Megjavíthatod a saját iPhone-od (Minden az Apple SSR szolgáltatásról)

2022.06.10 0 hozzászólás 616 olvasás
Megjavíthatod a saját iPhone-od (Minden az Apple SSR szolgáltatásról)

Az Apple bemutatta új Self Service Repair programját, amelynek segítségével otthon is meg tudod majd javítani az iPhone-od betört kijelzőjét, vagy akár ki tudod majd cserélni az akkumulátort a telefonban.

Ebben a cikkben utánajárunk, mi vitte rá arra az Apple-t, hogy létrehozza ezt a programot. Illetve megnézzük azt is, hogyan fog ez működni és hogy mennyire kapnak majd szabad kezet azok, akik belevágnak az otthoni iPhone javításba.

Ha szeretnél mindent megtudni az Apple SSR szolgáltatásáról (és arról, hogyan javíthatod magad az iPhone-od), akkor mindenképp olvasd végig a cikket.

iPhone javítás napjainkban

Az Apple-lel kapcsolatban igen gyakran megfogalmazott kritika, hogy nem igazán gazdaságos és ügyfélbarát módon intézik az eszközeik szervizelését. Arról nem is beszélve, hogy az általuk biztosított garancia után lényegében nem is javítják már a telefonokat és a számítógépeket.

Ráadásul az alkatrészekhez való hozzáférés is sokáig lehetetlen volt, így a független szervizek se tudtak igazán jó megoldást kínálni az iPhone-ok javítására.

Ebben a tekintetben szerencsére óriási előrelépések történtek, hiszen az Apple tavaly indította el a Független javítócégek programját (IRP), amely számos független szakszerviz számára tette lehetővé az iPhone-ok szakszerű javítását.

iPhone javítása

(kép forrása: apple.com)

Ennek a programnak a keretei között a szervizek eredeti, az Apple által is használt alkatrészek és eszközök használatával végezhetik az iPhone-ok javítását, ráadásul az Apple diagnosztikai eszközöket és oktatóanyagokat is rendelkezésre bocsát a programban résztvevő partnereknek.

És hogy mi vitte rá erre az Apple-t?

Természetesen az, hogy egyre nagyobb volt a felhasználók körében az elégedetlenkedés az iPhone-ok szervizelésével kapcsolatban. Az Apple belátta, hogy az által gyakorolt módszer – az, hogy például a legkisebb javítás alkalmával is komplett rendszereket cserél ki egy telefonon, jelentősen megnövelve ezzel a javítás költségét – könnyen a felhasználók elvesztéséhez vezethet.

Ráadásul arra is szüksége volt, hogy a garancia lejárta után is javíthatóak legyenek az iPhone-ok. Ha pedig ezt ők nem tudják/akarják biztosítani, akkor majd megcsinálják ezt a független szervizek.

Így jött létre az IRP, amelyről részletesen olvashatsz ebben a cikkünkben is.

És hogy mi ez az új Self Service Repair program?

iPhone javítás otthon?

Az Apple új SSR programja a következő lépés az iPhone-ok szervizelésének könnyítése során. Itt ugyanis már konkrétan a felhasználók számára teszi lehetővé az iPhone-ok otthoni javítását, ami egy jó ötletnek is tűnhet, bár számos kérdéses része van, aminek érdemes egy kicsit utánajárni.

Sokak szerint ez a program csak egy ,,elterelő hadművelet” az Apple részéről, amivel a globális méreteket öltő és egyre nagyobb népszerűségnek örvendő Right to Repair mozgalom ellen próbálnak tenni.

Right to Repair logó

De mi is ez a Right to Repair?

A mozgalom támogatói lényegében szeretnék elérni, hogy a gyártók – nem csak az Apple, hanem a többi okostelefonokat és egyéb eszközöket gyártó cégek is – tegyék elérhetővé az eredeti alkatrészeket, a tervrajzokat és minden egyebet a felhasználók számára, hogy akik éreznek affinitást az otthoni javításhoz, azok számára minden elérhető legyen ehhez.

Kanyarodjunk is vissza az Apple SSR programjához.

Az Apple Self Service Repair programja

Ennek a programnak a lényege tehát az, hogy otthon is lehessen iPhone-t javítani. Természetesen ez nem azt jelenti majd, hogy egy ripityára tört vagy egy beázott telefont is otthon rendbe lehet majd hozni. Ekkora dolgokra azért nem leszünk képesek otthon.

Az Apple Self Service Repair programja 2022-ben fog elindulni.

És milyen alkatrészeket lehet majd javítani otthon?

A SSR program során lehetőség lesz azonban otthon kicserélni az akkumulátort, a kijelzőt, illetve a kamerák cseréjét is lehetővé teszi majd.

Az említett három terület – a kijelző, a kamera és az akkumulátor – a leggyakrabban szervizelt területek egy iPhone esetében, tehát ezekkel fordulnak a legtöbbször szervizhez a felhasználók.

Milyen alkatrészek lesznek elérhetőek?

A SSR az iPhone 12 és 13 modellek esetében lesz elérhető, és több mint 200 különböző alkatrész és komponens lesz rendelhető a két széria modelljeihez.

Nem sok ez a 200 különböző alkatrész?

Kevin Purdy, az iFixit egyik szakírója nem tartja kizártnak ezt a dolgot, hiszen ebbe beletartoznak a különféle ragasztók, speciális szerszámok, egyedi csavarok, javítási eszközök és elektrosztatikus szőnyegek is.

iPhone alkatrészek

(kép forrása: welt.de)

Természetesen már régóta elérhetőek utángyártott alkatrészek az Apple telefonokhoz is, de a beszerelés után ezekkel több probléma is akadt, így nem igazán érte meg próbálkozni velük.

azonban az így beszerzett eredeti alkatrészek se mindig működtek a beszerelés után. Előfordult, hogy egy ilyen módon telepített kijelző nem is működött, vagy folyamatosan figyelmeztetéseket küldött az iOS, hogy nem megfelelő egy beépített alkatrész.

Az Apple így nagyjából ellehetetlenítette a szervizek utángyártott alkatrészekkel való próbálkozását. Szerencsére az IRP erre már megoldást kínált, hiszen elérhetővé váltak az eredeti alkatrészek is. De mennyiért?

Mennyibe kerülnek az Apple alkatrészek?

Az említett két modell, az iPhone 12 és iPhone 13 alkatrészei még kifejezetten drágának tekinthetők, lévén új készülékekről van szó. Az iFixit szerint egy kijelzőt például 279$-ért cserél az Apple, amit nagyjából 270 dolláros áron szerez be egy IRP licensszel rendelkező szerviz. Lényegében tehát az IRP szervizek is nagyjából azonos áron kapják meg a kijelzőt mint amennyiért az Apple kicseréli azt. 

Az Apple azonban kedvezményeket ad a szervizek részére, ha visszaküldik a lecserélt alkatrészeket. Szintén az iFixit számítása alapján ez az összeg nagyjából 235 dollárra redukálódik, ha az IRP szerviz visszaküldi a használt alkatrészt, erről azonban hivatalos információkat természetesen nem bocsátott ki az Apple.

És milyen áron juthatnak majd hozzá az alkatrészekhez a felhasználók?

Véleményem szerint az egésznek csak abban az esetben van értelme, ha az iPhone-t használók olcsóbban jutnának hozzá az alkatrészekhez, mint a az IRP szervizek. Ha azonos áron kapják meg azokat, akkor miért kezdenék el a javítást otthon?

Megéri otthon javítani az iPhone-t?

Az Apple ezzel a Self Service Repair programmal tehát lehetőséget teremt arra, hogy otthon javítsuk meg iPhone-unkat, ugyanakkor ha az IRP szervizek számára elérhető áron vagy annál olcsóbban teszi elérhetővé az alkatrészeket, akkor a szervizeket lehetetleníti el.

Ha így alakul, akkor eleve nem sok értelme volt az IRP program létrehozásának, hiszen ezzel az új opcióval az IRP szervizektől von el potenciális vásárlókat.

iPhone javítás egy szervizben

De vajon sokan választják az otthoni iPhone szervizelést?

Érdekes kérdés, hogy vajon mennyien kezdenek bele az otthoni iPhone javításba? Tegyük fel, hogy az Apple a rendelkezésedre bocsátja az iPhone 12 kijelzőcseréjének módját, és meg is tudod rendelni a szükséges alkatrészeket egy adott áron. Ez az egyik lehetőség.

A másik opció az, hogy nagyjából ugyanilyen áron elviheted az iPhone-odat egy IRP szervizbe, ahol óriási rutinnal rendelkező szerviztechnikus fogja elvégezni a javítást.

Te melyiket választanád?

Bevállalnád azt, hogy esetleg elköltesz 100 ezer Ft-ot alkatrészekre, és a szervizelés során elkövetsz valami bődületes hibát, amivel akár még nagyobb károkat okozol a készülékben? Vagy tutira mész és elviszed egy IRP szervizbe?

Én egyértelműen az utóbbit választanám, még abban az esetben is, ha konyítanék az ilyen elektronikai eszközök javításához. Már a szétszerelés alkalmával is olyan megoldandó problémákba ütközhetsz, aminek a megoldását nem fogja tartalmazni az Apple útmutatója, és így rohanhatsz YouTube videókat nézni, hogy megtudd, mi a teendő.

Nem egy jó terv…

Összességében tehát az a véleményem, hogy ez az Apple SSR egy alapvetően jó ötlet, de rengeteg buktatóval jár és valóban inkább egy gumicsontnak tűnik az Apple részéről, amivel próbálja elterelni a figyelmet a korábban említett Right to Repair mozgalom jogosnak vélt követeléseiről.

És hol találsz megbízható Apple IRP szervizt?

A Smart Clinic is hivatalos Apple IRP szerviz

Ha te is úgy gondolkodsz mint én, és nem vágnál bele az otthoni szervizelésbe, akkor érdemes lehet egy Apple IRP szervizet keresni. Itt ugyanis eredeti alkatrészekkel, eszközökkel dolgoznak, és ami a legfontosabb, rendelkeznek a megfelelő szakmai tudással és rutinnal ahhoz, hogy tökéletes munkát végezzenek.

Ez pedig óriási előnye az ilyen szervizeknek, ugyanis az Apple termékei kimondottan drágák, így véleményem szerint nem éri meg kockáztatni, hogy otthon ugorj neki mondjuk a kijelző lecserélésének.

A Smart Clinic része az Apple Független javítócégek programjának, így ha összetört a kijelző vagy egyéb gondod akad az iPhone-oddal és eredeti alkatrészekben gondolkozol, akkor foglalj hozzánk időpontot. Ha tetszett a cikk és hasznosnak találtad, akkor dobj egy lájkot és ne felejtsd el megosztani, hogy másokhoz is eljusson ez a sok infó!

 

Süti beállítások

A hatékony navigáció és bizonyos funkciók működésének érdekében sütiket használunk.
A "Szükséges" kategóriába sorolt sütiket a böngésző tárolja, mivel ezek elengedhetetlenül szükségesek a webhely alapvető funkcióihoz.
A harmadik féltől származó sütik segítenek a weboldal használatának elemzésében, tárolják a preferenciáidat és releváns tartalmakat és hirdetéseket biztosítanak.
Ezeket a sütiket csak az előzetes beleegyezéseddel tároljuk a böngésződben. Eldöntheted, hogy engedélyezed vagy letiltod ezeket a sütiket, de bizonyos sütik letiltása befolyásolhatja a böngészési élményt.