amikre szükséged lehet egy tok használata alatt! Egy tablet esetében például alapvető elvárás az asztali kitámasztó funkció. Néhány tartó többfelé hajlítható, akad, amelyik 360° - os fordulatot képes produkálni. Az okostelefonokhoz is találhatsz hátlapra csatolható támasztékokat, de bizonyosodj meg róla, hogy megfelelően működnek, nehogy akkor is kipattanjon a támaszték, ha nincs rá szükség.

Célszerű összeírni, hogy mire van szükséged egy iPhone SE toktól/tartótól, mit tartasz fontosnak, alapvetőnek, és a leírt elvárásaid szerint keresgélj és vásárolj.

Milyen szintű védelemre van szükséged?

Hajlamos vagy kapkodni és ügyetlenkedni olykor? A legelső kérdések egyike, amire válaszolnod kell, az az, hogy mennyire szívós tokra van szükséged. Hogyha büntetlenül szeretnéd megúszni a készülék betonra ejtését, vagy azt szeretnéd, hogy az iPhone-od túléljen egy víz alá merülést, komoly védelemre lesz szükséged. Ha az óvatosabbak közé tartozol, és csak átlagos védelmet keresel, akkor elég lesz egy költséghatékonyabb megoldás. Tisztán egyenes az arányosság a védelem mértéke és a befektetett forintok nagysága között.

A legkeményebb iPhone SE tokok

Nagy valószínűséggel a legvastagabb és a legnagyobb súlyú darabok között fogod megtalálni a legmasszívabb tokokat az iPhone SE készülékedhez. A beépített légzsebek és a megerősített sarokrészek miatt jelentősen csökken a telefonod veszélyeztetettségi szintje, ugyanakkor mindettől tagadhatatlanul nőni fog a mobilod tömege.

Ezeket a tokokat még vizes kézzel is könnyű megragadni, azonban lehetséges, hogy nehezebben tudod majd ki-becsúsztatni a zsebeidbe. Ilyen helyzetben célszerű vásárolni egy övcsatot vagy egy tartót - ha a kiegészítőhöz nem jár, - hogy el tudd rakni a nagyobb tokot.

iPhone_SE_composite_tok

A masszív tokoknak minden egyes szegletet fedniük kéne a telefonodon, beleértve a nyomógombot is, ami kis nehézséget jelenthet olykor az iPhone-od használata közben.

A strapabírást kimutató IP-skála (IP = Ingress Protection) méri a tokok ellenállását, még a víz és a por ellen is. Néhány gyártó a skála kimaxolására pályázik és a termékeiket katonai követelményekhez igazítja. A MIL-STD-810 tanúsítvány mindenre kiterjed, legyen szó nyomásról, hőmérsékletről,  rázkódásról vagy ütődésről.

Közepes méretű, masszív iPhone SE tokok

Hogyha azt akarod, hogy a telefonod túléljen egy esést anélkül, hogy túl „testes” tokkal kelljen felszerelned és a stílusról sem szeretnél lemondani, akkor a kemény, de visszafogottabb tokokat a te készülékedhez találták ki. A kiválóan funkcionáló alap kombinációk egyike: egy réteg polikarbonát egy gyengédebb, (pl. szilikonos) belső réteggel. Ütközés kivédve.

Nyilván a többrétegű iPhone SE tokok is bírnak némi tömeggel, de rengeteg stílusos lehetőség közül válogathatsz, ráadásul könnyebben kezelhető bennük a telefonod is. Arra érdemes odafigyelned, hogy van-e az előlapi részen valamiféle kiemelkedés vagy egyéb megoldás arra az esetre, ha a telefonod kijelzővel lefelé esne.

iPhone_SE_neo_hybrid_tok

Alapmű, a vékony, átlátszó iPhone SE tokok

Teljesen érthető, hogy olykor szinte fáj elrejteni ezeket a gyönyörűen tervezett készülékeket, vagy egyszerűen nem akarsz nagyobb tömegű dolgokat cipelni a zsebedben. Ha a stílus számodra fontosabb, mint a masszív védelem, akkor rendelkezésedre állnak az ultravékony, átlátszó iPhone SE tokok.                                  

Ezen kiegészítők védelmet nyújtanak a karcolásoktól azokon a részeken, ahol lefedik a telefont, emellett emelik annak az esélyét, hogy a készülék nem zúzódik szét egy-egy leejtés után, de csak esélyt növelnek, teljes védelmet nem nyújtanak. Azonban költséghatékony módon szolgáltatnak egy alapvető, stílusos védelmet a telefonodnak.

iPhone_SE_ultra_hybrid_tok

Ezek a tokok - a korábban említett típusoktól eltérően - egy rétegből állnak és általában TPU-ból (szilikon hatású anyagból) tevődnek össze, ami elég tartós és rugalmas, tehát könnyen felillesztheted a telefonodra és bizonyos szinten ütésálló is. A kemény műanyag tokokat nehezebben lehet a készülékre helyezni, ráadásul az általuk biztosított védelem sem a legkiemelkedőbb. A stílust illetően itt találhatod a legnagyobb választékot, de figyelj oda a hiányosságokra és ne felejtsd el, hogy a sarkak és az előlap vékony tok esetén kevésbé van védve!

Kinyitható iPhone SE tokok

A kihajtható /kártyatartós iPhone tokok egyszerre számítanak stílusos és pénztárcabarát megoldásnak. Mindenképp jó választás, ha a telefonodat sokszor tárolod a táskádban, mert a készülékek minden oldalán egy alap védelmet biztosít. Ha esésről van szó, a kinyitható iPhone SE tokok változó eredményeket mutatnak, ugyanis néhány típus héjszerű belső fedéssel rendelkezik, míg van, ami gyakorlatilag egyáltalán nem fedi az oldalakat és a sarkakat.

Ezeknek az elegáns iPhone tokoknak valamennyi darabja PU-anyagból, azaz poliuretánból készült, amit néha „vegánbőrként” is emlegetnek - egészen biztos lehetsz abban, hogy ezért egyetlen állat sem adta a bőrét. Ez egy egész jó megoldás a bőr helyettesítésére, viszont az anyag használatbavételkor erős illatot adhat ki magából és sok idő elteltével hajlamos lehet a töredezésre.

A kinyitható tokok az automatikus alvás/ébredés funkciót támogatják, ezért az iPhone-od automatikusan reagál, amikor kinyitod a tokot és alvó üzemmódba kapcsol, amikor lehajtod azt. Fontos szemügyre venni a zár típusát, ha nem akarod, hogy a tok kinyíljon a táskádban. A mágneses zárak, habár stílusos megoldásnak bizonyulnak, mégsem képesek olyan erős lezárásra, mint a gumis, az akasztós vagy szegecses alternatívák.

iPhone_SE_wallet_tok

Sok kihajtható iPhone SE tokot reklámoznak a kártyatartók kiemelésével, de ezeknek a termékeknek csak egy minimális része tud helyettesíteni egy tárcát. Általában egy-két kártya tárolására és túlpakolásra jók. Az utóbbi tényező pedig könnyedén a zárak folyamatos kipattanásához vezethet. Azonban, ha csak a bérletet, személyid és bankkártyád szeretnéd tárolni benne, esetlegesen némi kézpénzzel, tökéletes megoldást jelenthetnek. Ha pedig nem tudsz megbarátkozni a kinyitható, könyvszerű megoldással, érdemes vetned egy pillantást a nyitható hátlapi irattartóval rendelkező iPhone SE tokokra.

Akkumulátoros iPhone SE tokok

Mióta léteznek okostelefonok, állandó problémát jelentenek a tiszavirág-életű készenléti idők és akkumulátorok. Azonban a probléma viszonylagos orvoslására megalkotásra kerültek az akkumulátoros telefontokok. Ezekbe a tokokba akkumulátorok vannak építve, amik lehetővé teszik, hogy az iPhone-od még néhány plusz órát bírjon az átlag készenléti ideje felett.       

Az akkumulátoros töltőkre is igaz, hogy vastagok és nagyobb súllyal bírnak. Ha a tok vékony, akkor bizonyára a benne lévő akkumulátor is kisebb, ezáltal a hatóereje sem lesz olyan jelentős.

battery

Az akkumulátoros töltők közül kevés mondhatja el magáról, hogy nagymértékű védelmet biztosít, erről érdemes a gyártóval vagy a szervizzel is beszélned. Amit ezeknek a tokoknak mindig szolgáltatnia kell, az a telefonod feltöltésére való képesség. Ideális esetben először a tok akksija merül le, hogy használat után levehesd azt az iPhone-odról. Van néhány ügyes dizájn, ami kombinálja a könnyed súlyt és az eltávolítható akkumulátort.

Plusz megjegyzés, hogy érdemes egy pillantást vetned a fennmaradó töltöttségi szintre és a fülhallgatóhoz és a töltő-adatkábelhez való csatlakoztathatóságra.

iPhone SE kijelzővédők

Rengeteg iPhone tokot kijelzővédőkkel együtt szállítnak és számos helyen külön is megvásárolhatóak ezek a biztonsági kiegészítők. Segítenek az érintőképernyőn megjelenő karcolások és repedések megelőzésében, de ezzel együtt megeshet, hogy hatással vannak a kinézetre és a használati élményre is.

iPhone_SE_kijelzovedo

Ha iPhone SE edzett üveg kijelzővédőt tervezel venni, bizonyosodj meg arról, hogy hajszálpontosan a te iPhone-odra tervezték és csak azután vedd meg, ugyanis a nem tökéletes méret és illesztés növeli a légbuborékok kialakulásának esélyét, illetve csökkentik a védelem hatékonyságát. Kövesd tehát pontosan az illesztési utasításokat és ne kapkodd el a folyamatot vagy egyszerűen kérd meg üzletben dolgozó munkatársakat, hogy helyezzék fel a fóliát az iPhone-odra!

Jó pont, hogy az iPhone SE kijelzővédők kombinálhatóak vékony vagy kemény tokokkal, ugyanis utóbbiak védtelenül hagyják az érintőképernyőt. Hátrány azonban, hogy illeszkedésük miatt olykor csökkentik az érintőképernyők érzékenységét - bár ez kizárólag a gyanúsan olcsó utánzatokra jellemző. A magasabb árkategóriás termékek gyakorlatilag egyáltalán nincsenek hatással az iPhone SE kijelző érzékenységére, de ez kompromisszumtétel kérdése.

Végszó

Ha esélyed van arra, hogy vásárlás előtt egy pillantást vethess a kívánt termékre, mindenképp élj vele! Mindig jobb az, amikor már a saját szemeddel láttad a terméket, érezted a tapintását, stb. Olykor célszerű lehet többféle tokot is vásárolni különféle alkalmakra. Egy ultravékony iPhone SE tok a mindennapokra, masszív tok a hétvégi túrázásokra; nem árt, ha mindkettőből van a raktáradon.

A szervizeinkben és üzletpontjainkban lehetőséged nyílik megvizsgálni a termékeket, mielőtt kézhez kapod, ugyanakkor teljes körű tájékoztatást is kaphatsz. Ha pedig a tapasztalataidat szeretnéd megosztani különféle márkákkal és tokokkal kapcsolatban, tudasd velünk kommentben!

(forrás: www.digitaltrends.com)

VIDEÓ! - Három generációnyi tudás - szétszedtük az iPhone SE-t VIDEÓ! - Három generációnyi tudás - szétszedtük az iPhone SE-t
2016. április 11.
Nekünk is sikerült beszereznünk egyet az iPhone SE-ből, ezt követően pedig azonnal neki is estünk, hogy megnézzük, mit tudott kitalálni az Apple a középkategóriás okostelefon piacra az iPhone 5c egyértelmű bukását követően.
Ballistic iPhone és iPad ütésálló tokok Ballistic iPhone és iPad ütésálló tokok
2017. július 18.
A Ballistic márka nagyjából 10 éve jelent meg a piacon, az alkalmazottak nagy része magasan képzett mérnök, nagy tapasztalattal a hátuk mögött, éppen ezért a Ballistic úgy gondolta, hogy a piacon lévő, felsőkategóriás védőtokoknál jobbakat is tudna készíteni. A célok ezekután nem is lehettek mások, mint hogy magas ütésállóságú és nagy elégedettséget keltő iPhone tokok készüljenek Ballistic név alatt.
Karácsonyi ajándéktipp - elegáns bőr iPhone tok Karácsonyi ajándéktipp - elegáns bőr iPhone tok
2015. december 10.
A karácsony közeledtével mindenki arra gondol, bárcsak egy kicsivel több pénzt halmozott volna fel az adott év során. Erre azonban semmi szükség.