Nagy meglepetés az új iPad és iPad mini

2022.06.10 0 hozzászólás 299 olvasás
Nagy meglepetés az új iPad és iPad mini

A szeptemberi Apple eseményen, a California Streamingen bemutatásra került az iPhone 13 és az Apple Watch 7 is, de mindkettő érkezésére számítottunk. Tartogatott azonban az este egy-két olyan meglepetést is, ami igazán nagyot szólt.

Mivel az új iPhone és az Apple Watch bemutatása borítékolható volt, épp ezért az Apple azzal nyitotta az eseményt, ami a legnagyobb meglepetést okozta.

Az Apple egyszerre két új iPad-et is bemutatott, az iPad 9-et illetve az iPad mini 6-ot. Ebben a cikkben minden hasznos infót összegyűjtöttünk, amit érdemes tudni az Apple új táblagépeiről.

Apple iPad 9 (2021)

Az iPad az Apple táblagépek belépő szintje, így roppant erős hardverekről illetve a legforradalmibb újításokról ennek a modellnek az esetében nem beszélhetünk. Fejlesztések azonban természetesen történtek, nézzük hát végig ezeket.

iPad 9 dizájn

Méreteit tekintve az új iPad teljesen megegyezik a korábbi modellekkel. A 9,8 x 6,8 x 0,29 hüvelykes keret, alumínium tok és a két választható szín (Space Grey és Silver) is maradt a régi.

Első blikkre ez unalmasnak is tűnhet, viszont előnyös abból a szempontból, hogy a korábban vásárolt kiegészítők, például a tokok erre az iPadre is felhelyezhetők, ami egy pénztárcakímélő megoldás.

iPad 9

(kép forrása: tomsguide.com)

A Touch ID továbbra is a Home gombba van építve, a töltés pedig még mindig Lightning porton keresztül történik. A vezetékes fülhallgató természetesen ugyancsak itt csatlakoztatható.

És mi van az új iPad 9 belsejében?

Az iPad 9 processzora

Az iPad 9-be az Apple A13 Bionic processzor került, ami ugyanaz a chip, ami az iPhone 11-et működteti. Még ma is erősnek mondható, bár komolyabb műveletekhez, például videóvágáshoz nem a legjobb.

Persze szem előtt kell tartani, hogy ez az iPad nem is videóvágásra vagy streamelésre van kitalálva, de egyszerűbb folyamatokra és internetezésre tökéletesen alkalmas.

Apple A13 Bionic logó

(kép forrása: shophu.angelgift.ru)

Az iPad 9 kamerái

Kamerák terén óriási fejlődésen ment keresztül az iPad 9, hiszen az 1,2 MP-es előlapi kamerát egy 12 MP-es lencsére cserélték. Igazából érthetetlen, hogy lehetett a korábbi iPadben még a 2014-ben kiadott iPad Air 1,2 MP-es kamerája.

Ez az új kamerával elérhetővé válik az iPad Pronál megismert Rivaldafény funkció, a kiterjesztett dinamikatartományú videofelvétel. Ráadásul 1080p-s videót is tudsz vele rögzíteni, ráadásul nem csak 30 hanem 60fps-sel.

Az iPad 9 kijelzője

A 10,2 hüvelykes kijelző 2160 x 1620-as felbontásra képes.

A kijelző kapcsán újdonságnak tekinthető a TrueTone technológia, amely a környezeti fényviszonyokhoz igazítja a kijelző fényerejét. (Ezt sokan nem tartják fontosnak, viszont én mostanában felfigyeltem rá az iPhone-om esetében, hogy mennyire kellemes tud lenni.)

És hogy mennyibe kerül majd az új iPad?

Az iPad 9 belső tárhelye és árai

A korábbi iPadhez képest ezen a területen is változás figyelhető meg, hiszen a 32 és 128 GB-os tárhelyet itt felváltja a minimum 64GB, a nagyobb változat pedig 256GB-os tárhellyel lesz megvásárolható.

Az árak igen kedvezőek, hiszen a 64 GB-os változat 135 ezer Ft-ba fog kerülni, míg a nagyobb, 64 GB-os modell is kapható lesz 200 ezer Ft alatt.

A Wifi + Cellular modellek – tehát amelyekbe SIM-kártya is helyezhető – 50 ezer Ft-tal kerülnek többe.

Most pedig nézzük a másik iPad-et, amit a keddi eseményen mutatott be az Apple.

Apple iPad mini 6

Az iPad 9 mellett az új iPad mini is bemutatásra került, ami sokkal több érdekes újítást is tartalmaz. Legutóbb 2019-ben kapott ráncfelvarrást az iPad mini, úgyhogy sok mindenen lehetett alakítani. Lássuk, hogyan sikerült ez az Apple-nek.

Új dizájnt és kijelzőt kapott az iPad mini 6

A legfontosabb változás talán a kijelző méretben fedezhető fel, hiszen a korábbi 7,9 hüvelykes Retina kijelzőt egy 8,3 hüvelykes Liquid Retina kijelző váltotta.

A felbontás is nőtt a mérettel együtt. Az iPad mini 6 kijelzőjének a felbontása 2266 x 1488 pixel.

Ezen kívül a korábbi három színt – asztroszürke, arany és ezüst – is frissítette az Apple. A iPad mini 6 már 4 különböző színben kapható: asztroszürke, rózsaszín, lila és csillagfény árnyalat közül választhat a vásárló.

iPad mini 6 színek

(kép forrása: macrumors.com)

Az iPad mini 6 hardverei

Az ötödik generációs iPad miniben még az iPhone XR-nél használt A13 Bionic chip dolgozott. Ehhez képest óriási fejlesztés az új iPad miniben található A15 Bionic processzor. Ez ugyanaz a proci, ami a szintén most megjelent iPhone 13-at is hajtja.

Az elavult Lightning csatlakozót végre USB-C-re cserélte az Apple. Emellett a Touch ID szenzor – mivel hogy a Home gomb is felesleges volt – a lezáró gombba került át.

A dupla hangszórós rendszer az előző iPad mini esetében álló tájolású volt, de az iPad mini 6-ban már fekvő tájolású, így a filmezés során is jobb lesz a hang – már azok számára akik szeretnek kis képernyőn filmet nézni.

iPad mini 6 Touch ID a felső részen van

(kép forrása: macrumors.com)

Az iPad mini 6 kamerái

Az iPad mini 6 a hátlapi kamerájával 1080p/30fps videó, illetve 720p/120fps lassított felvételek rögzítésére volt képes. Ehhez képest az iPad mini 6 már 4K-ban is tud rögzíteni 24, 25, 30 vagy akár 60 fps-sel, illetve 1080p-s lassított felvételeket 30 vagy 60 fps-sel.

Szintén nagy újítás a hátlapi kamerával kapcsolatban, hogy 4 LED-es TrueTone vaku is beszerelésre került.

Az előlapi kamera – ami az előző iPad mini esetében 7 MP-es volt – itt egy 12 MP-es lencse Rivaldafény funkcióval.

Egyéb változtatások az iPad mini 6 esetén

Érdemes megemlíteni a hálózati fejlesztéseket. Az iPad mini eddig csak 4G/LTE hálózatokhoz kapott támogatást, az iPad mini 6 azonban már 5G kompatibilis.

Az új iPad mini támogatja a Wi-Fi 6 szabványt (802.11 ac helyett 802.11 ax-et 866 Mb/s helyett akár 1,2Gb/s sebességgel.)

Csakúgy, mint a cikk első felében bemutatot iPad 9, az iPad mini 6 modemje is elhagyja az GSM/EDGE szabvány támogatását, ezt váltja az 5G.

Az iPad mini 6 tárhelye és árai

Az iPad 9-hez hasonlóan az iPad mini 6 is két különböző tárhellyel kerül forgalomba.

A 64 GB-os változat 200 ezer Ft-ba, a 256 GB-os modell pedig 260 ezer Ft-ba kerül.

A Wifi + Cellular modellek itt kissé nagyobb többletköltséget igényelnek, egészen pontosan 60 ezer Ft-tal kerülnek többe.

Kinek jó választás ez a két új iPad?

Az iPad 9 ahogy említettem is, az Apple táblagépek belépő szintje. Diákoknak illetve nem mérnöki tanulmányokat folytató egyetemista hallgatóknak kitűnő választás lehet.

Az Apple szemmel láthatóan nem akarja többnek láttatni az iPad 9-et annál, mint ami. Egy egyszerű, megbízható iPad, amitől túl sokat nem kell várni, de a minimumot stabilan hozni fogja hosszú éveken át.

Az iPad mini azonban bivalyerős lett, és ugyan mérete nem túl impozáns – bár ahhoz képest, hogy mini, elég nagy lett – így komolyabb szoftverek futtatására is tökéletesen alkalmas lehet.

Szeptember 20

(kép forrása: dreamstime.com)

Mikor jelennek meg az új iPad-ek?

Mindkét iPad már előrendelhető az Apple weboldalán, az értékesítés pedig szeptember 20-án kezdődik.

Épp időben, hiszen az új operációs rendszerek – iOS, iPadOS és watchOS – is ekkor válik elérhetővé.

Neked tetszenek az új iPad-ek? Melyiket választanád? Válaszodat írd meg nyugodtan kommentben és oszd meg a cikket, hogy másokhoz is eljusson. Ha pedig van iPad-ed és valami gond akad vele, foglalj hozzánk időpontot és mi megjavítjuk!

 

Süti beállítások

A hatékony navigáció és bizonyos funkciók működésének érdekében sütiket használunk.
A "Szükséges" kategóriába sorolt sütiket a böngésző tárolja, mivel ezek elengedhetetlenül szükségesek a webhely alapvető funkcióihoz.
A harmadik féltől származó sütik segítenek a weboldal használatának elemzésében, tárolják a preferenciáidat és releváns tartalmakat és hirdetéseket biztosítanak.
Ezeket a sütiket csak az előzetes beleegyezéseddel tároljuk a böngésződben. Eldöntheted, hogy engedélyezed vagy letiltod ezeket a sütiket, de bizonyos sütik letiltása befolyásolhatja a böngészési élményt.