Ki adta el a legtöbb telefont 2021 őszén?

2022.05.31 0 hozzászólás 393 olvasás
Ki adta el a legtöbb telefont 2021 őszén?

A január – és vele együtt a hideg – beköszönte azt is jelenti, hogy érdemes egy pillantást vetni arra, hogyan teljesítettek az okostelefonokat gyártó vállalatok 2021 utolsó negyedévében a piacon. Ki vezette az eladásokat 2021 végén?

Ebben a cikkben utánajárunk, az előző esztendő utolsó negyedében hogyan teljesítettek a gyártók, ki generálta a legnagyobb forgalmat. Emellett azt is megnézzük, hogyan változtak az erőviszonyok a 2020-as évhez képest.

Ha érdekel a mobilgyártók közötti versengés, illetve szeretnéd tudni, mi várható 2022-be és mely gyártók robbanthatnak nagyot, akkor mindenképp olvasd végig a cikket.

Hogyan alakult a 2021-es év?

2021–ben mind a második, mind a harmadik negyedév nyertese a Samsung volt. Mindezt úgy érte el a dél-koreai vállalat, hogy a harmadik negyedévben – tehát a júliustól szeptemberig tartó időszakban – negatív rekordot döntött a piac, hiszen 6%-kal alacsonyabb volt az eladott okostelefonok értéke, mint 2020 ugyanezen időszakában.

Ebben természetesen óriási szerepet játszott a globálisan egyre nagyobb problémákat okozó chiphiány, ami nem csak az okostelefon-iparban, hanem az autóiparban és a számítástechnikában is óriási nehézségeket okozott.

A Samsung ennek ellenére tartotta magát 2021-ben, és 2021 harmadik negyedévében még az okostelefon-piac 23%-át birtokolta. A második helyezett az Apple volt, akik jócskán lemaradva, 15%-os részesedést tudtak magukénak. A dobogó harmadik fokára a Xiaomi fért fel, 14%-os piaci részesedéssel.

A negyedik és ötödik helyen két kínai vállalat, a vivo és az OPPO szerepelt, akik lassan, egy év alatt 1 %-ot növekedve magabiztosan uralták a piac 10-10%-át.

Canalyst eladási adatok 2021 harmadik negyedév

(kép forrása: canalyst.com)

2021 nehéz év volt mindenki számára

A már említett chiphiány okozta nehézségek mellett voltak egyéb tényezők is, amik tovább nehezítették mind az emberek, mind a vállalatok boldogulását.

Hozzám hasonlóan biztosan másoknak is a könyökén folyik már ez a dolog, de a koronavírus-járvány már második éve gyakorol óriási hatást nem csak ránk, hanem a gazdaságra is.

A lezárások és korlátozó intézkedések miatt globális szinten – tehát nem csak Magyarországon – rengeteg ember vesztette el az állását. A munkanélküliség pedig egy olyan nehézség, aminek okán az embernek nem az lesz a legégetőbb problémája, hogy milyen okostelefonja van, és hogy vajon meg tudja-e venni a legújabb megjelent modellt a kedvenc gyártójától.

A válság, ami kiegészült egy elég komoly inflációs hullámmal is, nem tett jót a mobilpiacnak. Ennek volt köszönhető a már említett 6%-os csökkenés az eladott okostelefonok számát tekintve.

COVID-19 fertőzések száma a világon

(kép forrása: unsplash.com)

És hogy lehet-e ennek pozitív hatása?

Úgy gondolom, hogy a korlátlan növekedés lelassulásának – még ha súlyos ára is van és rengetegen kerültek veszélybe – lehet egy globálisan jótékony hatása. Az emberek talán megtanulnak jobban vigyázni a dolgaikra, és talán tudatosabban vásárolnak majd. Fogyasztói társadalmunk úgy van felépítve, hogy ha valami elromlik, akkor ne akarjuk megjavíttatni, hanem vegyünk egy újat, mert az egyszerűbb.

Igen ám, de ennek a pazarlásnak rendkívül káros hatása van, mind a környezetre, mind pedig a társadalmi egyenlőtlenségekre. Talán a pandémia alatt tapasztalt gazdasági lassulás hatására újra előtérbe kerülnek olyan, már szinte elfeledett dolgok, mint a meghibásodott dolgok megjavítása, vagy éppen az, hogy csak akkor cseréljük le telefonunkat, ha valóban szükségünk van rá.

De térjünk is vissza 2021 őszéhez.

Melyik gyártó nyerte az utolsó negyedévet 2021-ben?

2021 utolsó negyedévének új győztese lett

A tavalyi esztendő eladási versenyét az utolsó negyedévben az Apple nyerte. A cupertinoi vállalat a piac 22%-át birtokolta az októbertől decemberig tartó időszakban. Érdekesség, hogy 2020-ban is ők nyerték ezt az etapot, akkor 23%-os részesedéssel.

A második nem meglepő módon a Samsung lett 20%-kal, akik 2020-ban is ezüstérmesek lettek. Akkor 17%-ot értek el, úgy hogy a tavalyi évben valamit jól csináltak, mivel 3 százalékponttal jobban teljesítettek, mint 2020-ban.

A harmadik a Xiaomi lett, akik immár 2 éve stabilan tartják ezt a pozíciót. 2021 negyedik negyedében 12%-át birtokolták az okostelefon-piacnak, csakúgy mint egy évvel előtte.

A negyedik az OPPO lett 9%-kal (2020-ban még 10%) az ötödik pedig a vivo 8%-kal (ők 2020-ban 9%-on álltak).

Hogyan nyer mindig az Apple ebben az időszakban?

A válasz egyszerű. Ősszel robbantanak igazán nagyot.

Annak már szinte hagyománya van, hogy a legjobban várt Apple eseményt szeptemberben rendezik, és hosszú évek óta – nagyjából a 2013-as iPhone 4 óta – ilyenkor mutatják be az új iPhone-okat is. Vannak persze kivételek, hiszen az iPhone 12-t például októberben mutatták be, illetve az SE modellek is rendszerint tavasszal kerülnek piacra, de a lényegen nem változtat a dolog.

Az Apple tehát mindig az őszi időszak kezdetére időzíti a legnagyobb dobásait. Ez pedig értelemszerűen a bejelentést követő hónapokban érezteti a legjobban a hatását.

Az iPhone 13 ráadásul sokkal nagyobbat szólt, mint előtte az iPhone 12. Ez annak köszönhető többek között, hogy az Apple tanult a saját hibáiból, amit az új koncepció, az iPhone 12 mini esetében elkövetett (gyenge akkumulátor), és az iPhone 13 mini már sokkal jobban sikerült és kapósabb lett mint az iPhone 12 mini változata. (Az iPhone 12 széria gyengébben sikerült akkujára volt egyébként egy válaszlépés az Apple MagSafe Battery Pack.)

Emellett pedig nem szabad megfeledkezni arról, hogy a karácsonyi időszak és a Black Friday is ebben a negyedévben zajlik, mely események szintén éreztetik pozitív hatásukat az eladások terén.

Véleményem szerint amíg a többi gyártó – főleg a Samsung – nem szervez rá valami nagyobb eseményt a szeptemberi Apple eseményekre, addig az almás cég uralni fogja az év utolsó hónapjait.

iPhone 13

(kép forrása: unsplash.com)

És mi várható az okostelefon-piacon 2022-ben?

A Samsung rendszerint az év első hónapjaiban nagyon erős, hiszen idén is már bemutattak egy előreláthatólag sikeres modellt, a Samsung Galaxy S21 FE-t. Ráadásul már februárban jöhet is a következő nagy durranás, hiszen ha minden a terv szerint alakul, akkor a Galaxy S22 már a következő hónapban bemutatásra is kerül.

A Huaweitől is várható a tavasz folyamán egy fontosabb bejelentés, méghozzá Huawei Mate 50.

Az Apple természetesen semmiből nem maradhat ki, így tőlük is lehet számítani újdonságokra, például a iPhone SE 3 megjelenéséről egyre több pletykát hallani.

És hogy melyik gyártó emelkedhet fel 2022-ben?

A folyamatosan harmadik Xiaomi tovább emelkedhet, és véleményem szerint a 2020 óta önálló Honortól is várható egy szignifikáns növekedés. Az se lenne meglepő, ha az év második felére utolérné a 4-5. helyen tanyázó OPPO-vivo tandemet.

Szürke és sárga Honor Magic V

(kép forrása: digitaltrends.com)

Te melyik márkát használod? Van olyan készülék, amelynek várod a megjelenését 2022-ben? Válaszodat írd meg kommentben, ha pedig szervizre van szükséged, foglalj hozzánk időpontot. Vidékről pedig igénybe veheted szervizfutár szolgáltatásunkat.