Hogyan vágnak át a "gyári Apple kijelzők" beszerelésével?

2022.06.30 0 hozzászólás 23492 olvasás
Hogyan vágnak át a

Számos helyen olvassuk és sajnos rengetegen bedőlnek ennek az olcsó fogásnak. Azt rögtön az elején tisztáznunk kell, hogy valóban gyári Apple iPhone kijelzőt nem kapni minden sarkon. Vadi új, bontatlan darabot pedig piaci forgalomban sehol sem árusítanak. De akkor mégis miért áll minden második iPhone szerviz oldalán nagy betűkkel a felhívás: "Gyári Apple kijelzők".

Egy kis statisztikai bemelegítő: itthon 4 év alatt majdnem megduplázódott az iPhone-ozók száma

Legalábbis ami az iPhone készülékről Facebookozók számát illeti. Pontos adataink ugyan nincsenek azzal kapcsolatban, hogy az Apple szám szerint hány darab készüléket értékesít Magyarországon évente. Ráadásul ha lenne is, az sem fedné feltétlenül a valós iPhone felhasználói számot, hiszen az Apple eladási statisztikáiban csak az szerepelhet, hogy hány darab készüléket értékesítettek. Az, hogy ebből hány ragad bent szolgáltatónál, illetve viszonteladónál már nehezebben visszakereshető statisztika lenne.

De éppen emiatt érdemes megtekintenünk a Facebook vonatkozó statisztikáit, melyből árnyalt képet kaphatunk arról, hogy 2015-ben Magyarországon összesen 975 00-en használtak iPhone készüléket Facebookozásra. Ha mind emellé figyelembe vesszük, hogy 2012-ben még "csak" 549 000-en használták az egyik legnagyobb közösségi média felületet az Apple eszközein, azt tapasztaljuk, hogy közel kétszeresére emelkedett az iPhone-ozók száma, azóta pedig megállás nélkül növekszik.

És hogy ez miért fontos?

A szervizünkbe érkező javítandó készülékek mintegy 50%-a iPhone kijelző cserére vár. Anélkül, hogy elárulnánk, pontosan hány készülék válik naponta ismét működőképessé munkatársaink keze alatt, sejthető, hogy rengeteg készülék kijelzője törik vagy reped meg nap mint nap. Ebből adódóan rendkívül fontosnak tartjuk, hogy tisztába tegyük a "gyári iPhone kijelző" fogalmával kapcsolatos mítoszt, ugyanis minden második szervizünkbe érkező ügyfelünket érintik vagy érinthetik a jövőben az ezzel kapcsolatos információk.

Szögezzük le: az Apple saját szervizeiben gyári kijelzőt szerel a készülékedbe, kereskedelmi forgalomba azonban nem hozza ezeket.

Ha összetöröd a készüléked és garanciában szeretnéd megjavíttatni, az Apple két opciót ajánl. Az egyik a térítéses csere. Erről bővebben korábbi cikkünkben olvashatsz. A másik pedig az 1-2 hét átfutási idővel vállalt, külföldi szervizbázisban zajló iPhone kijelző csere. Ezzel az a probléma, hogy Neked valószínűleg nincs 2 heted arra, hogy a javítás alatt lévő készülékedre várj - csere telefont ugyanis nem biztosít az Apple. Ráadásul iPhone kijelzőt csak akkor cserél a gyártó, ha minden funkció kifogástalanul működik a készüléken. Ha a telefonod vibramotorja, vagy épp a hátlapi kamerája is hibás, először azt kell megjavíttatnod.

Ennél gyorsabb megoldás, ha egy garancián túli szervizbe viszed az iPhone-t, ahol a helyszínen, 30 perc alatt megjavítják azt. Persze ez a szerviz aktuális leterheltségétől is függ. A cikk megírásának időpontjában egy iPhone 7 kijelző csere ára 39.990 Ft, az Apple hivatalos szervizeiben pedig 59.900 Ft. Amint látod, 20.000 Ft-tal olcsóbban, azonnal megjavítjuk a készüléked. Persze nem a köznyelv szerint vett "gyári" iPhone 7 kijelző kerül a telefonodba, de annak minőségével gyakorlatilag teljes mértékben megegyező alkatrész. A két kijelző közti különbség szabad szemmel nem észrevehető.

Névtelen

(kép forrása: istyle.eu)

Amiben azonban biztos lehetsz: az Apple nem foglalkozik az általuk gyártósorra küldött kijelzők kereskedelmi forgalomba hozásával - viszonteladók számára.

De akkor honnan szereznek egyes szervizek "gyári iPhone kijelzőt"?

Nem mondjuk, hogy sehonnan, mert akkor nem mondanánk igazat. Gyári iPhone kijelző viszonylag egyszerűen - bár nem nagyszámban - hozzáférhető akár itthon is. A probléma ott van, hogy ezek a kijelzők nem vadi új, bontatlan csomagolásban érkező alkatrészek.

Hogyan kell elképzelnem az iPhone kijelző cserét?

Tegyük fel, hogy nemrégiben vásároltál egy iPhone 7 készüléket. Részletre vagy teljes összegben ez most lényegtelen. Megvan a telefon. Használod. Boldog vagy. Egészen addig a percig, amíg egy óvatlan pillanatban nem találkozik az eszköz a járdaszegéllyel, minek következtében összetörik a kijelzője. Ha arról most nem ejtünk szót, hogy mennyit spórolhattál volna, ha a készüléket egy rugalmas, edzett üvegből készült iPhone 7 kijelzővédővel óvod az efféle sérülésektől, akkor jön az egyszerű kalkuláció: "Mennyibe fog ez nekem kerülni?"

Feltételezem, nem elégszel meg azzal, ha azt mondom: "ez attól függ". Pedig, ez attól függ, hogy ...

  • Hova viszed a készüléket?
  • Ott milyen minőségű alkatrészt szerelnek a telefonba?
  • Illetve, hogy a készülék egyéb alkatrészei sérültek-e?
  • Garanciás a készüléked vagy sem?

Azt valószínűleg már tudod, - hiszen rengeteg helyen elmondják, hogy - az iPhone kijelzője két komponensből (érintőüvegből + LCD-ből) áll. És hiába sérül csak az egyik (pl. törik be csak az érintőüveg és marad ép az LCD), az iPhone kijelző csere kizárólag egyben végezhető el. Ezek összeszerelve érkeznek meg a gyárból és így alkotnak egy egész alkatrészt. 

És akkor jöjjön, amit eddig valószínűleg sehol, de legalábbis nagyon kevés helyen kötöttek az orrodra:

Komplett gyári kijelzőt Magyarországon kizárólag bontott iPhone készülékből tudnak beszerezni a garancián túli iPhone szervizek.

Mivel ez az eljárás egyáltalán nem gazdaságos, ezért kevés az esély rá, de elképzelhető, hogy a bontott készülék egy, a gyártótól újonnan vásárolt eszköz. A legtöbb esetben azonban inkább használt készülékekből szerelik ki a gyári iPhone kijelzőket. Ezzel nincs is feltétlenül baj, amennyiben az adott szerviz nem felejt el tájékoztatni Téged erről.

A fent említett gyakorlat egyébként még a jobbik eset. A sértetlen, gyári iPhone kijelzőben feltehetőleg nem fogsz csalódni. Előfordulhat azonban, hogy úgy szerelnek szerinted gyári kijelzőt a készülékedbe, hogy "elfelejtenek" tájékoztatni arról, hogy ez bizony nemhogy nem gyári, de még az utángyártott alkatrészek között is a gyengébb kategóriába tartozik. Az pedig az egész történet non plus ultrája, ha mindezek után az iPhone kijelző cseréért a gyári alkatrész árával közel azonos összeget kérnek el tőled.

Ezeket az alkatrészeket egy szakértő ránézésre kiszúrja, amikor kiveszi a dobozból. Egy kevésbé szakértő már csak működés közben veszi észre, hogy bizony az újonnan beszerelt megjelenítő színe halványabb, fakóbb, mint a korábbi. A kijelző felületén esetleg apró, por-szerű pixelfoltok vehetők észre, illetve a kijelző keretragasztása sem a legtökéletesebb. Sőt.

És mit szerel a készülékedbe a Smart Clinic?

iPhone_6s_kijelzo_csere

(kép forrása: ifixit.com)

Általában az úgynevezett "OEM new" kijelzőket. Az OEM (Original Equipment Manufacturer) kifejezés arra a szituációra utal, amikor egy vállalat az eredeti gyártótól (pl: Foxconn) megvesz valamilyen terméket, majd mint sajátját adja tovább. Köznyelvre lefordítva olyan kijelzőket építünk be, amelyek teljes mértékben azonos tulajdonságokkal rendelkeznek, mind az Apple gyári kijelzői, mégsem hívhatjuk annak, mert az becsapás lenne az ügyfeleink felé. A cikk megírásának pillanatában egy gyári iPhone 7 kijelző ára körülbelül 50.000-60.000 Ft között mozog. Egy, a gyári iPhone 7 kijelzővel szinte teljes mértékben megegyező alkatrész ebben az időben 39.990 Ft, egy valamivel gyengébb minőségű, de még elfogadható minőségű alkatrész pedig 34.990 Ft-ba. Ez utóbbiról annyit érdemes tudni, hogy az LCD többnyire minőségi után gyártott alkatrész (esetenként akár gyári is), viszont az érintőüveg minősége alulmarad az OEM new és a teljesen gyári kijelzőkével szemben.

Hogy lehet, hogy sokkal olcsóbban is lehet iPhone kijelzőt cseréltetni, mint nálatok?

Tudnod kell, hogy minden szerviz körülbelül 10 000 forintos munkadíjjal dolgozik egy iPhone kijelző csere esetén. Az árkülönbséget tehát nem a munkadíjban, hanem a beszerzett kijelzők minőségében kell keresni. Abban az esetben, ha egy szerviz feltűnően olcsón, 35 000 forint alatti összegért biztosítja ezt a szolgáltatást, rosszabb minőségű alkatrészt építenek majd a telefonodba. Ezek a szervizek általában nem vállalnak garanciát az elvégzett munkára. 

Érdekel, milyen iPhone X kijelzőt kapsz a pénzedért? Két részes videó sorozatunkban ennek jártunk utána!

A félreértések elkerülése végett: nem az a metódus rossz, ami szerint a magyarországi iPhone szervizek készülékeket javítanak,- sőt, hozzánk Németországból járnak haza javíttatni, mert jobbnak ítélik meg a munkánkat. A probléma inkább az, ahogyan az egyes szervizek kommunikálnak a szolgáltatásaikkal kapcsolatban. A döntés azonban végső soron mindig az ügyfélé. Te hogy döntesz?