Mi a közös egy orvosban, egy ügyvédben és egy üzletemberben?

Mi a közös egy orvosban, egy ügyvédben és egy üzletemberben?

Kétféle ember létezik, azok, akik napról napra váltogatják a mindenféle színű és formájú iPhone tokokat és azok, akik a munkájukból adódóan nem tehetik ezt meg. Ők azok, akiknek az elegáns, letisztult megjelenés kötelező, így az sem mindegy, milyen kiegészítőt használnak. Végre őszintén mondhatom, hogy számukra is megtaláltam a tökéletes választást!

Miért kezdtem el kutatni?

Mindig is gondban voltam, mit vegyek édesapámnak ajándékba a születésnapjára és minden alkalommal elterveztem, hogy egy menő iPhone tokkal fogom meglepni. Igen ám, de ő éppen azok közé tartozik, akiknek nem mindegy, mivel jelennek meg, mivel ügyvédként éli a (hihetetlenül rohanó) napjait. Így eléggé leszűkültek a lehetőségeim.

Ekkor határoztam el, hogy csak azért is megtalálom azt az „egy mindenek felett” verziót, amit én is magabiztosan adok át a többi ajándék között, és amit a hasonló helyzetben lévő férfiak is bátran választhatnak maguknak. Itt jött az első komoly dilemma.

iphone_tokok

Legyen fekete vagy barna, de semmiképpen nem rikító vagy lakk verzió, mert az ügyfelei sem vennék komolyan. Oké ez megvan, de milyen típus, anyag, forma (miért nem tudtam zoknit venni inkább)? Leginkább a bőrre szavaznék, az mégiscsak tekintélyt sugároz, egy pénztárca formával pedig csak nem lőhetek mellé. Vagy mégis? Vegyek inkább kettőt és majd ő eldönti, melyik tetszik….?

Nincs rá szükség!

Mielőtt egy tartósabb pánik hangulat fogott volna el, szerencsére rátaláltam egy olyan iPhone tokra, amit nem gondoltam volna, hogy egyáltalán létezik. És itt indult el a (valószínűleg életre szóló) barátságom a Mike Galeli JOSS kiegészítőjével. Végiggondoltam minden szempontot, ami édesapámnak fontos lehet, de még így se tudtam belekötni a termékbe.

mike_galeli_joss

Klasszikus, fekete szín, ami minden öltönyéhez passzol. Valódi, kézzel készített bőr, ami mégiscsak jelzi, hogy nem akárki van jelen a teremben. És ennél a pontnál ugrott igazán magasat a JOSS iPhone tok, hiszen egy termékbe kétféle forma is belefért, egy hagyományos, hátlapra simuló és egy pénztárca stílus. Ezek mágnessel ragaszkodnak egymáshoz, de igény szerint könnyedén külön is választhatók. Így már tuti nem kell kettőt vennem.

Mi a helyzet a kényelemmel?

Eddig kiválóan teljesített a Mike Galeli, de tudjuk, hogy a külső nem minden, pláne egy olyan ember esetében, aki a napja túlnyomó részét rohanásban tölti (és ezt biztosan állítom, láttam elégszer a „reggeli rohamtempó rituálét”). Gondolom hasonló a helyzet az orvos családokban is, úgyhogy igenis sokat számít, mennyire praktikus a kiegészítő.

mike_galeli_joss2

A JOSS iPhone tok esetében tényleg kitett magáért a gyártó és megtalálta azokat az apróságokat, amik rengeteget számítanak egy férfi életében. Egy igazán könnyű terméket sikerült összerakni, ami a kettő az egyben forma ellenére sem zavaróan vastag, még az én zsebemben is elfér, ami azért egy női nadrág esetében elég nagy siker.

Tudom mennyit bosszankodik az én édesapám is azzal, hogy mennyi mindent kell magával cipelnie az aktatáskájában és akkor még nem volt szó a kulcsairól és a pénztárcájáról. Ezért is örülök, hogy a Mike Galeli tokban külön hely lett kialakítva a névjegy- és bankkártyák számára, így legalább egy nehezéktől megszabadulhat.

mike_galeli_joss3

Azt is meg kell említenem, hogy a kiegészítő mobil támasztékként is funkcionál, így a tárgyalások szünetében vagy ebédidőben kényelmesen tud majd videókat nézni. Még egy 5 perces szusszanás is csodákra lehet képes az ilyen elfoglalt férfiak életében. Egy orvosnak pedig biztos sokat számít, hogy legalább két műtét közt nem kell a kezét használnia a telefon megtartásához.

Megszületett a döntés

Nem hiszem, hogy óriási meglepetést okozok azzal, hogy én már meg is vettem a JOSS iPhone X tokot és alig várom, hogy hétvégén át is adhassam. Egy kis izgalom azért van bennem, de attól egyáltalán nem félek, hogy nem válna be a kiegészítő.

Ha te is hasonló cipőben jársz, mint édesapám vagy a tökéletes ajándékot keresed például a közelgő apák napjára (igen, tényleg van ilyen, méghozzá jövő vasárnap), ezzel a kiegészítővel tuti nem lőhetsz mellé. Plusz, ha tudod, ha a pénztárca formára esküszöl, a Marc Galeli MARC tokot is választhatod, ami a belső, mágneses tartó nélkül elérhető. Válogass kedvedre:

iPhone tok iPhone kiegészítők iPhone tippek trükkök
Megosztás: