Ilyen lett az új iPhone 12, a mini, a Pro és a Pro Max

2022.06.10 0 hozzászólás 2661 olvasás
Ilyen lett az új iPhone 12, a mini, a Pro és a Pro Max

Az Apple-rajongók biztosan pezsgőt bontanak a napokban, ugyanis végre bemutatásra került az iPhone 12, a Pro, a Pro Max és a Mini is. Kétségtelen, hogy 2020 nagy durranása a gyártó új modelljeinek piacra dobása: nézzük hát meg, milyenek lettek az új készülékek!

Az biztos, hogy az 5G támogatás nagyon kellett már az új készülékekbe, ez nem is maradt el. Habár funkciókban többnyire azonosak, mégis akadnak kisebb nagyobb különbségek, így érdemes egyesével kivesézni az új modelleket.

Az új iPhone 12 és iPhone 12 mini

Az iPhone 12 és az iPhone 12 mini inkább azokat szólítja meg, akik vágynak a friss újdonságokra, de nem akarnak egy vagyont költeni az új Apple-készülékekre.Ennek fényében remek telefonokat rakott össze a gyártó. 

Külsőségek

A 6,1 hüvelykes iPhone 12 az iPhone 11 utódja, míg az 5,4 hüvelykes iPhone 12 mini teljesen új mérettel bír, és a legkisebb iPhone a 2016-ban bemutatott SE óta. A kijelző és az akkumulátor méretén kívül a két telefon gyakorlatilag megegyezik. Kis méretével az iPhone 12 mini ideális azok számára, akik inkább az egykezes telefonokat részesítik előnyben.

Az idei év összes megjelent iPhone-modellje vadonatúj Super Retina XDR OLED kijelzővel rendelkezik, éltől szélig kialakítva – leszámítva a Face ID-bevágást és a szélén lévő kis kereteket. A külsőségekben tehát nincs különbség a standard iPhone 12 és a Pro modellek között.

A gyártó átalakította az iPhone 12 dizájnját, és olyan lapos éleket vezetett be, melyek eltérnek a korábbi modellek lekerekített éleitől. Sokkal inkább az iPad Próhoz hasonlíthatóak kialakításban. Az iPhone-t egy új Ceramic Shield fedél védi, amely helyettesíti a szokásos borítóüveget. Az Apple szerint a kerámia védelem nano-kerámia kristályokkal és négyszer jobb cseppmentességet biztosít. 

Az új iPhone hátlapja továbbra is üvegből készül, azonban a készülék két fele egy magas minőségű alumínium házhoz illeszkedik, ez öt színben lesz elérhető: kék, zöld, fekete, fehér és piros.

Az iPhone 12 Pro modellekhez hasonlóan az iPhone 12 modellek IP68-as víz- és porállóságot bírnak, emellett 6 méteres vízben akár 30 percig is képesek elmerülni. Víz alatti instázáshoz is tökéletes ;)

 

Női kezekben az iPhone 12 és az iPhone 12 Pro.

Az új iPhone-kijelzők felbontása

Az iPhone 12 mini felbontása 2430 x 1080, 476 pixel / hüvelyk, a nála valamivel nagyobb iPhone 12 pedig 2532 x 1170, 460 pixel / hüvelyk felbontást kapott. A kijelzők HDR-támogatása és 1200 nites csúcsfényessége mellett, az élénk, valósághű színek, a Haptic Touch és a True Tone is mind a készülékek minőségi újításai és hozzájárulnak ahhoz, hogy a kijelző színhőmérsékletét a környezeti világításhoz igazítsák. Így még természetesebb lesz az élmény.

A várva várt 5G

Az összes idén megjelent iPhone 12 modell támogatja az 5G csatlakozást, ami gyorsabb letöltést és feltöltést tesz lehetővé, valamint jobb minőségű videó streaminget, jobb játékélményt és nagyobb felbontású 1080p FaceTime hívásokat eredményez. Mondhatnánk, hogy innentől kezdve nincs akadály. De ez így nem teljesen igaz, ugyanis, habár az 5G lefedettség világszerte elérhető, csak az Egyesült Államokban értékesített iPhone 12 eszközök támogatják az mmWave 5G-t, amely jelenleg a leggyorsabb elérhető 5G technológia.

Nem kell azonban csüggedni, ugyanis a más országokban értékesített iPhone 12-es készülékek a lassabb, de szélesebb körben elérhető Sub-6GHz 5G csatlakozásra korlátozódnak: azért ez sem rossz.

Magasabb technológia

Az iPhone 12 és 12 mini támogatja a WiFi 6-ot és a Bluetooth 5.0-t, valamint a modellekbe került az U1 Ultra Wideband chip, amely a többi eszközzel való kommunikálást segíti legalábbis azokkal, amelyek tartalmazzák az U1 funkciót, mint például a HomePod mini.

Továbbá a modellekbe került egy új A14 chip, amely az okostelefon-ipar első olyan chipje, ami 5 nanométeres folyamatra épül a teljesítmény és a hatékonyság javítása érdekében. Az Apple szerint az A14-ben lévő 6 és 4 magos processzor 50%-kal gyorsabb, mint a jelenleg piacon lévő leggyorsabb okostelefon-chipek. Az A14 chip tartalmaz egy 16 magos Neural Engine-t, amely 80%-os teljesítménynövekedést jelent a készülék tanulási feladataihoz.

Az iPhone 12 kamerája

Habár az iPhone 12 és 12 mini a legtöbb szempontból hasonlít a Pro modellekhez, a kamera mégis jelentős különbséget jelent. Míg a Pro modellek tartalmazzák a háromlencsés kamerabeállításokat a LiDAR szkennerrel, addig az iPhone 12 és 12 mini egyszerűbb és kevésbé fejlett duplalencsés kamerával rendelkezik.

Ez annyit jelent, hogy az új iPhone 12 készülékekben jelentős fejlesztésekkel találkozhatunk az iPhone 11-hez képest. A kamerák lehetővé teszik, hogy rossz fényviszonyok között is több fényt engedjen be a frissített rekesz, 2x optikai és 5x digitális zoom mellett. Az A14 chip minden eddiginél jobb Deep Fusion funkciót kapott, így szebb és kevésbé zajos képeket kapunk, de jobb az éjszakai mód is és erősebbek lettek a kontrasztok. A Smart HDR 3 funkció beállítja a fényképek fehéregyensúlyát, kontrasztját, textúráját és telítettségét is.

Az iPhone 12 Pro modellekhez hasonlóan az iPhone 12 készülékek is 30 kép / mp HDR minőségű videofelvételt készítenek így mozi minőséget elérve, nem beszélve a videók szerkesztéséről és megosztáséról, amely közvetlenül az iPhone-ról is lehetséges. Emellett támogatja a 4K videofelvételt akár 60 kép / mp sebességgel. A továbbfejlesztett filmstabilizálás és éjszakai módú Time-Lapse funkció, valamint a TrueDepth kamerát használó Dolby Vision szelfi videók csúcsra emelik a kameraélményt.

Az új iPhone emellett 12 megapixeles szelfikamerát is jelent, ami mostantól támogatja a Smart HDR 3, a Deep Fusion, az Éjszakai mód és az Éjszakai portré felvételeket is.

És mit bír az iPhone 12 akkumulátora?

Az iPhone 12 akár 17 órányi videolejátszást, 11 órás streaming videózást vagy 65 órányi hanglejátszást is elbír. Ezzel szemben az iPhone 12 mini 15 órányi videolejátszásra, 10 órányi streamingre vagy 50 órányi hanglejátszásra hivatott.

Mindkét új iPhone gyors töltést is lehetővé tesz, amely 20 százalékos hálózati adapterrel 30 perc alatt 50 százalékos töltöttséget biztosít.Az iPhone 12 modellek mellett az Apple bemutatta a MagSafe kiegészítőket, amelyek az iPhone hátuljába épített mágnesgyűrűvel működnek. Elérhetőek lesznek a MagSafe töltők, MagSafe iPhone tokok és pénztárca kiegészítők is. A MagSafe támogatja a 15 W-os vezeték nélküli töltést, a standard Qi-alapú vezeték nélküli töltőkön keresztül elérhető 7,5 W-os frissítéssel szemben. Az iPhone 12 modellek a változatlan Lightning port használatával is tölthetők maradnak.

3 iPhone 12-höz mágnesesen csatlakozó hordozható töltő látható a képen.

Kiegészítők az új iPhone-okhoz

Az Apple nem adja tartozékként a hálózati adaptert és az EarPodokat sem, külön kell megvásárolni. Alapvetően az összes iPhone modell USB-C-Lightning kábellel működik, így a gyártó megszünteti az USB-A verziót.

Miben más az iPhone Pro és Pro Max?

Nyilvánvalóan az árban, de azért egyéb elemeket is felsorolhatunk különbségként. Értelemszerűen ezek lesznek a legerősebb iPhone készülékek a piacon, és a gyártó ennek megfelelően árazta be a készülékeket.

A Pro és Pro Max 6,1 és 6,7 hüvelykes méretben lesznek elérhetőek. Más kijelzőtulajdonságaikban nagyban hasonlítanak kisebb társaikhoz, színben azonban a grafit, az ezüst, az arany és a kék árnyalatokra készülhetünk.

Mivel a legtöbb technikai újítás azonos az Iphone 12-vel és a minivel, a kamera azért jóval bikábbra sikerült a Pro és a Pro Max készülékekben.Az iPhone 12 Pro új, hételemes, f / 1,6 rekeszű Wide kamerával van felszerelve, amely 27%-kal javítja a gyenge fényviszonyok mellett fényképeket és videókat.

Emellett a készülék kapott egy ultraszéles kamerát 120 fokos látómezővel és 52 mm-es teleobjektívvel, amely négyszeres optikai zoomot jelent.Az iPhone 12 Pro Max hételemes, f / 1,6 rekeszű Wide kamerával is rendelkezik, de 47%-kal nagyobb érzékelőt kapott, ami 87%-os javulást jelent gyenge fényviszonyok mellett. Ugyanazt az Ultra Wide kamerát és 65 mm-es teleobjektívet nyújtja, amely ötszörös optikai zoomot tesz lehetővé.

Magyarán a Pro modellekkel a csillagokat is lefotózhatod az égről.

Mit szóltok az új készülékekhez? Melyik modell tetszik leginkább?

Süti beállítások

A hatékony navigáció és bizonyos funkciók működésének érdekében sütiket használunk.
A "Szükséges" kategóriába sorolt sütiket a böngésző tárolja, mivel ezek elengedhetetlenül szükségesek a webhely alapvető funkcióihoz.
A harmadik féltől származó sütik segítenek a weboldal használatának elemzésében, tárolják a preferenciáidat és releváns tartalmakat és hirdetéseket biztosítanak.
Ezeket a sütiket csak az előzetes beleegyezéseddel tároljuk a böngésződben. Eldöntheted, hogy engedélyezed vagy letiltod ezeket a sütiket, de bizonyos sütik letiltása befolyásolhatja a böngészési élményt.