Melyik a legnehezebben szerelhető iPhone?

2022.06.29 0 hozzászólás 1573 olvasás
Melyik a legnehezebben szerelhető iPhone?

Természetes, hogy a felhasználók és a szervizesek teljesen más szemmel látják a piacra dobott készülékeket. Érdemes megfigyelni, hogy amíg az első és az azóta kiadott iPhone külseje között a különbség talán annyi, hogy az utóbbi kicsit vékonyabb és modern lett, addig az alkatrészeinek szerelhetősége teljesen megváltozott.

Több, mint 10 éve mutatta be Steve Jobs az első iPhone-t, amely megváltoztatta a telefonok világát. Habár az első iPhone nem volt hibátlan /nem volt képes 3G kapcsolatra, videó felvételre, viszonylag kevés alkalmazás volt rá elérhető/, mégis attól a pillanattól kezdve az iPhone-hoz mértek minden aktuálisan megjelent újabb telefont.

Az iFixit csapata az iPhone megjelenése óta a mélyükre tekint a készülékeknek, majd pontozzák őket szervizelés nehézség szerint. Egy évvel ezelőtt, 10 éves évfordulóra tekintettel sorba rendezték őket, természetesen a maguk módján, szétszedve.

Kiemelték, hogy az első iPhone érte a legkevesebb számot, azaz azt volt a legnehezebb javítani, 10-ből mindössze 2 pontot gyűjtött. A rossz érték oka a telefon forrasztott akkumulátorhoz köthető, amely szerelésnél szinte mindig tönkre ment. Az iPhone 3G már gyökeresen javult és 7 pontot ért el.

A lenti képeken láthatod, hogy az iPhone-ok a 3G óta tartják a középvonalat, ami egész jónak számít, ha megnézzük a többi telefon értékelését. A Samsung Galaxy S7 EDGE például három pontot ért el, a HTC M9 pedig összesen kettőt. Izgalmasnak találjuk, hogy az Apple vezeték nélküli fülhallgatója az AirPods a lehető legrosszabb, azaz 0-ás besorolást kapott, egyáltalán nem szerelhető.

Szervizen belül meg vagyunk elégedve az iPhone-ok javíthatóságával, több gyártó is példát vehetne róluk, így egyetértünk az oldal pontozásával. Persze szervizelési eljárásonként változik a nehézségi szint, ugyanis nem mindegy, hogy iPhone 6s akkumulátor cserét, vagy egy iPhone 7 Plus kijelző cserét kell végrehajtanuk.

De szavak helyett beszéljenek a képek és a számok.

Első generácós iPhone - 2/10

iphone

iPhone 3G - 7/10

iphone 3g

iPhone 3GS - 7/10

iphone-3gs

iPhone 4 - 6/10

iphone-4

iPhone 4s - 6/10

iphone-4s

iPhone 5 - 7/10

iphone-5

iPhone 5c - 6/10

iphone-5c

iPhone 5s - 6/10

iphone-5s

iPhone 6 - 7/10

iphone-6

iPhone 6 Plus - 7/10

iphone-6 plus

iPhone 6s - 7/10

iphone-6s

 

iPhone 6s Plus - 7/10

iphone-6s-plus

iPhone SE - 6/10

iphone-se2

iPhone 7 - 7/10

iphone-7

iPhone 7 Plus - 7/10

iphone-7-plus

Süti beállítások

A hatékony navigáció és bizonyos funkciók működésének érdekében sütiket használunk.
A "Szükséges" kategóriába sorolt sütiket a böngésző tárolja, mivel ezek elengedhetetlenül szükségesek a webhely alapvető funkcióihoz.
A harmadik féltől származó sütik segítenek a weboldal használatának elemzésében, tárolják a preferenciáidat és releváns tartalmakat és hirdetéseket biztosítanak.
Ezeket a sütiket csak az előzetes beleegyezéseddel tároljuk a böngésződben. Eldöntheted, hogy engedélyezed vagy letiltod ezeket a sütiket, de bizonyos sütik letiltása befolyásolhatja a böngészési élményt.