Nagyobb kijelző, kisebb fejlesztések: itt az Apple Watch 7

2022.06.10 0 hozzászólás 353 olvasás
Nagyobb kijelző, kisebb fejlesztések: itt az Apple Watch 7

Az Apple szeptemberi eseményének, a California Streamingnek a legnagyobb sztárja vitathatatlanul az új iPhone 13. Ez volt a rendezvény fő bejelentése is, azonban az új iPhone mellett érkezett más újdonság is.

Az Apple Watch 7 is bemutatásra került, ebben a cikkben pedig összeszedtünk minden olyan információt, amit érdemes tudni a legújabb Apple okosóráról.

A legnagyobb újítás a kijelzőt érinti, de több kisebb fejlesztést is kapott az új Apple Watch, nézzük hát végig ezeket.

Az Apple Watch 7 új dizájnt kapott

A várakozás a dizájnnal kapcsolatban az volt, hogy az új Apple Watch – az új iPhone-okhoz hasonlóan – szögletesebb és ezáltal elegánsabb kialakítással jelenik majd meg.

Ez azonban nem valósult meg, maradt a gömbölydedebb kialakítás. Öt különböző színben lesz kapható az Apple watch Series 7: Silver, Space Grey, Blue, Red és Green.

Apple Watch 7

(kép forrása: vanityfair.it)

És mi a helyzet a kijelzővel?

Az Apple Watch 7 kijelzője

A kijelző mérete megnőtt

Arról már korábban lehetett pletykákat hallani, hogy az Apple Watch 7 egyik legizgalmasabb fejlesztése a kijelzőt érinti, és a várakozásoknak megfelelően nagyobb lett a kijelző mérete.

A kijelző pereme mindössze 1,7 mm széles, hiszen a nagymértékű műszaki átalakításnak köszönhetően sikerült 40%-kal kisebbre tervezni, így a kijelző felülete az Apple Watch Series 6-hoz képest 20%-kal nagyobb lett.

A régi Series 3-hoz képest pedig ez már több, mint 50%-os növekedést jelent. Roppant sokat fejlődött az Apple Watch az utóbbi években.

Apple Watch 7 kijelzője

(kép forrása: thetealmango.com)

A megújított Retina kijelző

Az új Retina kijelzőnek köszönhetően már nem kell felemelni a kezed vagy megérinteni az órát ahhoz, hogy lásd a kijelzőn megjelent információkat, hiszen az Apple Watch 7 Retina kijelzője már sosem kapcsol ki.

Ha pedig egy sötétebb, zárt helyen tartózkodsz, akkor 70%-kal erősebben világít a képernyő.

A legerősebb Apple Watch kijelző

A Series 7 az eddigi legerősebb Apple Watch. Az óraüveg 50%-kal vastagabb mint az Apple Watch 6 esetében, ennek köszönhetően sokkal tartósabb is.

Emellett pedig az óraüveg szélei laposabbak és ezáltal masszívabbak lettek, aminek köszönhetően nehezebben törik vagy reped meg az üveg.

Az Apple Watch 7 OLED kijelzőt kapott, amibe az érintésérzékelő felületet is integrálta az Apple, így lényegében a kijelző vastagsága és a perem mérete is csökkent.

Az vízállóság garantált az Apple Watch 7 esetében

Az Apple Watch 7 széria természetesen vízálló, 50 méteres mélységig használható, így akár strandon is rajtad lehet, de úszás közben is hasznodra válhat.

Emellett IP6X ütésállósági besorolást is kapott.

Az Apple Watch 7 gyorsabban tölthető

Az Apple Watch 7 akkumulátor ideje nem változott, a korábbi modellekhez hasonlóan 18 órás üzemidőt garantál az Apple.

Az új töltési architektúrának köszönhetően azonban az Apple Watch 7 a mellékelt USB-C kábellel 45 perc alatt 80%-ra tölthető, ami roppant gyorsnak tekinthető. Ez 33%-kal gyorsabb töltést jelent mint az Apple Watch 6 esetében.

Ráadásul az éjszakai alváskövetéshez sem kell teljesen feltölteni, hiszen 8 órányi éjszakai működéshez elég mindössze 8 percnyi töltés.

Az Apple Watch 7 alkalmazásai

Természetesen az olyan funkciók, mint az EKG készítés illetve az alvásfigyelés és a véroxigénszint mérése a megszokott módon működnek az Apple Watch 7 esetében is.

Új funkciókat tekintve nem számolhatunk be annyi újdonságról, mint amit az új kijelzőben eszközöltek.

Az új watchOS 8 azonban – amelynek béta tesztelése már június vége óta zajlik – számos felújított applikációt hoz majd. Ha szeretnéd letölteni és teszteln iaz watchOS 8-at, erre a linkre kattintva tudod ezt megtenni.

watchOS 8 logó

(kép forrása: macrumors.com)

Mikor jelenik meg az Apple Watch 7?

A tegnapi eseményen pontos megjelenési dátumot még nem tett közzé az Apple, mindössze annyi tudtunk meg, hogy az ősz folyamán bemutatják a készüléket, és értelemszerűen utána az értékesítés is megkezdődik.

Te milyen okosórát használsz? Melyik újítás tetszett legjobban az Apple Watch 7-tel kapcsolatban? Válaszodat írd meg kommentben és ne felejtsd el lájkolni a cikket!