A Samsung Galaxy S7/S7 Edge 6 leggyakoribb meghibásodása és javítása

A Samsung minden évben igyekszik fejlődni az új Galaxy S modelljével. Az utóbbi időben külső finomhangolás, jobb kamera, jobb akkumulátoridő, illetve a bővíthetőség ismételt megjelenése jelentette az újdonságokat. Ennek ellenére a manapság forgalomban lévő készülékek nagy részénél jelentkeznek bizonyos típushibák. Cikkünkben szeretnénk a Galaxy S7 tipikus hibáit, és azok lehetséges megoldásait elétek tárni.
A Samsung Galaxy S7/S7 Edge 6 leggyakoribb meghibásodása és javítása

Probléma 1: „Figyelem, kamera hiba” hibaüzenet

Néhány felhasználó a Kamera applikáció megnyitásakor sötét képernyőt kapott a fent említett hibaüzenettel karöltve. Főként a „sima” Galaxy S7 esetében jött elő, azonban néhány Galaxy S7 Edge is érintett az ügyben.

Lehetséges megoldások:

  • A Galaxy S7 kamera hibát minden bizonnyal a Smart Stay funkció okozza. Ez a technológia felelős azért, hogy a telefon tudja, éppen ránézel-e (amihez az előlapi kamerát használja). A probléma akkor jelentkezik, ha a hátlapi kamerát szeretnéd használni. Egy megoldás lehet a Smart Stay kikapcsolása a Beállitások – Kijelző (Settings – Display) menükből.
  • Várhatsz egy frissítésre is, hiszen ez egy ismert és elismert hiba a Samsung részéről, azaz dolgoznak az ügyön.
  • Bármilyen kamera problémával bátran fordulj Galaxy S7 szervizünkhöz!

Samsung-Galaxy-S7-Edge-photos-14-840x560

Probléma 2: MicroSD kártya hibák

A MicroSD támogatás a rajongók és felhasználók nagy örömére visszatért az S7-es szériába, miután az S6-ból kimaradt. Nem sikerült azonban hibamentesen megoldani ezt a visszatérést a koreaiaknál. Néhányan felbukkanó értesítésekre lettek figyelmesek, melyek akár naponta többször is felbukkantak MicroSD használatakor, másoknak az operációs rendszer Adoptable Storage funkciója nem működött. Nem utolsósorban a készülék jóval lassabban ébred fel alvó állapotból MicroSD kártya használatakor.

Samsung-Galaxy-S7-Edge-photos-111-1-840x560

Lehetséges megoldások:

  • Az Adoptable Storage funkciót érintő hibához van több remek, angol nyelvű útmutató is. Az egyiket itt találod.
  • A felbukkanó, zavaró értesitésekre több felhasználó azt a megoldást ajánlja, hogy formázd a kártyádat exFAT fájlrendszerre. Ha ez sem segit, akkor lehetséges, hogy hardveres hibáról van szó, ezesetben a garanciát kell érvényesítened, illetve hozzánk is fordulhatsz.
  • A lassú felébredés esetében a legtöbben arra jutottak "internetszerte", hogy csak bizonyos márkájú SD kártyákkal jön elő, amibe egyébként a Samsung saját kártyái is beletartozhatnak. A cég kiadott egy szoftverfrissítést a probléma megoldása érdekében, igy ha frissítesz, akár meg is oldódhat az egész magától.
  • Ha esetleg hardveres hibába futottál, akkor a Galaxy S7 MicroSD tálca javítást nálunk is elvégeztetheted!

Probléma 3: A fizikai és a kapacitiv vezérlőgombok nem reagálnak

Néhányan azt tapasztalták, hogy a bekapcsoló illetve a hangerőszabályzó gombok hirtelen nem reagáltak megfelelően. Emellett a kapacitív vezérlők és a bekapcsoló gomb is rakoncátlankodik egyes esetekben. Utóbbiak főleg csak a Galaxy S7 Edge modelleknél jelentkeztek.

Lehetséges megoldások:

  • A Galaxy S7 home gomb hiba mögött egy müködő alkalmazás is állhat. Bootolj be Biztonsági módba (Safe mode, lentebb megtalálod a módját), majd ellenőrizd, hogy ott is fennáll-e a probléma. Ha nem, akkor szépen sorban érdemes lehet letörölnöd a legutóbb telepitett alkalmazásokat. Ezzel ki tudod szűrni, hogy melyik okozta a gondot.
  • A legtöbb esetben egy reset megoldja a gondodat. Nyomd meg egyszerre a bekapcsoló és a hangerő levétel gombokat pár másodpercig, amig az eszköz újra nem indul. Ez annak ellenére működni fog, hogy a gombok látszólag nem működnek…
  • Ha csak a home gomb és a kapacitiv gombok okoznak fejfájást, akkor az Autó mód kikapcsolása megoldhatja a problémádat.

samsung-galaxy-s7-review-aa-2-of-20-840x560

Probléma 4: Torz hang és „nedvesség észlelve” hibaüzenet

Az S7-es sorozat IP68-as szabványnak megfelelő por- és vízállósággal érkezik, ami azt jelenti, hogy a telefonnak 1.5 méterig maximum 30 percen át működnie kell még víz alatt is. Ennek ellenére a felhasználóknál ilyen jellegű behatások után hangtorzulás jelentkezett, illetve néhányan „nedvesség észlelve / moisture detected” értesítés jelent meg a kijelzőn.

Lehetséges megoldás:

  • A Galaxy S7 Edge hangszóró hiba alapvetően megszűnhet attól, hogy a készülék megfelelően megszárad. Mindenképp törölgesd le alaposan az S7-edet, ne maradjon rajta víz sehol. Sokan állítják, hgy érdemes még egy doboznyi rizsbe is beletenni, ez ugyanis nedvszívó hatású, és segít elkerülni a nagyobb problémákat, mi ezt nem ajánljuk! A „nedvesség észlelve” hibaüzenet leginkább azért jön, hogy addig ne rakhasd fel töltőre a készüléket, amíg esetleg vizes itt-ott.
  • Galaxy S7 hangszóró hiba javítással bátran keresheted szervizünket is, ahogyan a beázott Samsung Galaxy S7 javítását is azonnal elvégezzük.

samsung-galaxy-s7-review-aa-11-of-20-840x472

Probléma 5: Automatikus korrekció hiba a gyári Samsung billentyűzettel

Elég sokaknak akadt gondja azzal, hogy a gyári, Samsung-os billentyűzet rendellenesen működött. Például amikor befejezel egy mondatot ponttal vagy kérdőjellel, az autokorrektor teljesen mást csinált, mint kellett volna.

Samsung-Galaxy-S7-Edge-photos-112-840x560

Lehetséges megoldás:

      -     Az egyetlen megoldás a Galaxy S7 kapcsolódási hibára az egész automatikus csere funkció kiiktatása, vagy egy harmadik féltől származó billentyűzet használata. Remélhetőleg egy későbbi szoftverfrissítés megoldja a gondot.

Probléma 6: Kapcsolódási hibák

Rengetegen panaszkodtak Wifi és Bluetooth hibákra attól függetlenül, hogy Galaxy S7 vagy S7 Edge modellt vásároltak. Teljesen valószínűleg csak szoftverfrissítéssel fog megoldódni a hiba.

Samsung-Galaxy-S7-Edge-Touchwiz-7-840x560

Lehetséges megoldási opciók:

A WiFi kapcsolat folyamatosan ledobál: Legtöbbször akkor fordul elő a Galaxy S7 Edge Wifi hiba, ha a router-ed 2.4GHz-es és 5GHz-es sávon is képes WiFi-t szolgáltatni neked. A telefonodon menj a WiFi-n belül a “Haladó” beállításokba, és nézz rá a WiFi frekvenciákra. Állítsd át az automatikus opciót “csak 2.4GHz”-re. Ez lehetséges, hogy meg is oldja a problémábat.

Nem tudsz kapcsolódni a WiFi-hez: Kapcsold ki mind a telefont, mind a routeredet, legalább 10 másodpercre. Aztán kapcsold őket vissza, majd próbáld újra a csatlakozást. Ha ez nem segített, menj be a Beállítások-ba, és kapcsold ki az Energiamegtakarítás (Power saving) funkciót. Esetleg még használhatod a WiFi Analyzer alkalmazást is, amivel megtudhatod, mennyire telítettek a frekvenciák a közeledben. Ha ezekkel nem jutottál előrébb, akkor pedig a WiFi kapcsolatok elfelejtetése javíthatsz a helyzeteden. (Beállítások - WiFi - Elfelejtés opciók).

Ha minden kötél szakad, érdemes megpróbálnod frissíteni a router firmware-ét is.

Galaxy S7 Bluetooth hibák gépjárműben:

Ha az autód beépített médiacenteréhez nem tudsz kapcsolódni, nézz utána a kocsi füzetében, hogy mi is a pontos menete ennek. A legtöbbször már itt megoldódik a probléma. Ha esetleg mégsem, akkor érdemes kitörölni a Bluetooth beállításokon belül a meglévő kapcsolatokat, visszaállítani az alapbeállításokat, és újrapróbálkozni.

Gyorstalpalók: soft reset, hard reset, bootolás biztonsági módban

Galaxy S7 soft reset:

  • Nyomd le és tartsd is úgy a bekapcsoló és a halkító gombokat kb. 10 másodpercig. Ezután a készülék újra fog indulni. Akkor is működik a soft reset, ha a telefonod egyáltalán nem reagál semmire.

Galaxy S7 hard reset:

      -    Kapcsold ki a telefont, majd nyomd le a hangosítás gombot, a home gombot és a bekapcsológombot egyszerre. Tartsd is úgy őket!

      -    Amikor a Samsung logo feltűnt, elengedheted a bekapcsoló gombot, de a többit tartsd nyomva továbbra is!

      -    Amikor az Android rendszervisszaállító képernyő feltűnt, elengedheted az összes gombot.

      -    Az itteni menüben a halkítás gombbal válaszd ki az “adatok törlése / gyári visszaállítás” opciót (“wipe data/factory reset”), majd nyomd meg a bekapcsoló gombot az elfogadáshoz!

      -    Ezután a halkító gombbal válaszd az Igen opciót, majd ismét nyomd meg a bekapcsoló gombot!

      -     Innentől kicsit várnod kell, amíg a folyamat befejeződik. Ha feldob egy kérdést az újraindításra vonatkozóan, a bekapcsoló gombbal tudod elfogadni.

      -     Ha beindult a rendszer, menj be a Beállítások - Visszaállítás - Eszköz visszaállítása - Minden törlése opciókba (Settings – Backup & reset – Reset device – Erase Everything), és várd meg a folyamat befejezését!  

Galaxy S7 bootolás biztonsági módban:

      -    Amikor az eszköz ki van kapcsolva, kezdj neki egy normális bekapcsolásnak, majd nyomd meg és tartsd is úgy a halkítás gombot. Ezzel a Biztonsági mód gomb fog előtűnni. Nyomj rá, és kész is vagy.

Tippek, ha nem kapcsolna be a Samsung Galaxy S7-ed Tippek, ha nem kapcsolna be a Samsung Galaxy S7-ed
2016. május 26.
Volt már problémád azzal, hogy nem tudtad bekapcsolni az S7-ed? Esetleg még nem történt ilyen, de nem szeretnél tanácstalanul állni, ha ez mégis megtörténne? Ha legalább az egyik kérdésre igen volt a válaszod, akkor ez a cikk mindenképp a hasznodra fog válni!.
Három különböző méretben érkezik a Samsung Galaxy S7 Három különböző méretben érkezik a Samsung Galaxy S7
2016. január 6.
A Samsung már nem elégszik meg azzal, hogy minden készüléktípust két méretben adnak ki - az általános szokásoknak megfelelően, - idén a cég úgy döntött, három különböző méretben, három különböző megnevezéssel bocsátják piacra a Samsung Galaxy S7 készülékeket. Az alábbi bejegyzésünkben ezzel, valamint a Samsung piaci statisztikáival foglalkozunk.
Titánok Harca - Összeeresztjük a 3 csúcsmobilt Titánok Harca - Összeeresztjük a 3 csúcsmobilt
2016. október 10.
Még fel sem ébredtünk a legutóbbi san francisco-i WWDC konferenciáról, ahol az Apple bemutatta a két legújabb telefonját, az iPhone 7 és iPhone 7 Plus-t, máris itt a következő nagy durranás: a Google rákontrázott és október 4-én megjelentette saját telefonjait: Google Pixel és a Google Pixel XL néven. A Samsung legújabb telefonjával a Galaxy S7 EDGE-dzsel kiegészítve, összehasonlítjuk a három legerősebbet.